Fischfucker 2019.08.07. 15:26

65 az a Szám

Nagyon kevés időt töltöttem a Dunán az elmúlt 1 évben. Betegség, távolság, a legyezés, sok minden benne volt, de a legfontosabb mégis az volt, hogy nem húzott oda a szívem. Most végre visszataláltam, remélem hosszú-hosszú időre...

 

img_5824.JPG

A szív a lényeg. Teljesen elvitt a legyezés, aztán jött az, hogy nem lehetek egyedül vízen a betegségem miatt, ezért, ha akartam volna se mehettem volna, de aztán szépen lassan elkezdett megint erősödni bennem, hogy ott áll a csónak, bármikor mehetek, nem kell rá szervezni semmit, nem 3 napos túra és a tökéletes szabadság, mikor az ember vágja a Dunát a hajóval és oda megy, ahova akar. 

Lépésről lépésre tért ez vissza belém és így a szabadságom után egyik hétköznap fogtam magamat, beültem a kocsiba és irány Kulcs. 

baller1.jpg

Kicsit megizzadtam, mire beröffent a motor 2 hónap pihenő után, de beindult és csorgós balinozást terveztem, az is lett, egy frankesz laposon megtaláltam a ballereket, messziről lehetett látni a fröcskölést. Szépen föléjük álltam, végigcsorogtam a jó részt kétszer és négy balin lett az eredmény. Ennyi kellett! És micsoda akciók: a part elé dobott illexet a beesés pillanatában verte le balin, aztán ezerrel kirohant a sordásba! Atom jól esett. 

harc.jpg

Megvolt az alap, fel lett építve a kedv, kellett még a nagy dózis, amivel az ember utána évekig megint függő. Kis kitérő, Júliusban Balatonon a nagy családom néhány ifjú harcosa nagyon rákapott a pecára. Fogtak compót, keszegeket és minden nap mentek pecázni. Elkezdtem velük dumálni és mondtam, hogy ha készen állnak, akkor egyik hajnalban nyomhatunk együtt egy balinozást. Vettek egy thrill-t, volt egy 240es teleszkópos botjuk, 30as monóval, ez megteszi. 4:50kor ott toporogtak a ház előtt, ők addigra már voltak a Balatonnál is, nem tudtak aludni az izgatottságtól, mentünk és hamar kiderült, hogy igazából egy legény, Barni rendelkezik kellő tapasztalattal a dobás terén, mert hát a dupla hármashorog nem játék, ő kezdett el dobálni.

barni.jpg

Nem ragozom, 2 nagy balint fogott azon a reggelen és ahogy néztem őt fárasztás közben arra gondoltam, hogy a legszebb és legegészségesebb drog a horgászat, ami ezekben a varázslatos pillantokban átjárja az ereidet és nagyon nagyon lassan szívódik csak fel. 

csapat_2.jpg

Barni, csatlakozott. 

De vissza az én kis visszatérésemhez. Szóval a 4 balin eszembe juttatta, mennyire szeretem is én ezt, de kellett a nagy löket. 

Jött a tegnap. Munka után le, csónakba be és megint a csorgós balinozással indult a móka. A múltkori helyek süketek voltak, elkezdtem lefelé csorogni, a jobb helyeken meg meg állva, de csorgás közben is dobálva. 

A 8as SSR volt fent, amikor az egyik csorgásos dobásnál, egy pillanatra ráfogott, majd elengedte, majd újra ráfogott a csalimra valaki. Akasztottam és éreztem, hogy nem a múltkori versenyzők tesója van a zsinórom végén, inkább anyu jött le megnézni, miben sántikálnak a lurkók. 

Súlyt gyorsan le és indult a fárasztás. Berohant vagy 20 métert a gyors részbe, onnan kellett kiszenvedni. Végül a csónakba emeltem egy igazi bulldog fejű terminator balint, aki a maga 65 centijével egy egyik legnagyobb dunai balinom ever. Nézd meg azt a fejet! 

nagy.jpg

Az adrenalin spriccelt a fülemből még akkor is, amikor visszaraktam, nagy menet volt! Nem sokkal ez után hívott Gábor, hogy ő is vízre száll, megyünk-e együtt egy olyan helyre, ahol fogott halat pár napja. Mentünk. 

Kicsit a bankrablások hangulatát idézte, mikor mellé álltam, átdobtam a szajrét, lemacskáztam a saját hajómat és az övével mentünk tovább. Gyors verdaváltás, így senki nem tudott követni minket! ;) 

Megálltunk a helyen és repült is be az SSR. Második vagy harmadik dobásnál hozom fel a citromsárga kis halamat a csónak mellett és hiába sötétedett már, olyan szépen letisztult a Duna, hogy tökéletesen lehetett látni, hogy a mélyből jön fel a hatalmas sárkány és a felszínt majdnem elérő wobblert letépi ezerrel! 1 méter zsinór volt kint max, azon robbant fel a hal fröcskölt le mindkettőnket a hajóban, majd kezdett ezerrel vágtatni a mederbe. 

Kapaszkodtam a botba és próbáltam a csendes oldalra hozni a halat. Csuda jó erőben volt az ellen, legalább 5-6 percig dolgoztunk egymáson, mire végre a csónakhoz tudtam húzni az ugyanúgy 65 centis süllőt, Gábor szákolta és done, a csónakban volt az idei legnagyobb süllőm (és az első dunai)! 

1b08e099-91c7-4082-8e9d-46899c61df1c_1.jpg

Ott volt a nagy löket. Áradt szét, hogy még most is érzem. Még mindig csak nő, csak terjed, hogy egész ősszel, télen ez vigyen ki, esőben, hóban, hogy ha nem fogok idén nagyobbat, akkor is ott legyen az a kép, ahogy jön fel, az az érzés, amikor tépi ki a botot a kezemből, és a boldogság, amikor végre a kezembe vehettem. Ezt a posztot is azért írom, hogy ezt a dózist konzerváljam és minél tovább bennem maradjon, mert nem akarom többet elhagyni a Dunát ilyen hosszú időre. 

Görbüljön Nektek is, Pajtik! 

MEGAPISZ!!! 

 

 

Gyönyörű tájakon, helyenként érintettlennek tűnő vadonban cserkeljük a halat az Alpok kis patakjain, folyóin, mintha megállt volna az idő, lopakodunk a partra, mindenre figyelve, az aktuális rovarrajzást tökéletesen imitáló szárazat a vékony fluoro elöke végére kötve, tökéletes prezentációval tesszük a megfelelő helyre és már szedi is le a nagy szivárványos pisztráng! Aztán jön a következő, de valami nem stimmel: pont akkora és pont ugyanúgy néz ki, mint az előző. Az ötödiknél már nem is akkora buli ez, végül, még a szendvicsem alufólia csomagolását is leverik, amit próbaként tettem fel, mert minden ettek. Amikor ennyit utazunk, sokat költünk a tökéletes élményre, akkor az a lényeg, hogy sok halat fogjunk, azok közül, amiket lehet, hogy előző este raktak a vízbe, vagy, hogy azt érezzük, egy tapasztalt helyi mohikánt sikerült átvernünk a tökéletes imitációval és a lehelet finom prezentációval?

radovna2.jpg

Idén a Petivel közös szezonnyitó pecán a Radovnán futottunk bele több helyen is frissen telepített szivik nagy csapatába és persze a hosszú tél után a kiéhezett legyes horgász nehezen tudott ellenállni a kísértésnek, hogy 35-45 centis pisztrángokat táncoltasson a rohanó patakban, de tényleg olyan volt, mintha ugyanazt az egy halat fogtuk volna meg újra és újra. Tényleg mindent levertek, az is szinte mindegy volt, hogyan tettük be a legyet, nem lehetett az ötödik hal fárasztásával sem szétugrasztani a csapatot, swimming dead volt a javából, agyhalott medencenövendékeket kaptunk el első napjaik egyikén. Még védekezni sem nagyon védekeztek.

radovna1.jpg

De nyilván azért telepítenek, mert van igény rá. Egyrészt az egyesületi tagok vihetnek el halat, tehát nyilván a helyi erők ezeknek a halaknak a nagy részét hamar hazahordják, másrészt a vendéghorgász ha már ilyen sokat fizet itt a kalandért, akkor szeretne halat is fogni. És nem minden vendégnek van lehetőséges sokat gyakorolni, technikát fejleszteni, saját maga legyet kötni, van aki egyszerűen csak jól akarja magát érezni és halat akar fogni. Teljesen érthető!

radovna4.jpg

Ugyanakkor az is érthető, hogy vannak azok a pecások, akik sok időt és energiát fordítanak saját technikájuk, felszerelésük fejlesztésére, rongyosra olvasták John Goddard: Waterside Guide című örökbecsű művét, maguk kötik a legyeiket és mindig igyekeznek a rajzásokhoz, körülményekhez igazítani a haditervüket és igyekeznek a legnagyobb, legszebb és legdörzsöltebb halakat átverni. Nekik a butuska stock fish megfogása kicsit olyan, mint a Préri tavon pontyot fogni.

 radovna3.jpg

Érdekes, hogy az egyes víz-kezelők mennyire másként állnak ehhez a kérdéshez és mindkét irányzat lehet eredményes, pont azért, amit leírtam a kétféle igény létezéséről. Két szélsőséges példa: A Steyr Ausztriában az egyik véglet, ahol 110 EUR a napi zsuga, de cserébe szarrá foghatjuk magunkat gyönyörű sebesekből, szivikből, sőt még szajblingot is lehet ott fogni, lehet elvinni halat, görcsöl a kezünk estére a fárasztástól, grillre perdítjük a napi zsákmány legszebbjeit és hideg sörrel öblítjük le a 110 ajró okozta keserű szájízt. A másik véglet a Soca völgye, ahova senki nem azért megy, hogy rekordot döntsön napi fogott halakból, hanem azért, hogy sok munkával, viszonylag kevés lehetőségből igyekezzen kihozni a maximumot. Itt egy elrontott, rossz ütemű bevágás azt is jelentheti, hogy a napi egyetlen esélyünk ment el. Nyilván itt is telepítenek, de lényegesen kevesebb a stock fish, mint például a Savinján vagy a Száván. A kevés sikerélmény miatt mégsem tört meg a Soca népszerűsége, sorra látni, hogy skandináv, amerikai, angol sztárpecások (csajok is!) látogatják a márvány pisztrángok földjét és számolnak be fantasztikus élményeikről. Maddie Brenneman egyenesen a világ talán legszebb sebeseinek nevezte a minap a szlovén halakat az instán. Természetesen ő is a Soca völgyében pecázott.

radovna5.jpg

Szerintem egyre erősödni fog az irány és a vágy, hogy ne a sok és könnyű fogás, hanem a természetes szaporulat és az őshonos halak becserkészése tegye ki a napi programot egy legyes túrán akkor is, ha a magas jegyár ellenére esetleg komoly eredmény nélkül zárul egy peca-nap. Annál nagyobb élmény lesz, ha másnap feljön az a pöttyös szépség az este kötött caddis variációra, bekapja, lélegzetvisszafojtva kivárjuk azt az ütemet, ameddig becsukja a száját és megütjük, ül a horog és kemény menet után, magunk merítjük meg életünk legszebb vad pisztrángját!

 

Vad pisztrángra fel, itt az újabb legyes szezon, mindenkinek sok szép fogást kívánok!

Tight lines!

 

PIIIISZ