Hosszú volt a várakozás az ünnepek alatt, alig vártam már, hogy végre lejussak a vízhez. Ötletem nagyon nem volt, semelyik helyben nem bíztam túlságosan. 

A hezitálásnak az vetett véget, hogy megjött Amerikából a második Cabela's szállítmány, amibe belecsempésztem egy új Daiwa casting modellt. Nos, akkor az eredmény nem is annyira fontos, legyen ez egy tesztelés. A másik okom a tesztelésre az volt, hogy kb. pont egy éve vettem egy kis kézi halradart, amit soha nem használtam ez előtt. Na ez így már tökéletes, éppen elég ok, a kocsiba ülni. 

Az egyik szentendrei helyemre mentem, ebben a mai, csodálatos időben. A nap sütött, nem volt hideg, minden adott volt egy kis barangoláshoz dobálgatással. 

Úgy tűnik ez a tél a meglepő Spa élményekről fog szólni, az eddigi legigényesebb, legpatinánsabb hajléktalan Spa-ját alakították ki rendkívül igényes és a barokk iránt ösztönösen lelkesedő homeless designer-ek a kedvenc szentendrei pályám mellett. A víz forró volt, a barokk aranykeretes tükör igéző, egy pillanatra elgondolkodtam a fürdésen, de aztán úgy gondoltam egyetlen bőrgyógyászt sem teszek gazdaggá az elkövetkező évben. 

spa1.gif

A fürdés helyett inkább a pecát választottam, de előtte radarozzuk le a pályát! 

radar.gif

Az első gyönyörűség, hogy ez az új kis Daiwa maga a csoda, a régi Quantum-omhoz képest! Olyan, mint az álom, és lazán dobok vele akkorát, mint a peremfutóval. Végre, végre, értem miért lelkesednek annyira a multis kollégák! 

Na a második tapasztalat pedig az volt, hogy ostoba egy ember voltam, hogy eddig nem használtam a radart! Nem egy bonyolult jószág, nyilván halak felderítésére teljesen alkalmatlan, de arra tökéletes, hogy a pergetni való pályát lecsekkoljuk. Zseniális! Persze, ahol nincs hal, ott ez sem segít, de jelentősen megkönnyíti az ismeretlen pályák átnézését. 

Fantasztikus idő volt, mintha áprilist írtunk volna. Jól mutatott a szerkó a fűben, és mivel a halak nem szórakoztattak, fotóztam. 

bot.gif

Halmentes lett az év első pecája, de nem bántam. És hát ilyen pályán, ilyen időben akkor is öröm a pergetés, ha az ember nem fog semmit. Nem igaz, drága Feleim? :) 

taj.gif

PISZ

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr624998231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pecazz 2013.01.05. 15:06:00

Hali!

Ha jól látom a képeken, akkor ez egy FC60X radar.
Régóta kacérkodom a gondolattal, hogy veszek egy parti radart, de nem sok jót hallottam ezidáig róluk, viszont ez a poszt újra elgondolkodtatott.
Parti pergetésekhez használnám, a lényeg a törések, akadók felkutatása, feltérképezése lenne.

Szerinted milyen hatékonysággal használható ez a szerkezet? Tényleg ennyire zseniális?

Köszi,
Zoli
pecazz.blog.hu/

Fischfucker 2013.01.07. 17:36:05

Szia Pecázz! Jó a blogod! :) Igen ez egy FC60X. Én nagyon olcsón vettem a német e-bay-en, annyit biztos megért. Német horgász barátaim használnak rendszeresen parti pergetéshez ilyet, onnan jött nekem is az ötlet. Egy használat után nem vonnék le komolyabb következtetéseket, de például segített megérteni, hogy egy korábban már bevált helyem miért jobb, mint bármelyik hely a közelben: volt ott egy 40m2-es gödör, ami 1 méterrel mélyebb volt mint a körülötte lévő partszakasz. Hasonló helyek felderítésére tökéletesen alkalmas lesz.
süti beállítások módosítása