Na akkor folytassuk...

Szóval 3 óra zötykölődés után sikeresen megérkeztünk RibarRoja de Ebro településre. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fontos, hogy ha valaki arról beszél, hogy az Ebro-n horgászik, ez alatt 3 dolgot érthet.

Itt RibarRoja-nál van a nagy duzzasztó, e mögött van a tó, ami szinte teljesen áll, van egy meder benne 18-35 méter között váltakozó mélységgel, itt horgásztunk mi. A duzzasztó után van egy pár kilóméteres átmeneti szakasz a következő duzzasztóig, itt a víz már enyhén folyik és az Ebronak is inkább folyó formája van, ide hozzák a guided tour-ra a svájciakat, akiknek meg kell mutatni, merre kell tekerni az orsót, de a profi kísérőknek hála, általában 230 centi körül fogják (nekik) életük első harcsáját. Sajnos itt nincs tábor és csónak, ezért ide a 300 EUR tour befizetése nélkül halandó nem juthat el.

A köztes rész alatt pedig kezdődik maga a folyó.

Szóval megérkeztünk és vártuk, hogy bevigyenek minket a táborba. Ez egy német tábor, abban a bizarr élményben volt részünk, hogy 9 nap Spanyolország alatt csak németekkel voltunk együtt, németül beszéltünk.

Axel a szakács hamar meg is érkezett egy 5,7 lityós Dodge RAM-mel értünk. Khm...Ez fogadtatás. Végre egy jármű, ahová befér a motyóm...

 

Axel pikk und pakk berepített minket a táborba, ahol a lecuccolás és az első hideg sör után kezdődhetett az eligazítás a guide-okkal.

Ezek a csávók februártól decemberig ott élnek ebben a táborban. Egy nap többet horgásznak, mint én egy átlagos hónapban. Kicsit mogorva, de vérprofi arcok, akik mindent tudnak. Minden halról, minden helyről, mindenről. Zsocc szerzett előttük némi respektet a nyári 10 harijával, így velünk készségesek voltak. Megbeszéltük, hogy hova menjünk, lerajzolták a térképet, kijelölték a bóják helyét és a mélységgel kapcsolatban is voltak tanácsaik.

 

Miután úgy éreztük, mindet tudunk felpakoltunk: 6 bója, 16 hideg sör, 1 hűtőláda, krumpliszsákok, úszók, olmok és go, irány a csónak.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mikor minden bent volt, jöhetett az első örömüvöltés és indultunk a táborba.

Egy tábor kiépítése 4-5 óra. A bójákhoz egy krumpliszsákot meg kell pakolni 30-40 kiló kővel, azt egy nejlon kötélen az alaposan végigradarozott pályán lerakni legyező alakba, rátenni a csalit eltartó kötelet, a klipszet, utána egyesével behordani, beállítani a botokat, közben, sátor, konyha, bottartók felállítása... A bontás majdnem ugyanennyi. És mi háromszor költöztünk. Szóval asszem ezt utoljára...

Csalinak, miután tudtuk, hogy nem lesz esélyünk fogni, angolnákat vettünk. 5 EUR darabja, de Zsocc tapasztalata, hogy kis szerencsével egy angolnával akár 3 harit is lehet fogni. Legyen így, gondoltuk.

Szóval estére állt a tábor, botok belőve, vártuk az akciót...

Sajnos a harcsák szempontjából nem jöttünk jókor. Telibe kaptuk a teliholdat a túrával, a guide-ok mondták is előre, hogy, ameddig a hold fent van, nem lesz harcsa, csak utána, ezért elsősorban nappali kapásokra készüljünk. De az Ebro-n bazz az a kva hold nem akart letakarodni az égről, még reggel 9kor is ott vihogott rajtunk. Megint tanultunk valamit...

Az Ebron egy teljesen új horgász lesz mindenkiből, aki a harcsáknak szenteli itt az idejét. Minden olyan hal, ami az év 357 napjában a horgászatunk célhala itt vagy ebéd, de sokkal inkább csalihal lesz. Teljesen mindegy, hogy 3 kilós harcsa, vagy 3,5 kilós süllő, esetleg kilós fekete, mennek a horogra, amint eljön az ideje. Hihetetlen furcsa érzés. Nem azért ütöd a vizet a wobblereddel, hogy szerezz egy szép élményt, hanem, hogy legyen mivel csaliznod. Ezért nem is készült pl. a feketékről olyan fotó, ahol lezseren, egy kézzel fogjuk őket, az elején, markoltuk két kézzel, nehogy kiugorjanak, hiszen a fekete az egyik legjobb harcsa csali.

De az első éjjelen más csalihalaink akadtak.

Az első egy 3 kiló körüli harcsa volt:

Aztán Pistinek jött meg a tesója:

Majd Zsocc ütött egy három feletti süllőt. A guide-ok szerint a tavon a süllő a legjobb csali, a folyón pedig a kisharcsa.

A világ legegyszerűbb szerkójával csaptuk ki ezeket a szépségeket, főzsinóron 5-6 grammos sörétólom, alatta 30 centivel egy süllőző horog, azon ficánkolt a kis bodri vagy a nagy vezérküsz.

Kaptunk egy 80 literes hordót, pont ilyenben tartom itthon a cefrét, abban tároltuk a csalihalakat. Ezek mind olyanok voltak, hogy ha itthon fogom őket, akkor 3 oldalt firkálok darabjáról itt a blogon, de ez az Ebro, itt ők csak harcsamenűnek kellenek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azért nem felejtettük el kik is vagyunk ma igazából, ezért egy-egy jobb feketéről csináltunk olyan igazi képet is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A feketékkel azért megszenvedtünk, mire rájöttünk, hogy foghatók. A tavon számtalan kis öböl szegélyezi a medret. Itt laknak a feketék. Sokáig kerestük, hogy mit esznek, dobáltunk mindennel. Végül rájöttünk, hogy csak apró, 5-6 centis sügérmintázatú cuccok kellenek nekik. Zsocc egy salmoval, Pisti egy kis duci spro-val én pedig egy karcsú kis spro pro catcher-el taroltam.

 

Ha megvolt a jó hely és a jó szög mondjuk egy árnyékos nádfal mellett, szinte biztos volt a kapás. Utána már csak lent kellett tartani a spiccet a víz fölött, de persze ugráltak a bébik így is. Nekem egy maradt le, nyilván a legnagyobb. Fél kiló és kilóhúsz között jöttek.

Az egyik utolsó napon volt a Spanish Open, ezt abból vettük észre, hogy a csilióbiliós bass boat-okkal úgy röpködtek a katalánok a víz tetején, mint a szitakötők. Hamar Omszki fílingünk lett, de aztán elcsíptük az egyik csapatot, akik épp a második helyen álltak, kaptunk 3 percben gyorstalpalót: napközben rákszínű wobbler, szélben spinnerblade, hajnalban és sötétedéskor popper. Volt náluk egy kettes fekete. Hittünk nekik.

És akkor holnap már rá is térek a harikra. Remélem ennyi halszag elég mára ;)

PISZ

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr783313150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AzHofi 2011.10.19. 09:49:49

Jóvan, a snecizés megvolt :-)

AzHofi 2011.10.19. 09:56:54

Azt lehet tudni, hogy kábé ez az egész villámtréfa mennyibe került?

Fischfucker 2011.10.19. 11:38:46

130-ban megállt repjeggyel együtt. Két éve 250 volt ugyanez, ugyhogy sikerült erősen optimalizálni :)

Fischfucker 2011.10.19. 17:24:00

Csúszik a folytatás, csak csütörtökön tudom kirakni, várok még pár képet.

Sorry!

SKYentist 2011.10.20. 01:42:36

Carramba !!! Fuego del Diablo !!! Manianaa ???!!! Ma como esta muchachoo??? :)))))))))))))))))

Insulator 2011.10.20. 11:03:44

HALAGGGYÁÁÁÁ MÁÁÁÁ !!!
ÍRJAD MÁÁÁ !!!
Mire várjak még !!!!

AzHofi 2011.10.21. 10:32:57

@Fischfucker: és ha úgy csináltátok volna, hogy ne "soha többször" érzéssel jöjjetek haza, az mennyi lett volna? Mindegy is, ilyesmit inkább a sörözésen beszéljünk meg. Azért majd beszúrhatod az ebrós cikkek közé is a túlélőkészlet meg a kezdőkészlet leírását, nem muszáj végigfuttatni az ebro szálat előtte :-)

zug_a_volga 2011.10.21. 11:59:09

Khm, azért a fekete sügérrel való csalizást kár így emlegetni, kis túlzással letöltendő szabadságvesztés jár érte az Ebro egész területén. A minimum, az azonnali felszerelés elkobzás, 1800€ büntetés, és azonnali kiutasítás a vízterületről.

Plusz tilos éjfél után bárminemű horgászat is...

Má' bocs, de minimum lett volna, hogy előzetesen tájékozódtok a horgászrendről.

Fischfucker 2011.10.21. 12:52:58

Szia Zug a volga! Tajekozodtunk. A tavon nem tilos az ejszakai horgaszat. A to ket megye hataran fekszik a katalan oldalon engedelyezett az elohalas csalizas az aragoniai oldalon tilos. Mi a katalan oldalon nyomtuk.

zug_a_volga 2011.10.21. 13:14:07

A katalán oldalon is tilos az éjfél utáni horgászat. Élő hallal szabad csalizni, csak fekete sügérrel szigorúan tilos!

És szintén szigorúan tilos más vízrendszerből halat belevinni, tehát vásárolt angolnával csalizni is tilos...

Továbbá, ahogy korábban is írtam, a sátras táborállítás is tilos!

Ebből is látszik, mekkora beleszarás van ott szabályokba. :-)

(A baj az, hogy azért évente párszor körbeszaladnak az ellenőrök az éves költségvetésük begyűjtésére, s az nagyon fáj annak, aki pont akkor horgászik ott. Az ellenőrzés úgy kezdődik, hogy csónakkal odaáll a bójáidhoz és felnézi az összes csalit...pontyért, fekáért, angolnáért ölnek, persze, amíg 5 ejróért el lehet adni, a kempinges is beleszarik.)

Egyébként fekete sügérre tilalmi idő, méret és darabszám korlátozás is van, és süllőre is van napi darabszám limit. Kíváncsi lennék, ezekről mit tudtok (az alapos tájékozódás jegyében)...:-)

SKYentist 2011.10.21. 14:48:02

Hát basszus, szerintem ott vannak a gájdok, akiktől a csónakot is bérelték csomó pinzért, azért csak tudták és el is mondták, hogy hól-merre-meddig, mit szabad és mit nem... ha egy német ügyfelüket megbűntetik netalán, azzal ők hosszutávon többet is buknak...nem??

Fischfucker 2011.10.21. 14:57:47

Meretkorlat es tilalmi idorol nem mondtak semmit. Arrol sem, hogy fekaval nem lehet csalizni, szinten semmit, de ok is arultak fekat csalinak. Valoban ugy tunik, hogy szarnak a szabalyokra, de az tuti, ha valami olyanert buntettek volna, amirol nem szoltak, kifizettetem veluk.

zug_a_volga 2011.10.21. 16:01:40

A kempingek hozzáállásáról csak annyit, hogy az idén volt már német vendégtől saját csónak lefoglalás(később brutál pénzért kiválthatta) spanyol lajstromszám hiánya miatt, és volt több 1500€-s büntetés ceruzával kitöltött engedély, sátorozás és méreten aluli fekete sügér miatt...

Szerintetek ebből bármit be lehet hajtani egy kempingen? Segítek: nem!

spin 2011.10.21. 20:18:55

Sziasztok!

Na... Túl vagytok egy olyan pecán, amiről sokan csak álmodnak. Egy kicsit én is irigykedtem, mert amíg ti horgásztok -nem is akár hol- én melózok. Szerencsére nem büntettek meg benneteket, úgyhogy a "mi lett volna ha" kérdést hagyjuk már a fenébe. Nem kell ide semmi más, csak annyi, hogy gratula a fogásokhoz.

Fischfucker 2011.10.22. 22:04:55

Zug a volga! köszi a felvilágosítást, ha megyek még, ezeket észben fogom tartani. Bár most már inkább a Pó felé kacsingatunk, ha van oda is jó tanács, amit esetleg nem fognak a helyszínen elmondani örömmel meghallgatom!

Spin: nálad a pont, ez a lényeg, köszi a gratulációt! :)
süti beállítások módosítása