Fischfucker 2016.09.05. 13:21

55

Sok süllőt fogtam Balatonon, de soha nem fogtam még másfél kiló felettit. Balatonmárián nem. Aztán most pénteken átmentünk Gyenesdiásra Petihez, hogy ez a helyzet megváltozzon. Miután poszt lett belőle kitalálható, hogy mi is történt...

lemegy.jpg

Elég elmebeteg körülmények között zajlott le ez a túra. Kisgyerekes halszagfüggő mindent vállal. Pénteken munka, utána le sötétedésre Gyenesre, a sebességkorlátozásokat tájékoztató jelleggel kezelve, a wazéban nagyon bízva, kaja, pia, peca, hajnalban haza, majd szombaton délután egykor Balatonra vissza egy esküvőre. Erős kompromisszumok mondhatni. De a lényeg, hogy lejutottam! 

Indult a móka egy jó szelet harcsával. Így a halszag a kezemen már biztosítva volt, illetve az energia szint is az esti menethez. Miért nincs Balatonmárián halsütő? Miért nincs mindenhol egy halsütő? Nem értem. Halsütő nélkül sokkal nehezebb az élet. 

img_3227.JPG

Hideg Zirci Apátsági serrel kísértem le a harcsát, jól összebarátkoztak. Megjöttem. Már megérte. Na de még kellett a csalihal is, mert klasszik csónakos tirollifás süllőzésre készültünk, kellett hozzá a piszke. Pergető botot szándékosan nem is hoztam. Fókusz. Ez most nem az. 

Hamar megvoltak a kishalak, bodrik és snecik vegyesen, ideális méretben. A Gyenesi Horgásztanya, pazar kis hely, hamar összeraktunk mindent és mentünk a vízre. Ez a kép megvan ugye? Amikor már bedobtál, szép az idő, béke van és kipattintod a hideg sörike tetejét...Van ennél jobb? Nincs. 

img_3228.JPG

Vártuk a süllőket, beszélgettünk, sztorizgattunk. Elmeséltem Petinek, hogy a Máriai mólón elég üzembiztosan lehet fogni a süllőt, de másfeles a teteje. Ez alól a kivételt az a 14 kilós süllő jelentette, amit asszem tavaly májusban fogtak a rövidebbik kövön bojlival. A két sporthorgász vissza akarta engedni, de a "Patyolatos" elkunyerálta tőlük és feldolgozta. Szomorú történet. Kár, hogy odaadták. Hogy került az a szegény matuzsálem a Máriai kőhöz? Gondolom Keszthelyre tartott az unokákhoz aztán beszart a GPS félúton. Meg miért a bojli? Tihanyban felejtette a protkóját, ezért nem tudott halat rágni? Na mindegy így járt. 

peti_1.jpg

Igazság az, hogy mikor az ember a süllő szezon kezdetén, tökéletes időjárás mellett a Balatonon ülhet egy csónakban a süllőket várva, akkor sok oka nincs a panaszra. Persze azért pár jó kapás nem árt. 

De a kapások egyelőre nem jöttek. Aztán jött az a bizonyos fél óra fényváltáskor. De a kapások akkor sem jöttek, csak az árvaszúnyogok. Kétmilliárdan. Peti egyik kishala beleakadt egy gyorsvonatba, gondolom balin húzta el ezerrel a cuccot, de elengedte a snecit, mielőtt Peti bevághatott volna. 

Telt az idő és 9 után a körülöttünk lévő csónakok, hajók mind kimentek. Én 11ig terveztem a maradást, Petinek sem volt más dolga, meg még volt pár söröcskéje így mi maradtunk. 

9:30 körül Petinek meseszép emelése volt, kivárt, aztán bevágott és ült a horog! Végre, már csak szákig kell kísérni! Peti profin fárasztott, szákolt és csónakban volt az első közös balatoni süllőnk! 

img_3242.JPG

80 dekás 42 centis szépség átsegített minket a haltalanságból a sikeres peca életérzésbe! Na és akkor innen indultak a kapások! Sajnos a legtöbb garda volt, lerágott fejű snecik jelezték, hogy nem süllők cibálják a jelzőt. 

Örültem Peti halának és nem tettem a kedvemet attól függővé, hogy én fogok-e. A bal oldali botomon egyszer csak elindult a jelző, nem érek a bothoz, megy fel egyenletesen a karika, és ezúttal nem adtam neki zsinórt, nem zavartam meg a kapást semmivel, hanem mikor koppant a karika, megütöttem. Megvan! Komolyan dolgozott a halam, de erős szerkóm volt, nem aggódtam. 3,30 méteres öreg távdobó bot volt a kezemben, kicsit hülyén is éreztem magam, süllőt rendszerint minimum egy méterrel rövidebb bottal szoktam fárasztani. Ment a pajti rendesen, néha még a fék is meg meg szólalt, Peti közben hegyezte a szákot, és mikor felkapcsoltuk a piros fejlámpát egy nagy fehér test feküdt fel előttünk a vízre. Szák alá és bent volt. 

img_3245.JPG

Gyönyörű, egészséges, erős és nagy balatoni fogas! A horog a szája szélében, de kemény csontos részben, minden rendben volt. 55 centiméter és szűk 2 kiló volt a drága, az eddigi legnagyobb balatoni süllőm. Elhoztam, kifiléztem és ma esszük az első filét. Mert a balatoni süllőnek nincs párja! Finom a dunai is, de a balatoni omlósabb húsú. Majd a továbbiakat visszaengedjük, mert lesznek még, mert jövünk még ide! 

img_3272.JPG

11 előtt kieveztünk, megpucoltuk a halakat és én Budapestnek vettem az irányt. 2:20 perckor értem haza nem igazán fitten, de leszartam, ezért a kalandért simán megérte. Ahogy mondtam, sokat dolgozó, kispapának elég erős kompromisszumokat kell vállalnia egy jó pecáért! 

fullsizerender_3.jpg

És íme a kaland utolsó csodálatos hozadéka: balatoni süllőfilé dióforgáccsal meghintve, bulgurral és salátával tálalva. Tökéletes volt! 

kaja_2.jpg

BIG PIIIISZ! 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr4611678299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csónakos_Eszti 2016.09.05. 15:57:32

Az igen, gratta! Én nulláztam szombat este - de az a klasszikus fajta, amikor tudod, hogy reggelig is ülhetsz, akkor is max a halsütőben fogsz süllőt. Szakmai kérdés: Márián próbáltam a helyiek által emlegetett marást keresni, de olyan változatos volt a meder mint egy teflon palacsintasütő. (Kb. 700-800 méterig mentem be) Mit b@sztam el? Vagy hagyjam a francba, macskázzak le egy szimpatikus helyen és várjak hogy rám találjanak?

Fischfucker 2016.09.05. 16:42:51

Szia Eszti!

Fogalmam sincs, hol van a marás. Én rég nem járok ki süllőzni Márián, mert nincs csónakom. Azt tudom tanácsolni, hogy nézd meg meddig mennek a csónakosok és velük egy vonalban állj meg. Igen ott nálunk elég egyenletes a talaj, Berénynél tudok frankó padokat, ahol régen fogták a sütyit.

Csónakos_Eszti 2016.09.05. 19:06:44

@Fischfucker: koszi, akkor keresem oket tovabb. elso eves csonakos vagyok,szoknom kell meg a mufajt:) meg ezt a boszme sok arvaszunyogot, en meg ilyet nem lattam mint ezen a hetvegen...Gorbuljon!

Csónakos_Eszti 2016.09.05. 19:28:35

@Fischfucker: azaz:) a poen, hogy a csajom x ev utan eloszor mondta: "Kimegyek veled este a molora amig horgaszol". 2,5 perc mulva a komuvesek is elore koszontek neki, olyan karomkodasok kozepette tavozott:)

Kristof Fischer 2016.09.05. 20:14:08

Nagyon durva a helyzet valoban!