Az idei szezon nagyon szokatlanul indult. Először is hosszú idő után sikerült végre lejutni februárban a megfelelő helyre Balatonon még a tilalom előtt és meseszép csukákat fogni. Beállítottam a rekordomat a Balatonon egy 5 kilós 76 centis csukával:

 

Na, de a furcsaságok csak ez után kezdődtek. 3 halat is akasztottam egy hónapon belül, ebből kettőt ki is vettem sikeresen, a harmadik sajnos lemaradt és a 3 hal összsúlya megközelíti az 50 kilót. Mind a hármat pergetve fogtam. A bibi csak az, hogy mind a három növényevő.

Május elején egy nagyon sekély részen horgásztam a Dunán. Nagyon lent volt a víz és ez a rész nagyon sekély volt egyébként is. Nagy balin és esetleg harcsa miatt mentem ki és volt is pár balinrablás, így vígan dobálgattam. Aztán láttam valamit fordulni a kisvízben este 10 körül, rádobtam és akadt is szépen. A hal iszonyatos vágtába kezdett, rohant, mint a gyors, az első 10 percben esélyem sem volt. Aztán lenyomtam a következő 10 percben és döbbenten láttam, mikor a part mellé ért és rávilágítottam, hogy sikerült egy 12 kilós amurt fejbe dobni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ment vissza. Egy null.

Május elején szintén a süllő tilalom szabadulása Balatonon talált minket. Azon a hétvégén süllőnek hírét sem hallottuk, de a balinok szépen raboltak, azokat szedegettük Pistivel vidáman. Aztán a part előtt a kőgátról akadt valami. Meg tudtam emelni az elején, nyilván a drága azt sem tudta mi történik, egy jó húsz kilón felüli ponty emelkedett fel, akinek a hátúszójában fityegett az xrap. Aztán nekiindult, még 3-4 percig tartottam, de kiszakadt a horog. Kettő null.

Egy héttel később ugyanott pergetünk, szintén balinra, amikor ismét akad egy pitbull-hal, 30 perc sétáltatás a kőgát spiccében és partra segítünk Pistivel egy 16 kilós busát. Ennek is a hátúszójában volt a horog, szerencsére a bodnártüskéjébe akadt. Három.

 

Kérdem én, volt-e ez idő alatt olyan bojlis vagy feederes horgász, aki ilyen rövid idő alatt, ennél több és nagyobb békés halat fogott? Nem is beszélve a maceráról, etető anyag, csalik, élő csali, sok motyó, sok nyavalya. Na, ebből is látszik, hogy a pergetés a király. Azzal még békés halakból is többet lehet fogni. Asszem el is adom a feederemet. :)

 

Pisz

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr33010014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.06.24. 08:03:17

Háát, azért külső akadás volt mindhárom:)

Lehet, ha a feedert huzogatnád ki 10mp enként, azzal is fognál külsőleg akasztott halat, főleg ha 3as horgokat tennél rá.

De ha jól rémlik, hallottam már olyan pontyról aki odavert a Wobblernek és szabályosan szájba akasztva fogták. Márnáról meg már itt is volt szó.

Fischfucker 2011.06.24. 09:46:17

Nyííílván :) Csak tréfálok, de tényleg furcsa volt 3 ekkora bömbi nagy dög 1 hónapon belül. A barátaim már baszogattak, hogy tök jók ezek a békés halak, de lassan elkezdhetnék pergetni ;)
süti beállítások módosítása