Mindig nagy kérdés, hogyan lehet sikeresen pecázni a Balatonon nyáron. Persze lehet keszegezni, de lehet-e mást is fogni nagyobb mennyiségben? Lehet például kövest, és meg is mondom, hogyan.

 hajnal_1.jpg

A déli parti köveken kint áll a küsz és ez így is lesz augusztus közepéig. Tapasztalt pergető horgász ilyenkor áll pirkadatkor és várja a jeleket, de a jelek nem nagyon jönnek. A felszínen nem látszik semmi. Főleg azért sem, mert idén a balinok nem nagyon nyomnak, legalábbis Márián nem volt még nagyobb kasza balinból. Szóval nem látni a ragadozókat, pedig ott vannak. Csak a parti kövezés mögötti sávba, a kishalak vonulási útvonala mögött, a fenék közelében lesnek a kis szarosokra.

 koves_1.jpg

Lehet gumival is eredményesnek lenni, de minek a gumi, ha szarásig van élő hal. Csaliháló sem kell hozzá, elég az alámerítővel húzni egyet a kövezés előtt és megvan az arra a napra való. Most direkt olyan megoldásokat fogok javasolni, amit az is ki tud próbálni, aki nem perget, de van egy jó úszós botja, vagy egy feedere.

 koveske.jpg

Úszóval: én bolóval szoktam kövesezni, a rövidebbik 5 méteres bolón leveszek egy olmot a 4 grammos úszó súlyozásából és a 10es keszegező horgot lecserélem erősebb húsú  6-8as pontyozó horogra. Ennyi. A küszökből a legkisebbeket érdemes választani, 4-6 centis példányok tökéletesen megteszik, a horog a hátsó egyharmadba és már mehet is be. Az eresztéket ugyanúgy a fenéken tartom, mint keszegezésnél. Annyi a trükk, hogy 2-3 méterrel túl kell dobni a célterületen, várni, míg leér, majd emelni rajta egyet. Ha ott a köves, azonnal leveri a kishalat az emelés utáni ejtés szakaszában.

Ha nem nyúl rá, akkor emeljünk még egyet. Pár percenként ismételhető, letapogatva az előttünk lévő teljes területet. Ha kapásunk van, maradjunk annál a résznél, akár 15-20 köves is leszedhető egy helyről.

Ha van még egy bolónk, addig azzal vidáman lehet pontyokat fogdosni. Az is jó móka. 

ponty_szakban.jpg

ponty_portre.jpg

Feederrel: etető kosár le, 4-5 gramm ólom a főzsinórra és 30 centivel alatta a horog, ugyanaz a 6-8as pontyozó. kishal ennél a módszernél inkább orrlukba szúrva. Ugyanaz a móka, túldobunk a pályán és lassan emelgetjük. Minden emelés után érdemes 1 percet várni, majd újra emelni. Imádom, amikor a feeder érzékeny spicce jelzi az óvatos köves kapást.

Mindkét módszernél figyeljünk arra, hogy ne nyelessünk túl sokáig, inkább maradjon le egy-egy köves, de ne nyeljék nagyon mélyre, ne pusztuljanak el szegények. Ha pici a csalink, 10-15 másodperc elegendő neki a beforgatáshoz.

A másik, hogy ne parázzunk be, ha fényváltás környékén nincs még kapásunk. Nyugodtan durrantsátok be a cuccot, amikor fent van már a nap. Én most vasárnap 19 kövest fogtam 7:30 és 8:30 között, 30 fokban.

Egy tanulság a végére: vannak menthetetlen emberek. Tényleg menthetetlenek. Ott ül mellettem. Ő is akar kövest fogni, úszózik, semmi. Szentségel. Kérdezem, milyen horgot használ, mondja hármasat. Mondom, az nem jó, keszegező, pontyozó. Mondom adok, ha nincs. Nem, nem, jó lesz ez. Szentségel, mindenki hibás, az Úrtól a politikáig. Én 19-et fogtam ő nullát. Miért?? Az maradt neki végül, hogy elkezdett nekem keresztbe dobálni, hogy én se fogjak. Ekkor jöttem haza.  

 

És egy recept a legvégére: 2 kövest hoztam el a bandából, köves megpucol, besóz, be citromborsoz (ez a legfontosabb!), hasüreg megtöm gombával, paradicsommal, paprikával, pici oliva olaj és az egészet alufóliába csavar, 2 órára hűtőbe tesz pácolódni, pihenni. 2 óra után kerti grillre dob, természetesen fóliában, 45 percig süt, majd kicsomagol, citrommal meglocsol és elfogyaszt. Mese. Álom.

 sult_1.jpg

Big PISZ

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr907604192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása