Fischfucker 2016.08.11. 10:22

A Savinja Adja

A legmeglepőbb nyarat éljük Balatonon. Könnyebb balint fogni, mint keszeget és nem azért mert könnyebb lett a balinfogás. Pontyot júniusban láttam utoljára. Nem véletlen, hogy könnyen elcsábultunk egy szlovén legyes túrára, különösen, miután rájöttem, hogy Mozirje 2,5 órára van tőlünk! 

 

grayling.jpg

Igazából Márián egy dolog működik most jól, ha éppen nincs 100 km/h szél, a kajakos balinozás. Sport, kikapcsolódás és remek peca, szép halakkal. Minden más kuka. Július 30 óta vagyok lent, ki sem mentem a kőre. Felesleges. Még a keszegért is imádkozni kell. Hihetetlen. Se a kövön, se a nádban, sem a csatornán nem fogják a pontyot. 

Na egy ilyen közepesen szar balinos reggelen kitaláltuk Pistivel, hogy menjünk el a Savinjára legyezni. Mozirje konkrétan 2,5 órára van Balatonmáriától! Egy szarabb vasárnap este ugyanennyi az út Budapestig. Petinek sem kellett kétszer mondani, illetve meghívtuk Gábort is, akivel Márián peca közben ismerkedtünk össze pár éve és akiről kiderült, előszeretettel kergeti legyes bottal a balinokat. Itt volt az ideje, hogy a pisztrángokon is kipróbálja a tudományát. 

img_2752.JPG

4kor indultunk Pistivel és Gáborral, Peti kicsit később érkezett. Mi 7kor megvettük az arborétum melletti étteremben a jegyet, megrendeltük 1re az asztalt és a vaslapon sült pisztrángot a fogadósnétől és már mentünk is a vízre. Az első állomás a Bosch gyár mögötti szakasz volt. Itt van egy tágas parkoló, alkalmas hely a beöltözésre. 

Előre bocsájtanám, nyáron nem kell ennyire nyomni. Mi 8-tól este 9ig pecáztunk, 1 óra ebédszünettel a 30 fokban a napon, nem kell ennyire tolni. 12 után kezdtünk halat fogni, de az este 6-8ig időszak az, ami aranyat ért! Addig ki kell mindenképpen tartani. 

Szóval a Boschnál kezdtünk (remélem a Szlovén helyek osztása miatt nem szúrják majd ki a kerekemet sem a magyar, sem a szlovén legyes kollégák) és én azonnal bele is futottam egy komoly buktába: találtam egy remek mély pool-t és a Peti által külön erre az alkalomra készített magenta strike indicator-os nimfás szettel kezdtem átnézni. Harmadik csalinak az általam kötött, talán eddigi legszebb pheasant tail nimfámat tettem fel, amit az első úsztatásnál le is vert valaki. 3 percig ült a kolléga a pool mélyén, aztán egyszer csak nekiindult és vitte a szépséges nimfát a 17es előkével együtt. Fuck! 

fullsizerender.jpg

 

Na a vigasztalás csak akkor érkezett, amikor Peti megtalálta egy eléggé semmilyen részen a péreket. Ráálltunk és szépen el is indult a termelés! Szuper móka a pér, főleg 35 centi felett! Hatalmas szaltók, látványos harc, komoly ellenállás! Tökéletes zárása volt a délelőttnek, 5-6 fogott pérrel fejenként fordulhattunk az ebédre. 

kaja_1.jpg

Ezek az ebédek...Mellé a hideg Lasko. Új ember leszel és jöhet a délutáni menet!

Az arborétumban folytattuk, komolyabb siker nélkül. Rendkívül alacsony volt a vízállás, nem adta az a szakasz a halat. Úgy láttuk, elérkezett az idő a legjobb hely, a Dreta torkolat környékének birtokbavételére. Féltünk, hogy lesz ott konkurencia, de nem lett, egész nap egy cseh nimfás kollégával találkoztunk. 

Ez a pálya mindenkit naggyá tett! Először vagy 30 pért táncoltattunk meg a befolyónál hárman, aztán ahogy mentünk lejjebb és a nap is indultak a nagy pisztrángok. A sikerhez a legyet teljesen a bokor alá kellett tenni és én most jutottam el odáig a csodálatos redington classic trout botommal, hogy ez 20 méterről sem jelentett már gondot. Az este folyamán durván elkaptam a fonalat, hihetetlenül élveztem a pecát és minden bejött, amit kitaláltam. A pisztrángok ott voltak azokban a lukakban, ahol sejtettem őket. 6-8 pisztrángot is sikerült pofán verni. 

img_2723.JPG

Gábor is szépen belejött, kipróbálta az Orvisomat, azzal aprította a pisztrángokat mellettem. Az este szenzációja természetesen Petié lett: először egy meseszép sebest terelt a szákba: 

img_2767.JPG

Aztán 10es (!) előkével egy jó másfeles domit! 

img_2698.JPG

Ilyen busafejű domolykót még nem is láttam életemben! 

A legnagyobb pisztrángom volt az utolsó, a maga 37 centijével és egyben ez az eddig legnagyobb legyezve fogott halam is. Elképesztő nap volt, mindenki elérte azt a mennyiségű fogott halat, amikor már nem emlékszel pontosan mennyi is volt, kellemesen elfáradtunk és brutál jól szórakoztunk. 

Még egyszer: Mozirje 2,5 óra a Balatontól! Ha Te is unod már a sneciket meg a naphalakat, akkor irány meseország! 

Talán a legjobban sikerült videóm az eddigi legjobb legyes napunkról:

 

BIG BIG PISZ! 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr6910260800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.