Tegnap nézegettem az előrejelzést, a mínusz 4 nem ígért sok jót, de gondoltam, bírtam én már hasonlóban, most is is túl fogom élni. Na igen, csak mínusz 12 volt ma reggel, a Tisza zajlani kezdett, mikor átvettem a ladikomat és egyedül nekivágtam az Alvíznek. 

 

Nehéz volt kelni, nem volt konfortos a sötét Budapesten mínusz 7-ben bepakolni a kocsiba 5kor, de aztán mikor már bent voltam, ment az ülésfűtés, szólt a zene, akkor már jó volt, már csak oda kellett érni 7re Mikihez, hogy átvegyem a ladikomat. 

Aztán, mikor a mínusz 12-ben kiszálltam, akkor kicsit megszeppentem, de ha már leautókáztam, akkor ne forduljak ilyen hamar vissza, meg nem vagyok az a feladós típus sem. Mikinek azért volt 2 rossz híre: A Tisza ma hajnalban zajlani kezdett, igaz ez csak a pillejég, de nem lesz tőle jobb a peca. A másik, hogy tegnap éjjel egy jólelkű helyi brazil agyonvert egy szerencsétlen kutyát a Révházi sólyán. A szerencsétlen állat vérével színezett jég borította a sólya egy szakaszát. 

tiszabura_reality.jpg

Agyonverte és otthagyta. A szerencsétlen meg belefagyott a jégbe, mozdítani sem lehetett. Jól indul. Arra gondoltam, hogy azokat a kedves ismerőseimet, akik a 2. kerületből nyomják a MindenEmberEgyenlőt és a MindenkiMagyar és NincsCigánybűnözést, meginvitálnám, hogy ugyan vasárnap a Millipop helyett ugorjanak le már a gyerekekkel Tiszaburára és egyesüljenek itt embertársaikkal. Ezen a sólyázón most, hogy már Miki elégette a kutya tetemét szánkózni is lehet. Juhhuuu! 

tisza_hajnal.jpg

Szóval ezzel a kellemes élménnyel indult a nap. A ladikomat Kisköre felé irányítottam és mint egy szibériai jégtörő elkezdtem a jeget vágva a túrát. Sokkal jobban bírtam az utat, mint, amire számítottam. Csak a kezem fázott kissé. Érdekes dolgokat tud tenni a felszereléssel ez a hideg. A nulla fokos víz kimondottam meleg volt a levegőhöz képest, amikor a horgonyt emelgettem, nem is a gyűrűkkel volt a gond, mert az Abu botomon viszonylag nagyok a gyűrűk, hanem a nano ráfagyott a dobra. A 17-es fluoro előkét nem tudtam használni, mert szabályosan eltört, akár már egy 6 grammos fej dobása közben is, a hajókötél egy helyváltoztatás (1 perc) alatt is annyira megfagyott, hogy verekedni lehetett volna vele. Vagy döglött kutyát arrébb lökdösni. 

De mindezek ellenére, magam is meglepődtem, de élveztem a pecát. Sütött a nap, a parton vidra szaladt, láttam sast, szélcsend volt és jól voltam. Halat nem fogtam, de nem szenvedtem. Egyedül voltam és szuperül éreztem magam magammal. 

Csak a sok kibaszott kormorán... Olvastam persze én is, hogy mekkora pusztításra képesek, meg, hogy sokan vannak, de amit ma láttam, azt nehéz volt elhínni. Az erőműnél megszámlálhatatlan mennyiségű rabló volt, olyan lakomán, hogy az hihetetlen. Egy mázsa halat is össze tudtam volna szedni, annyira sok halat öklendeztek vissza a rohadtak. A kormorán ugyanis, ha megzavarod, akkor kiöklendezi a torkában lévő halat, különben nem tud felszállni. 

rablobanda.jpg

A mai menü dévér volt, jász (láttam jó 80 dekásakat is) és balin. De Miki szerint a múlt héten süllő diétán voltak a madárkák...

kikopes_elott.jpg

A kiöklendezés előtti pillanat, látszik a rohadék torkában a hal. Hihetetlen méretű halakat tudnak benyelni. Persze annak sincs sok értelme, ha sokat kergetjük a szarháziakat, mert a kiöklendezett hal a legtöbbször elpusztul, az éhen maradt madár pedig újra vadászni fog. 

keszeg_1.jpg

A jó hír, hogy holnap hajnalban megkezdik a rablóbanda írtását, 500 kormorán kilövésére van engedély, remélem ki is fogják tölteni a kvótát. 

Furcsa volt a mai nap, hal nem volt, de senki sem fog most a Tiszán, kipróbálhattam magam ilyen extrém körülmények között is és bírtam, láthattam a saját szememmel, mire képesek a kormoránok és jobban megismerhettem egy igazán kedves fickót, Miki, köszi mindent, legközelebb majd halat is fogunk! 

Pisz!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr447052055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pappgyuri 2015.01.08. 09:39:19

Isten hozott! Ez a való világ....

Fischfucker 2015.01.08. 09:54:09

Tudtam én Gyuri, csak más tudni és más látni...

esox_hu 2015.01.08. 23:53:27

Kiartó voltál. Sajnos Miki is mutatta a kutyus képét tegnap. Szomorú...mint a kormoránhelyzet. Mi is betliztünk pár hete, de mi felvizen.Elment egy jó haresz, süllott nem fogtunk, vegul jott par baller, ami megmentette a napot.

Fischfucker 2015.01.09. 12:59:02

@esox_hu: a haltalansag nem zavart, csak a kormoranok. :)