Nem is menne ez már másképpen. Alkatomnál fogva. Nem tudok semmit félig csinálni. Ha az van, hogy bulizunk és pecázunk, akkor bulizunk és pecázunk. Nem csinálunk mást. Ez azzal jár, hogy olyan egyébként szokványos elemei a napnak, mint étkezés, alvás, pihikézés, fürdés, kimaradnak. 48 óra nem elég minderre. 

Lementünk a Szelidi tóra, az idő fos volt, de miután nem napozós strandolást terveztünk, igazából mindegy is volt. Bulizni és pecázni is lehet szar időben. A pénteket még hagytuk, inkább adtuk az ívet az együttlétnek, élveztük a pattogó tűz és az éget szalonna adta keretet és elmerültünk egy nagy fröccsben. 

5kor jött az őszinte és kérlelhetetlen ébresztő. 2,5 órával korábban állítottam be. Harmadikra sikerült. 

Tápászkodás, Lali is mocorog, bolo, powermesh, mellény, kabát, már kint is vagyunk, a hideg pofán ver és kicsit fel is ébreszt, de azért még lebegős, fejfájós. Aszem belőlünk soha nem lesz bojlis. Ha 15 percnél több előkészület kell a horgászathoz, mi csúnyán megbukunk. 

Áldassék a neve Zsolt bátyja, a Napsugár Üdülő tulaja, aki maga is nagy pecás felajánlotta nekünk a saját stégjét, 30 méterre a kaputól, az utca végén. tágas, frankó stég náddal szegélyezve. Ami brutál, hogy jó hármas víz van azonnal a stég mellett a nád tövében. Én nem ciciztem sokat, a stégtől jobbra eső nádszélet vettem célba. Pontosan bot alatt akartam pecázni, pontosan etetni, ezért ez a hely ideálisnak tűnt. 

hely.jpg

Etettünk, csaliztunk - semmi meglepő, kukorica, csonti kombó - és bedobtunk. Zsolt is kijött közben, ő egy 40 méterre lévő stéget foglalt el. 

Talán 30 perc telhetett el, amikor finom kapásom van, bevágok és azonnal tudom, hogy pontyom van, mert nem tudom megemelni a bevágással, beugrik a nádba, majd mire elindul az agyam és felfogom, hogy mi is történik, besprintel a stég alá. Állok ott, mint a Kokó a Csákon pofon után, bután, mire kipattan a horog. Na bazz, ettől mégjobban megfájdult a fejem. Kipattintok egy sört mérgemben. Lehet már vagy 7 is az óra...

Hasonló meglepetés éri Lallert is, csak az ő potykája még tett egy tiszteltkört a stég előtt, mielőtt behúzott volna a stég alá. 2 nulla a bajszosoknak. Na fel is ébredtünk szépen, így a következő sportoló, már nem tud megfingatni!

DSC_1417.JPG

Ja az lemaradt, hogy nem ám hobbiból nyomtuk! Nem a sport, a halak, a természet kötetlen szeretetéért, hanem konyhára dolgoztunk, kivételesen. 15 éhes-másnapos ember egyetlen melegétel reményének terhe nehezedett a vállunkra, illetve a respekt elvesztésének sötét árnya, tehát kellett a hal. 

Szóval megütöttem egy újabb versenyzőt és ő már nem kapott zöld lámpát a stég alá. Harcos kis ponty volt, de sajnos itt a kis szón a hangsúly. Egy éppen méretes pikkelyes, ebből nem lesz halleves. 

Ment tovább a műszak, dolgoztak a fiúk a gyárban, de csak nem sikerült termelni. Közben már mardosott az éhség, így újabb sörikét tűztem a bajszomra. 

Na aztán úgy 2 körül beindult a termelés, és hamar kipattintottam még 2 potyeszt. 

IMG_20140406_143142.JPG

Elmúlt a kényszer, kiment a görcs, lesz mit ennie a hálátlan népnek, akik reggel óta egy falat kajával sem tudtak minket megtalálni. De aztán ez is kiegyenesedett, a harmadik sör mellé már volt virsli, paprika, paradicsom, lepény, megbékéltem. 

A halleves Adorján JamieOliver Tamás kezét dícsérte, isteni volt a friss halból! Visszatért az élet, újra áramlott a vér a lábamban is. 

hallé.jpg

Kellett is az energia, mert már asztalon volt ismét a buli minden kelléke, kezdődött minden újra. Aztán megint elmúlt 2 aztán ismét 5 lett. Nem volt viszont már rajtunk a kötelező, így Lali elindult én viszont még visszahuppantam. 6-kor értem le, addigra Lali már beetetett és bepanírozott egy törpeharcsát a mézes etetőanyagba. Nem kérdeztem semmit, mert nem tudtam eldönteni, hogy ez tényleg furcsa, vagy csak én nem ébredtem még fel. Lalira néztem, és tudtam, hogy nem az én készülékemben van a hiba. Ő még kevesebbet aludt...

Kb, ahogy leültem, meg is jött az első kapás, teljesen egy időben Laliéval. Egyszerre vágunk be és ül mind a kettő. Jupppiieee, csak az a gond, hogy 20 centire volt egymástól a két úszó, de szerencsére nem keverednek össze. Sokkal keményebb, hosszabb kirohanás, keményebb húzások, lassan kezdem felfogni, mi is történik. Megy a fárasztás rutin protokoll, jó most itt lenni, jó hogy van egy ilyen csodás mantám, meg ez a ryobi is megérte, meg a fendreel miatt sem kell aggódni, szóval jó ez az egész. Lali merít és egy hármas ponty érkezik a lábam elé. Ne stresszelj tesó, neked ma már nem lesz bajod, de azért bezsákolunk. 

IMG_20140406_142955.JPG

Lali is bezsákolta a saját vendégét, egy mesésen szép kárászt.

lalikarasz.jpg

Na akkor innen már tényleg csak a magunk örömére! Most már béke van, Lali is betermelt egy kiló pluszsos versenyzőt, ok nem ponty, de akár lehetne is. 

Aztán jött nekem még egy. Az előző tesója, kicsivel 3 killer felett. Meglettek az aznapi ikrek! 

IMG_20140406_142852.JPG

Őt is bezsákoltuk, várva, hogy majd egy nagy közös visszaengedés lesz a többiekkel. Lali partra parancsolt még 3 kisebb kárászt, így már komoly banda figyelt a szákban, de a csapat csak nem jött le, sok volt ez a 30 méter a háztól, így egy utolsó fotósorozat a szépségekről és mentek is vissza a helyükre. 

IMG_20140406_114837.JPG

portre.jpg

Lalinak volt szerencséje a teljes békés faunához a Szelidin, karika, dévér, kárász, törpe, ponty, nekem viszont csak és kizárólag pontyok jöttek, összesen 6 kapás, 5 jött partig, mind szépséges pikkelyes!

Történt ám egy fura dolog: egy srác jött a stégre a második napot és kérdezte, mit fogtunk. Mondtam pontyot. Nem hitte el. Megnézte. Nem hitte el. Azt mondta, hogy nyáron, ha egész nyáron etetnek egy helyet, akkor szednek ki 2 darabot 1 hónap alatt. Nem tudom, lehet, hogy ő hajókötéllel próbálkozott, mindenesetre nekünk jól ment, hála Zsolt gazda remek helyének, a mézes kajának meg a két bolónak, amivel nagyon pontosan tudtuk meghorgászni a pályát és tudtuk kipakolni a legtöbb halat. 

Megint jó peca volt, Szelidi, jövünk még! 

Pisz:

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr566003486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pappgyuri 2014.04.10. 19:46:49

Lali szigorú a képen! :)
süti beállítások módosítása