Pisti barátom nagyon régóta vágyott arra, hogy süllőt fogjon a Dunán, de valahogy nem jött össze. Sok balint kalapált ki a vízből, de a sütyik nem tették nála tiszteletüket.

Aztán jött egy őszi este, amikor minden megváltozott.

A sztorit elmesélhetném én is, mert ott voltam, de Pistié a dicsőség és a lehetőség is, hogy elmondja, hogy is történt. A szöveg egy horgászlapban írt közös cikkünkből elevenedik itt és most újra: 

"Alig telt el két hét újra együtt voltunk a Duna éj lepte

partján, két barátunk kísért el bennünket, nem volt jobb

dolguk, mint a nyolcfokos hidegben kibicelni nekünk, de

gondoltuk legalább átdumáljuk az estét, ha már semmit

sem fogunk. Fejlámpáink fényében botorkáltunk a felázott

talajon a jól bevált part felé, a hold sem mutatta magát, de

amúgy se adott volna sok fényt az a kis kifli belőle. A parti

fehér kövek is alig látszottak, halmozgásnak neszét se

hallottuk, de mivel ez máskor sem jelentett egyértelmű kudarcot,

kikapcsoltuk a lámpákat és elkezdtük pásztázni a

rohanó vizet.

Este tíz körül, mikor már kezdtem a jó meleg ágyamról

fantáziálni, a parttal párhuzamosan húzott neonzöld fahalra

erős koppintást éreztem, megállítottam a sodrásban a csalit,

majd mikor egyet tekertem rajta, újra jött az az érzés, amiért

megfagyni is érdemes: egy embertelen vadul szabadulni akaró

balin szkanderozott velem. ... Meglepő erővel válaszolt

húzási kísérleteimre, de a bot szépen hárított, a 16-os fonottban

pedig hittem, mint a vezércikkben… Percek óta ment a huzavona,

mikor először megmutatta magát, nem a mosolyát láthattam,

hanem a szürkészöld hátát és a bodnártüskébe fúródott

wobleremet. Ezért volt tehát a rakétatempóhoz energiája. Magamhoz

húztam, még három kirohanás, de végül tarkón csíptem

ezt a 2,60-ast.

Kirázogattam a karomból a fáradtságot, pár méterrel

lejjebb mentem és már repült is a parttal párhuzamosan az

este sztárja, a finn csudacsali. Kiérdemelte az elismerést a kis

szexi… Az egyik dobásom már félúton járt vissza a feladóhoz

az erős sodrásban, csigatempóban, mikor valami beragasztotta

a vízbe. Pillanatokig csak erős rezgést éreztem a spiccen,

majd elragadta a sodrással a woblert. Halam a part mellett

maradt, szinte a köveknél úszott. Ki kellett tartanom a botot

teljes hosszában, hogy valahogy elirányítsam a kövektől és

az azokon tanyázó fonottgyilkos kagylóktól. Majd megállt és

csak rázta a pofáját a mélyben, fél métert sem haladt. Hirtelen

befordult a folyó közepe felé, behúzta a spiccemet a

vízbe, engednem kellett a féken. Az agyam lüktetett, mit fogok

elrontani, éreztem, hogy nem apró a halacska, de a húzása

nem volt mérhető a hátba akasztott balinéhoz. Kifordult a part

felé újra és hirtelen elfogyott az ereje… Engedte magát a

felszínre húzni, és csak jött felém lassan, mint egy támadni

készülő aligátor. A körülöttem lévők kérdezték, hogy mi az,

én csak annyit tudtam kinyögni, hogy egy k.nagy süllő! Már

térdeltem a parton és a fejlámpám fényében kerestem a fogást

ezen a szokatlanul vaskos halon. Sosem használunk merítőt,

de most jól jött volna…

Mikor a feje alá nyúltam, odaért Kristóf (Fischfucker - a szerk.) és tudta mit kell

tennie - a hal alsó álkapcsára szorította a lip gripet. Megvan!

Kitettük a partra, majdnem elsírtuk magunkat, hisz az ember

ritkán lát csodát. A kilenc centis neon wobbler keresztben a

szájában, szinte összeragasztva nyelvét a szájpadlásával.

Azonnal le is fotóztuk minden irányból, azt

hiszem a képek magukért beszélnek, a hal

gyönyörű, mi pedig büszkék, hogy életünk

halát tarthatjuk a kezünkben. A digitális mérleg

8,6 kilót mutatott, és 85 centit mértünk a

farok tövéig. Írhatnék oldalakat arról, hogy

mit éreztem, de inkább mindenkinek azt kívánom

élje át, milyen egy ekkora süllőt egy

vékony pálcával a partra vezetni. Laikus barátaink

azonnal lelkesek lettek a sport iránt,

és nem értették, miért gondolják sokan unalmasnak

a horgászatot. Igyekeztünk őket finoman

helyre tenni, hogy nem minden este

végződik ilyen sikerrel!"

És íme a legszebb süllő, amit valaha láttam:

Az az igazság, hogy az én álláspontom a blogom alcímében is rögzítve van már. Wobbler a király, mindegy, hogy a teste fa, vagy műanyag vagy éppen gumi, csak wobbler legyen.

Korábban nagyon szerettem és nagyon sokat fogtam twisterrel, a Balatonon sokáig a fehér twister volt az egyeduralkodó, Zsocc még angolnát is fogott vele (!), de a gumihalazásba nekem soha nem sikerült igazán belerázódnom.Sokszor próbálkoztam, de keveset fogtam.

Nekem akár hogy is vezetem, esetlenül mozog a gumihal. Egy kellemes hibrid a HART wobbler, ami egy kiváló mozgású gumi borítású wobbler. Hihetetlenül fogós nappal. Csuka, süllő és balin egyaránt kajálja, sajnos nálunk nem kapható, de Németországból beszerezhető:

A gumikhoz legközelebb most kerültem ismét, a drop shot módszer használatával. Imádom azokat a kicsi és hihetetlenül szexy kis gumihalakat, embertelenül dögösen mozognak. Jutalmazzák is a süllők, kövesek de még a pisztrángok is - lásd lejjebb a drop shot videómban.

Azt hiszem, ha egyszer elmennék valakivel, aki profi gumihalas, megszeretném ezt a melót is, de addig maradok wobbler-addikt. Nyilván az is szerepet játszik, hogy leggyakrabban 1-3 méteres vízen horgászom, ahol tökéletesen elmegy minden rétegben valamelyik wobblerem, ha pedig mélyebb vízre kerülök, akkor jön a drop shot, tehát igazából nem is adódik olyan helyzet, amikor gumihalaznom kellene.