Már a cím is jelzi, hogy nem a szoksásos, pergetős, ragadozós dunai lazulás következik, de tény, és mindig újra és újra rádöbbenek, hogy egy jó balatoni bolognai peca a kőgátról legalább annyira kedves a szívemnek, mint mikor a süllő rázza a fejét a Dunán. 

Pistikével elhatároztuk, hogy felavatjuk a balcsit 2014-ben, és sikerült ehhez a legjobb hétvégét kiválasztani. Csodálatos idő, enyhe szél, melegedő víz, minden adott volt a remek pecához. Igazából akkora királyság a Balatonon mólóról bolózni, hogy elhatároztam, hogy megpróbálok pár hozzám hasonlóan fanatikus pergetőt meggyőzni és rábeszélni arra, hogy próbálja ki. Ezért egy kicsit tematikusabban is haladnék a szokásosnál. Fontos megjegyeznem, hogy én sem vagyok ebben profi és nem is szeretném eljátszani, ezért sem fogok regényt írni az ólmozás rejtelmeiről, amiről fingom sincs. 

potyesz_1.jpg

Egy ekkora ponty kifárasztása bolóval életre szóló élmény!

 

A bot

 

Én egy hetes Manta Accord-ot használok és imádom. Sikerült már combos nagy pontyokat is partra zavarnom vele, de a keszegek fárasztása is nagyon élvezetes ezzel a pálcával. Könnyű, erős, gerinces, ezáltal gyors.

bolo_hal.jpg

A mantának egy ilyen hármas potyesz meg sem kottyan

 

3 dologra érdemes figyelni, ha soha nem volt még 7-es boló botod. 

1. Soha ne vedd elő erős szélben. Erős szélben (30km/h +) ez a bot teljesen használhatatlan, nehéz tartani és akár el is törheted. Ha erős a szél, a bot maradjon inkább a tokban és vagy match vagy feeder legyen a fegyvered, vagy menjél haza aludni. 

2. Iszonyúan vigyázz a spicccre. A legtöbb ilyen botnak tűspicce van, rajta még 1-2 csúszógyűrűvel, na, a legtöbbször a bot nem is a fárasztás, hanem a szerelés pillanataiban törik, amikor az ember megpróbálja a csúszógyűrűt feltolni. Javaslom, hogy finomat forgasd balra-jobbra a gyűrűt, attól meglazul, utána már könnyen feltolható. 

3. Legalább 4 méteres meritőt használj hozzá, egy centivel sem rövidebbet. Egy hetes botnál ugyanis legalább 4 méteres merítő kell ahhoz, hogy akár egy 8 kilós ponty is megmeríthető legyen a nélkül, hogy a túl meredek szögben álló spicc eltörne. 

Ha ezeket betartod sok örömöd lesz a botban. És, ha ennyire macerás, minek a 7 méteres? Én eddig 5 méteressel nyomtam, sokkal kevesebb a gond vele, viszont nem tudsz annyira pontosan egy ponton, bot alatt pecázni vele. Balatonon a mólóknál sokszor, legtöbbször a kő tövében jár a hal, azaz a parttól 3-5 méterre. Ebben a zónában halál pontosan ugyanoda tudod tenni a csalit, az etetést és ennek van jelentősége. 

 

Az orsó

 

Szinte mindegy is, én három dolgot vettem figyelembe, a súlyát, a fékjét és az árát. Egy Ryobi Ecusimám van, tökéletes a feladatra. Nem hiszem, hogy túl kellene ezt gondolni, nem pergetni kell a kereplő. 

bolo_orso.jpg

 

Egyebek

 

Nos, na itt nem szeretnék elveszni, mert ehhez nem annyira értek:

- hallgattam az eladóra a boltban és 5gr maros úszókat vettem, olyanokat, amelyeken belül fut a zsinór. 

- Imádom a colmic fendreel-t, leánykori nevén fendert, az a főzsinórom 18-as a nagy ponyok miatt és 14-es g-line az előkém. 

- olmokból van fent egy 2 gr csúszóólom, és dinsmores olmokból csináltam osztott súlyozást. Ez még a viszonylag erősebb sodrás mellett és szélben is helyben tartja a csalit. 

- drennan horgokat használok, 8-10-es. 

 

Csalik

 

Na most először voltam tudományos az etetőanyag terén és azt kell, hogy mondjam, hogy működött. Hideg még a víz így ez a tubertini cucc nagyon bejött, a kőgáton körülöttünk nem fogott senki, de mi kaszáltunk egész reggel, pedig a többiek is jó helyen ültek. 

etető.jpg

Csalinak mi mindig a Haldorado neon lebegő feeder master red tunning giga carp extra pro csalit használjuk, mert ez bevállt. Faszt. Kukorica, csonti, nyáron csemege kukorica, ha kint vannak a nagy pontyok, akkor dipbe áztatott lófog kukorica a nyerő. Biztos király a pellet is, de még nem szorultunk rá. 

csali.jpg

Na szerintem kb ennyi okossággal már neki lehet indulni és lehet sikerélményeket szerezni. Hajrá! 

A pecáról pedig képekben, 2,5 óra peca alatt fogtunk 2 pontyot, igaz kicsiket, 13 dévért, 3 hatalmas karikát, 1 gardát és 1 kárászt. Majd 20 fogott hallal igazán élvezetes egy peca volt, tökéletes szezonnyitó, fantasztikus időben! 

reggel_1.jpg

molo.jpg

 mi_2.jpg

 keszeg.jpg

pontypici.jpg

gatda.jpg

szákolás.jpg

pistikeszeg.jpg

énkeszeg.jpg

PISZ!

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr625887739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Márk Bali 2017.01.15. 14:00:26

SZervusztok! Pont az említett máriai kövezésre járok én is régebben nyarakat töltöttem ott. Én matchbottal nyomtam akkoriban, bár már akkkor megfogalmazódott bennem a bolognai iránti igény legfőképpen a vízmélység miatt, mivel fix úszóval szeretek horgászni és körülményes a kőgáton a 4 méteres bottal 3pluszos eresztékeket hajigálni. SZóval az a kérdésem, hogy én hatos bolót akarok venni, mert az árban és súlyban megfelelő lenne nekem, de most elbizonytalanodtam. Kell a 7es mindenképpen?