Három peca, három süllő. Sőt volt ma egy negyedik is, amelyik a lában előtt maradt le. Szóval most megy. Szerintem süllőéknél megjött az ősz.

Fent volt ma a víz rohadtul, idén még nem is találkoztam ilyen magas vízállással. Esett az eső egész délután, de pont 8kor állt meg, mikor a kocsiba szálltam.

Ez a látvány fogadott: 

 

A magas víz miatt 3 pont volt, ahonnan lehetett dobálni, de az a három olyan szexy helyeket adott, amitől majdnem erekcióm lett: bokrok, öblök alakultak ki a víz magas, az ssr is elúszik csont nélkül, és most jött föl a víz. Érezni lehetett, hogy jókor, jó helyen.

Nem nyújtom hosszúra, még világosban jött. Kilós. Aztán akadt még egy hasonló forma, de lemaradt. Nem voltam szomorú. Aztán jöttek ismét az esőcseppek, de rabolni kezdtek a harcsák is, de partról csónak nélkül elérhetetlen helyekről, én pedig hazajöttem. Három pecából háromszor fogtam. Ilyen nem tudom mikor volt legutóbb. Fingom sincs volt-e valaha. Ma a flat rap nyert. Szegény ssr elég szarul érezheti magát, pedig minden alkalommal kap lehetőséget.

Na és mi van a catch and release-zel? Hát semmi. Rájöttem, én soha nem fogok egy méretes süllőt visszadobni. Miért tenném? Imádom elkészíteni, a családom, barátaim szeretik, miért dobnám vissza? Rájöttem, én mit tudok ehhez hozzátenni, mi az én C&R szabályom: Abbahagyom, ha úgy érzem, kaptam eleget. Ma is így volt: három peca, három hal, de benne volt a még egy lehetősége a ma estében, de nem voltam telhetetlen. Megvolt a pipa, megvolt a peca. Jöttem haza.

Vele: 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr303094842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.07.25. 11:12:51

Lesz ami lesz, megpróbálom én is a túloldalon, bár a marosi oldalon magasabb vízállásnál a szokásos helyeim víz alatt vannak.
Hátha látok énis újonnan kialakult tuti-szexy helyeket:)
Magasabb vízállásnál inkább drabális balinokat szoktam fogni.

Fischfucker 2011.07.26. 13:36:28

GaBko, volt eredmény?

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.07.26. 22:46:06

Egy óra kutatás és vízalatti bokorráncigálás után megleltem a ma esti "szexy" helymet. Néhány dobás után hatalmas tompa rántás, aztán 4-5 mp után ki a vízfölé pofámbaröhög megrázza magát és odébbáll:(
Gyönyörű 4kg körüli példány volt!
Dobáltam még egy órát, de reménytelen volt. Majd holnap "Visszatérek"

Ami, nagyonrossz ilyenkor, hogy az-az érzés, hogy én voltam a béna, tuti nem rántottam rá, tuti azért nem akadt rendesen, nem hagy nyugodni. Tény, hogy több halam akadt már le, mint amit partrasegítettem. Most XRS9 re éhezett meg a drága. Érdekes, hogy az F11 esemmel fogtam az idei 3 süllőm és mind hibátlanul akadt, róla még nem vesztettem halat.

Azért izgalmas este volt:)

ui: Mi a legjobban bevált, kedvenc süllő recepted?

Fischfucker 2011.07.27. 09:32:38

Szép volt GaBko! A horgokat cserélted a halacskákon? Nekem kevesebb marad le, amióta a 3x VMC-ket használom.

Süllőre? Kifilézem, bőr levesz, fokhagymás tejjel pácolom 3-4 óráig, utána, besózom, citrombors, citromfű rá, és grillen sütöm, de úgy, hogy a rácsra fóliát teszek és azon sül a filé, sütés közben fehérborral locsolom. Kell a fólia, hogy ne száradjon ki a hús, és ne égjen a rácsra. Nekem ez a bajnok. :)Hozzá grillezett gomba, padlizsán, cukkini, paprika.

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.07.27. 11:11:45

Muszáj lesz lecserélnem legalább a kedvenceimen a horgokat és most megyek enni mert valamiért megéheztem:)

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.07.27. 11:12:15

Muszáj lesz lecserélnem legalább a kedvenceimen a horgokat és most megyek enni mert valamiért megéheztem:)