Novemberben megfogtam életem legnagyobb süllőjét, aztán január 5-én az év első pecáján 6 csukát fogtam legyezve, belly boat-ból a kedvenc csatornámon. Aztán jött január 6-a és a taposóaknák a Dunán. 

 

queen.jpg

Január 6-án az előző napi csukázás hatása alatt, vidáman és lazán készülődtem az aznapi dunai pecára. Szép volt az idő, vártak a süllők! Legutóbb sokan voltak kint a rácalmási szakaszon ezért felfelé indultam el, gondoltam megdobálom a makádi köveket és a t-követ. Mentem helyről helyre, próbáltam gumival megtalálni a halakat, de nem jártam sikerrel. Visszafelé jövet a t-kőnél dobáltam egy jó fél órát, de ott sem fogtam semmit, már épp indultam, amikor valaki rám füttyentett a partról. 

Két halőr jelent meg a kövön, intettek, hogy menjek oda. Teljes lelki nyugalommal fordultam vissza, országos területi engedélyem van, a napot bepipáltam, halam nem volt, meg amúgy sem szoktam őket elvinni, néhány süllőt csak évente, meg ha lenne is halam, mi baj lehet. Steiner halőr elkéri a papírjaimat, míg Kukucska halőr lelkesen videózik. Steiner panaszkodik, hogy jól megfuttattam őket. Miért futottak, miattam? - töprengek. Steiner kinyitja az engedélyem és elmosolyodik. Ja, hogy országos területid van! Hát akkor ezért nem tudtad. Mit? - kérdezek vissza növekvő görccsel a gyomromban. Hát, hogy kíméleti területen horgásztál! 3 lakossági bejelentés is történt és le is videózták, ahogy kíméleti területen horgásztam, szóval most akkor ők elveszik az engedélyem és jönnek már a rendőrök is. 

Mi a fasz? - Nem pont ezekkel a szavakkal, de visszakérdeztem, hogy MIII??? - Az 1-es makádi kő 2020 óta kíméleti terület tilos ott horgászni, tudnom kellett volna. Egy vagy több lelkiismeretes magyar állampolgár ezt látta és gyorsan videóra is vette, így ők most nem tudnak mást tenni, mint eljárnak. Ekkor kapott egy telefont Steiner, a lelkiismeretes magyar állampolgártól, hogy ugye elkaptak engem sikeresen. Megnyugtatta Steiner, hogy megvagyok. 

De mondom sehol semmilyen jelzést, táblát, bóját nem lehet látni a Dunán, az engedélyemben ez nincs benne, akkor mégis honnan kellett volna tudnom, hogy hol van kíméleti terület? Fent van az interneteken. - jött a válasz. Steiner beül a hajómba, sajnálkozik, hogy neki a legrosszabb, mondom neki, hogy szerintem nekem azért rosszabb, hogy tisztességes horgászként, az ismert szabályokat betartva, halakat elengedve, catch&release-t népszerűsítve épp halvédelmi szabálysértés miatt készülnek elvenni az engedélyem. 

A kulcsi kikötőbe begurult a rendőrség, fotó, videó, ahogy átveszem a feljelentést és az állami jegyem és a területi engedélyem kiköltözik a kék tokból. Megyek haza, el sem hiszem, hogy mi történt. Beszélek a helyi barátommal, döbbenten hallgat, neki sem volt tudomása arról, hogy az 1-es makádi kő kíméleti terület. Ottani egyesületben tag, de ő sem kapott semmilyen tájékoztatást. 

Kicsit lehiggadva elkezdek utánanézni az ügynek. Eleve az, hogy engem a HVDSZ ellenőrei fosztottak meg az engedélyemtől csak és kizárólag a feljelentés sorszámából derül ki, sehol máshol nem szerepel. Felmegyek a HVDSZ honlapjára, amit nyilván tudnom kellett volna, nem tudom honnan, de tudnom kellett volna, hogy nekem ott kell keresnem a rám vonatkozó szabályokat és ott találok egy menüpontot: kíméleti területek. Ebben a pontban található egy szakértői vélemény, a HOFÉSZ és a HVDSZ megbízásából 2020. január 20-i keltezéssel, Dr. Bokor Zoltán által. Ez a dokumentum tartalmazza a kíméleti területek pontos helyét, pozícióját. A dokumentum utolsó fejezetét bemásolom, hogy pontos lehessek: 

 bokor.jpg

Kiemelném a kötelesek kifejezést. Én az országos területi engedélyem mellé semmilyen nyomtatott tájékoztatót nem kaptam. A 75.000 forintos területi engedély árába nem fér bele egy olyan kis füzet, amiben a MOHOSZ összeszedi az összes olyan kíméleti területeket, ahol a halak védelme érdekében nem szabad télen horgászni. A helyszínen nincs sem tábla, sem bója, sem semmilyen jelzés. Ez nem is kötelező, de ha a cél valóban az, hogy védjük a halakat és nem az, hogy szopassuk a horgászokat, akkor miért nem védjük egyértelmű jelzésekkel ezeket a területeket? Így ez az egész kicsit olyan, mintha a HVDSZ a saját telkét taposóaknákkal óvná az illetéktelen behatolóktól, és ha Te véletlenül rálépsz és leszakad a lábad, akkor Te vagy a fasz, hogy miért nem gondoltál arra, hogy itt taposóaknák lehetnek, és kerested volna meg az interneteken a teljesen fos és mobilon használhatatlan honlapját a jó HVDSZ-nek és olvastad el ott, hogy itt taposóaknák vannak telepítve, de nem azért, hogy letépjék a lábad, csak, hogy védjük a területet. 

Benne van az országos területi engedélyedben hülyegyerek, hogy tájékozódni kell a helyi szabályokról, mielőtt pecázol? Horkanhat most fel a nyájas és tájékozott olvasó, biztos ezt gondolta az a lelkiismeretes magyar állampolgár is, aki ahelyett, hogy figyelmeztetett volna, inkább jóindulatúan titokban levideózott és aztán gyorsan feljelentett és csak akkor tért vissza végre a merevedése, amikor megtudta, hogy elkaptak. Remélem volt nála zsepi.

Szóval ott van valóban az engedélyemben, hogy tájékozódni kell. Ez teljesen egyértelmű. Ugyanakkor az nincs odaírva, hogy hol, milyen csatornákon keresztül. Nincs egy olyan biztos forrás, ahol ezek az információk hitelesen és naprakészen elérhetőek lennének. Tájékozódj, hülyegyerek! Ok, tájékozódom, a horgászat megkezdése előtt lemegyek a horgászhelyemhez legközelebbi, kulcsi egyesület székházához és tájékozódom: 

img_3484.jpeg

 

img_3485.jpeg

 Állatorvosi rendelés van, arrol tájékozódtam, de a helyi horgászrendről, helyi szabályokról semmi. Na akkor megyek tovább tájékozódom a horgászkikötőben is, ahol a hajóm áll, hátha itt megtudok valamit a helyi horgászrendről, helyi szabályokról: 

img_3489.jpeg

A kíméleti területekről itt sincs semmi infó.

Elő van írva, hogy tájékozódj, de ehhez nem kapsz semmilyen segítséget, nincs egy honlap, nincs egy olyan hírlevél, amibe bárki akár a MOHOSZ, akár a helyi egyesületek oldaláról hajlandó lenne figyelmet és erőforrást fektetni, hogy a halvédelem valóban a halak védelméről szóljon és ne a horgászok szopatásáról. A MOHOSZ tudtommal a legnagyobb civil szervezet Magyarországon. A horgászat talán a legnépszerűbb hobbi ebben az országban, miért nem lehet ennek a hobbinak a szerelmeseit tisztességesen tájékoztatni a helyi szabályokról, hogy legyen esélyük betartani azokat? Kinek lenne ez a feladata? 

Jártam Gödöllőn, tettem egy kétségbeesett kísérletet az engedélyem megmentésére, de nem jártam sikerrel. Készült valóban videó, lett két nyilatkozat, hogy láttak a helyszínen, innentől vége lett a dalnak. 30k forint bírság és 6 hónap. Ez a legenyhébb. Ők nem mérlegelhetnek, elkövette, nem követte, csak ez a kérdés. Belefulladnak a kíméleti területi ügyekbe és ők is elmondták, hogy nem mernek már horgászni menni, annyi a helyi szabály és annyira nem elérhetők az infók. És ők a hatóság. 

Idéznék, az 1999. évi LXIX. törvény a szabálysértésekről-ből:  8. § (1) Szabálysértés miatt nem vonható felelősségre, aki a cselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be, aki a cselekményt az elmeműködésnek a beszámíthatóságot kizáró kóros állapotában, kényszer vagy fenyegetés hatása alatt, tévedésben, jogos védelemben vagy végszükségben követte el, illetve e törvényben meghatározott egyéb ok zárja ki a felelősségre vonást.

Elmegyek a helyi horgászegyesület telephelyére tájékozódom, nem találok olyan információt, amit figyelembe kellene vennem a horgászat előtt és mégis elveszik az engedélyem. Tevőlegesen tájékozódom, de ez senkit nem érdekel, engem nem véd a szabálysértési törvény, csak az számít, hogy elkövette, nem követte. Tájékozódni kellett volna. Az interneteken. Hülyegyerek. 

A hobbimat nem vették el fél évre, megyek márciustól Szlovéniába legyezni, fogom majd a szép pisztrángokat egy olyan helyen, ahol minden szabály rajta van a jegyen és ahol szeretik a horgászt és nem szopatják, mert a horgász tartja el őket. 

 

FUCK!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr5816409016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Logaritmus 2021.01.30. 17:43:40

Magyarország, igy szeretlek! 3 féle hülye létezik. A született, a tanulatlan és a diplomás hülye. Szerinted oda ahol semmi controll, semmi felelősség ki megy oda "vezetőnek"? Tele van a MOHOSZ országos és megyei sleppje idiótával.

marne 2021.01.30. 18:23:55

Reméljük rendezödik a felháboritó helyzet. Majd kérünk tájékoztatást.

prototipus 2021.01.31. 12:16:32

1./
www.hvdsz.hu/kimeleti-teruletek/

vagy

www.hofesz.hu/v2/downloads/DUNA%20%C3%89VES%20SPORT%20SPORT%20FEJ%C3%89R%20MEGYEI%20SZAKASZ%20HORG%C3%81SZRENDJE%202021.pdf

2./
1999. évi LXIX. törvény
a szabálysértésekről
- hatályon kívül 2012.04.15. napjától

3./
2012. évi C. törvény
a Büntető Törvénykönyvről
246. §
Aki
a) jogosulatlanul halászhálóval vagy más halászati eszközzel - a horgászatot kivéve - halfogásra irányuló tevékenységet végez,
b) külön jogszabályban meghatározott tiltott eszközzel, tiltott módon vagy kíméleti területen halfogásra irányuló tevékenységet végez,
vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

4./
Fentiek csak tények, véleményre nem utalnak.

Üdvözlettel

Fischfucker 2021.01.31. 15:33:16

@prototipus: kedves Prototipus! Köszönöm a korrekciót, nem vagyok jogász, nem tudtam, hogy az 1999-es törvény nincs hatályban. Meg fogom nézni, hogy a 2012-es hogyan rendelkezik a tévedésben levésröl és annak büntethetöségéröl. Ugyanakkor azért lehet mégis véleménynyilvánításként érteni a kommentjét, mert csak a tények egy részét foglalja itt össze. Az Ön által egyes pontban hivatkozott dokumentum utolsó oldala az alábbiak szerint rendelkezik, ahogy a post-ban is hivatkoztam: a kíméleti területek koordinátáit és esetleges helyszini lokációs pontjait ... illetve a kíméleti területre vonatkozó halfogási tilalom idöbeli hatályát a halgazdálkodásra jogosult a területi jegyen, vagy a területi jeggyel együtt átadott nyomtatott tájékoztatón KÖTELES megjelölni.
Üdvözlettel:
Fischer Kristóf

prototipus 2021.02.01. 14:05:25

Üdvözlöm!

1./ Az első bejegyzésemben adott válaszára:
Az első bejegyzésemben leírtakat továbbra is tényeknek tekintem, azok függetlenül a hivatkozástól léteznek. Nem utaltam rá, hogy teljes körű a hivatkozás, nem vontam le belőlük következtetéseket, nem fogalmaztam meg véleményt a konkrét üggyel kapcsolatban.
Ezt most sem szándékozom megtenni, ugyanis ha van is véleményem, az nem befolyásolja az eljárás eredményét.
Amit felsoroltam és felsorolok, csak azért érdemes megnézni-elolvasni, mert ezek a jogszabályok - és valószínűleg még több minden más is - mint hivatkozások az eljárás során elő fognak kerülni, így a védekezés szempontjából érdemes és célszerű azok tanulmányozása.

A Dr. Bokor Zoltán által jegyzett szakértői véleményben foglalt és idézett javaslat jogszabályi hivatkozást nem tartalmaz, így arra érdemben hivatkozni
nem lehet, az valóban véleménynek tekinthető. Ha létezik is ilyen fajta kötelezés, meg kell keresni annak a forrását. A szakértői véleményben foglalt kíméleti területek listája egyéb iránt azonos az előző bejegyzésemben hivatkozott, hofesz.hu oldalról elérhető horgászrendben foglalt kíméleti területek listájával.

2./ További tények és gondolatok - szintén a teljességre való utalás nélkül

A területi jegyen - és itt most csak az online rendszerből elérhető ún. "fővárosi dunai" jegyről tudok érdemben nyilatkozni, előttem ez ismert - feltüntetésre került az alábbi "apróbetűs" rész:

"A területi jegy tulajdonosa a horgászati tevékenység megkezdésével elismeri, hogy a horgászatra vonatkozó jogszabályokat, valamint a jegyhez tartozó helyi horgászrendet, horgászrendi kivonatot, benne a területhasználatra, tevékenységre vonatkozó egyéb előírásokat megismerte és azok előírásait maradéktalanul betartja; továbbá tudomásul veszi, hogy a jegy nem átruházható és annak birtokában is csak azokon a vízterületeken jogosult horgászni, ahol nem áll eltiltás, korlátozás hatálya alatt.
A HORINFO-ból is letölthető helyi horgászrend, vagy horgászrendi kivonat a területi jegy elidegeníthetetlen melléklete!
Amennyiben ezen szabályozás a jelen területi jegyhez napi/nappali horgászidőt (nyitvatartást) határozott meg, a jegy érvényessége annak kezdete, illetve vége szerint értelmezendő."

Meg kell vizsgálni, hogy az "országos" jegyen van-e ugyanilyen nyilatkozat és szabály (online/nyomtatott verzió szerint, függően melyik került megvásárlásra).
Ha van, akkor meg kell vizsgálni, hogy az ún. HORINFO-ból letölthető-e a helyi horgászrend.

Ezek szerint: MOHOSZ országos összevont általános és sportcélú területi jegyek vízterületei
horgaszjegy.hu/online-profil/vizterulet-reszletek/2709

ORSZÁGOS HORGÁSZREND
horgaszjegy.hu/online-profil/horgaszrend

(Érdekesség: 2021. január 01-től hatályos, noha a horgászrend keltezése 2021. január 08. - szintén felvethet néhány kérdést...)

Utal-e a hivatkozott országos horgászrend a helyi horgászrend szabályaira, azok elérhetőségeire.

Mindezek és bizonyosan más, itt nem hivatkozott jogszabály alapján is, lehet érvelni - mindenki az eljárásban betöltött szerepe szerint - azzal kapcsolatban pro és kontra, hogy:

tudnia kellett-e kíméleti területekről;
kíméleti területen horgászott;
ott az adott időszakban tilos a horgászat;
mit követett el a kíméleti területen történő horgászattal;

Továbbá vizsgálni
a Btk. 20.§ szerinti tévedést mint büntethetőségét kizáró okot
a Btk. 246.§ szerinti orvhalászatot - nincs gondatlan alakzata .....

3./ Záró gondolatok
Felteszem, hogy mindezeket és még bővebben - az eljárás függvényében - célszerűen kompetens jogi képviselővel amúgy is egyezteti vagy egyeztetni fogja, így az általam leírtaknak különösebb jelentőséget tulajdonítani nem érdemes, nem a vitatkozás szándéka hozott ide.

Mint arra az elején utaltam, nem kívánok véleményt megfogalmazni az üggyel kapcsolatban a leírt ok miatt, ami alól most azért mégis részlegesen felmentem magam:)

3.1./ Bejegyzésében hivatkozott halőrök a horgászrend szerint mindketten HVDSZ halászati ellenőrök, teljes nevük Steiner Norbert illetve Kukucska Gyula.
A Steiner halőrként, illetve Kukucska halőrként való hivatkozást némileg méltóságon alulinak érzem, kicsit a pesti viccek Szabó II főtörzs karaktereihez teszi hasonlatossá őket. Mindez nyilván a saját véleményem, szintén nem szánom vita alapnak, és nevezettek helyett megsértődni sem fogok. :)

3.2./ Úgy általánosságban és a bejegyzésben is érintett, örökzöld C&R témához kapcsolódóan is érdemes elolvasni dr. Mészáros Áron dolgozatát:

www.mabie.hu/attachments/article/142/dr.%20M%C3%A9sz%C3%A1ros%20%C3%81ron%20-%20A%20horg%C3%A1szat%20egyes%20b%C3%BCntet%C5%91jogi%20vonatkoz%C3%A1sai%20PDF.pdf

3.3./ Itt most legvégül az ügy bármennyire is bagatell, sajnos ügy. Kívánom annak minél gyorsabb és fájdalommentesebb lezárását!

Üdvözlettel

Fischfucker 2021.02.01. 14:21:22

@prototipus: Kedves Prototipus!
Nagyon köszönöm, hogy vette a fáradtságot, hogy ilyen részletesen leírja az üggyel kapcsolatos legfontosabb jogi környezetet. Természetesen fogok én is képzett jogásszal egyeztetni, ahogy megkapom Gödöllőről a határozatot. Egyetlen dologban kérném még a szakértelmét, ha lehetséges: ha Dr. Bokor Zoltán szakértői javaslata csak véleménynek tekinthető, akkor az abban rögzített kíméleti területek, azok helye, a tilalom ideje szintén csak véleménynek tekinthető? Ha maga az anyag vélemény, akkor annak tartalmával szemben elkövetett kihágás hogyan lehet büntethető?

Az országos jegyemet, amit én nem online, hanem a Dinasztia Egyesületben váltottam papír alapon elvették, így pontosan nem tudom idézni, hogy mit tartalmaz, de emlékeim szerint annyi volt benne, hogy a horgászat megkezdése előtt tájékozódni kell az adott vízterületre vonatkozó szabályokról.
Ezt is kritizálom a postban, hogy nincs előírva, hogy hol, milyen csatornán kell tájékozódni, nem lehet elvárás az internetkapcsolat, nem lehet elvárás az internet-használat a szabályok megismerésénél. Vagy ha az, azt világosan elő kell véleményem szerint írni.
Üdvözlettel:
Fischer Kristóf

ergomókus 2021.02.01. 21:15:25

Érdemes lenne indítani egy próbapert.

Fischfucker 2021.02.01. 22:14:55

@prototipus: Kedves Prototípus! Elolvastam Dr. Mészáros Áron tanulmányát. Azt gondolom, hogy ez egy sokkal terjdelmesebb vita alapja lehetne, mit amit ez a blog komment forma elbír, de röviden az a véleményem, hogy egyrészt, hogy nem szabad átesni a ló tulsó végére, nem szabad lenézni azokat a horgászokat, akik megtartják a megengedett mennyiségű halat, az egy másik kérdés, hogy sokszor készülnek méltatlan képek ezekről az elvitt halakról, konyhában, kampón lógva...stb. ami szerintem nem méltó ezekhez a nemes ellenfelekhez. Szerintem legtöbbször ezért kritizálják a C&R horgászok ezen társaikat. Másrészt viszont nem értek egyet azzal, hogy értelmetlen állatkínzás lenne a C&R. Az egyik legjobb barátom a tanulmányban is említett Németprszágban él, München környékén horgászik, ahol teljes mértékben megengedett a halak visszaengedése, így nem pontos a hivatkozás. Ha a tanulmányban vázolt iránynál maradunk, akkor, ha én az ívási időszak előtt fogok egy 74 centis anyasüllőt, tele ikrával, akkor vigyem el? Azt a nőstényt, amelyik megérte ezt a szép méretet és feltehetően sikeresen le is tudna ívni, kiváló génjeit tovább adva. Ha nincs semmi szükségem a balinhúsra, mert túl szállkás, akkor is vigyem el és adjam a macskának? Vagy nem horgászhatok balinra, ha nem szeretem a husát, annak ellenére hogy csodálatos hal, elképesztően élvezetes a horgászata? Utolsó példám, ha Mészáros úr élete álma mondjuk egy patagóniai horgásztúra lenne, és évek alatt össze is jönne rá a szükséges pénz, és mondjuk szépen enne a hal a túra alatt, és 2 darab pisztráng elvitelét engedi meg a helyi szabály, akkor minden nap 10 percet horgászna, ameddig megfogná a két halat és aztán menne vissza a szállásra egész nap könyvet olvasni vagy tanulmányt írni? Nyilván fogalmunk sincs, hogy min megy keresztül egy hal a fárasztás során, de maradva az én legyező horgász példámnál, megfelelő felszereléssel, tudással és kíméletes bánásmód mellett a halak biztosan túlélik a csatát. A szlovén galócákat névről ismerik a helyi guide-ok, mindegyik halban ott van több nagy ütközet és élnek, táplálkoznak (ameddig a helyi egyesület elnöke el nem viszi őket). Ha a sikeres horgászok elkezdenék hazavinni a zsákmányt, az nem tenne jót az állománynak, ebben egész biztos vagyok. Több olyan horgászt ismerek, akik sokat vannak a vízen, nagyokat fognak és szinte mindig. Szerintem örüljünk, hogy ők visszateszik a halat.

prototipus 2021.02.02. 00:26:20

A

www.hofesz.hu/v2/downloads/DUNA%20%C3%89VES%20SPORT%20SPORT%20FEJ%C3%89R%20MEGYEI%20SZAKASZ%20HORG%C3%81SZRENDJE%202021.pdf

szerinti horgászrend (kelt: Székesfehérvár, 2021.01.04.) által felsorolt kíméleti területek - első olvasatra - egyeznek a

www.hvdsz.hu/kimeleti-teruletek/

szerinti, Dr. Bokor-féle szakértői véleményben (kelt: Gödöllő, 2020.01.20.) foglalt kíméleti területekkel.

Vélelmezem, hogy ebből a szakértői véleményből vették át a rendeletbe a kíméleti területeket (a vélemény jelöli is, hogy a HOFESZ és HVDSZ megbízása alapján készült).

A kötelezést tehát nem a vélemény, hanem a rendelet írja elő.

starboard · http://horgaszat-befektetes.blogspot.com/ 2021.02.02. 20:44:58

Kedves Kristóf!

Sajnálom hogy így jártál... De az említett oldalakon egészen pontosan fent vannak a helyek, S még térkép vázlat is van fent.

S ez nem idén került bele a szabalyzatba.

Tudom, hogy ez nem segít rajtad, de amikor én horgászni megyek ismeretlen vízre ( ok, tudom ez neked nem ismeretlen) én a halort hívom fel elsőre. Mindig megkérdezem, mi vonatkozik a legyes/pergető horgaszra.

Ezt tudom ajánlani másoknak...

Ezt a felhívást a tájékoztató elolvasására a többség kihagyja. Az online vásárlás esetén is kapsz egy hosszú doksit... Kell.. nincs mese...

Azért a szlovén vizek egyszerubbek...a legyes vízben van max 4 fajta hal.. egyszerű szabályok ... Itthon a vizeink tele vannak minden fajta hallal, más tilalmi időszakok, más elvihető hossz stb... Sokkal bonyolultabb...

Sajnálom..

Pali

Clogfly 2021.02.04. 16:31:53

Szevasz!

Barátokkal az utóbbi napokban elég sokat beszélgettünk az esetedről. Ha már a kommentelés nyílt, leírnám a véleményem én is, főleg azért, mert van egy apró momentuma, ami engem személy szerint kifejezetten érzékenyen érint. Elöljáróban: eszem ágában sincs ítélkezni, bárkit bántani, ez csak egy vélemény a sok közül. Valószínűleg nem is foglalkoznék ezzel, ha nem jönne néhány kommentelő olyan blőd baromságokkal, mint a fellebbezés és a próbaper.Ehh, hagyjuk már...
Nem fogok jogi hegyibeszédet tartani, mert nem értek hozzá, egyszerűen egyik pecás (és blogger) ír a másiknak.

Szóval: szépen leírtad az esetet, valószínűleg mindenminek ugyanaz ugrik be elsőre, hogy milyen ocsmány dolog beköpni bárkit, amikor egyszerűen szólni is lehetett volna. Na ja, ezzel én is így vagyok, bár közben beugrik az is, hogy egy vadvizet úgy lehet legjobban megóvni, ha a szabálytalakodókat időben kiszűrjük...na mindegy, az a legkevésbé zavaró az ügyben. Nyilván rólad nem tudhatta ő sem, hogy szabálytisztelő pecás vagy, és az érem másik oldala, hogy kis hazánkban ugye megy a másik bemószerolása kizárólag rosszindulatból; szóval ezt a részt kihagynám.
De az eset leírása után jön a feketeleves: az évtized mosakodása! Bocs, de ez a rész kb annyira illik a blogodra, mint egyházi közösségi oldalra a gyerekpornó. A kapukról/állatorvosi rendelő nyitvatartásáról szóló képek még viccesek, aztán az ember egyre jobban elkomorul, ahogy olvas. A legjobb az a rész, ahol TÉVEDÉSKÉNT írod le az esetet. Namármost: ami történt, az nem tévedés volt. Egyszerűen nem tudtad a szabályokat. Minden egyes magyar szabályozásnál alapelv, hogy az, ha a szabályt nem ismered, nem mentesít a felelősségre vonás alól. És ha esetleg tévedés is, miért kellene elhinnie bárkinek, hogy tévedtél? Szóval ez nem egyszerű eset, ezzel nem fogsz "próbapert" nyerni...
Mindegy, ez sem lényeg.

Aztán a bejegyzésed egyre jobban felveszi a "sértett kisfiú" jelleget. Mindenki hülye, bugyuta, az interneteken szót ismételgeted, de egyébként is a kurva anyját mindenkinek, aki részt vett ebben az összeesküvésben. Mindenki hibás, csak te nem. Erre nyilván azt fogod reagálni, hogy nem erre céloztál, de nagyon ez jön le a sztoriból. Egy dolgot ne felejtsünk el: TE szabálytalankodtál, mindenki más a munkáját végezte. Ez tény.
De még ez sem lenne akkora probléma, hogy ennyit körmöljek miatta.

"nekem azért rosszabb, hogy tisztességes horgászként, az ismert szabályokat betartva, halakat elengedve, catch&release-t népszerűsítve épp halvédelmi szabálysértés miatt készülnek elvenni az engedélyem. "

Hát baszdmeg...már bocs. Elárulok neked valamit: semmire sem jogosít fel az, hogy c&r horgász vagy. Te így döntöttél, ennyi. Ez egy választás volt, ezért ne emeld magad piedesztálra légyszi. Neked rosszabbul esik, ja. Ha Józsi bácsit büntetik meg, aki minden héten hazavitte a maga kis halát, de sosem követett el szabálytalanságot, akkor neki nem esik majd ilyen rosszul. Biztos úr, igaz, hogy átmentem a STOP táblán, de nekem rosszabbul esik a harmicezres bünti, mert különben mindig átsegítem a nyugdíjasokat a zebrán. Ugyanmár! Ha nekem ezt mondod, mikor ellenőrizlek, akkor nem a legkisebb büntetést kapod, az tuti. :D Persze ez a poén része, és ez egyáltalán nem számít a végkifejlet szempontjából, de emiatt akartam leírni a véleményem, mert személy szerint egyre jobban ugrok ezekre a dolgokra. Ne legyünk már Etikus Pergető Horgászok FB tömörülés! Nem kell lemenni arra a szintre.

Elmondom neked, én mit tettem volna ebben az esetben: írok egy bejegyzést, ahol felvázolom, mi történt (tényszerűen, nem bugyuta droidokká degradálva azt, aki a munkáját végezte), és utána figyelmeztetem a tisztelt olvasót, hogy figyeljen a kíméleti területre,ha arra jár. Ennyi.

Még egyszer: nem vedd ezt a kommentet támadásnak, semmi bajom veled, szívesen olvasom a blogod a mai napig, de amit leírtam, azt komolyan gondolom. És ha már úgy kezdtem, hogy barátokkal sokat beszélgettünk erről, akkor elárulhatom azt is, hogy mások ugyanígy gondolják.

Fischfucker 2021.02.04. 17:01:07

@Clogfly: Hello!
Ha már vetted a fáradtságot, hogy ilyen hosszan írj, meg beszélgettetek is az esetről, akkor veszem én is a fáradtságot, hogy válaszoljak a kommentedre.

Nem tévedéskét írom le az esetet, egyszerűen nem tudtam, hogy kíméleti területen vagyok, a tévedés az a jogi fogalom ami erre az esetre vonatkozik, ezt hivatkozom is. Pontosan ez a jogi fogalom menthet fel a jogi felelősség alól, ha bizonyítást nyer, hogy nem volt elérhető valamilyen információ, amit tevőlegesen (ismét egy jogi fogalom) próbáltál megszerezni, akkor tévedésben voltál jogilag és így nem vagy büntethető.

Senkire nem mondom hogy hülye vagy buta, csak saját magamra. Semmi rosszat nem írtam a munkájukat végzőkre, pusztán csak azt írtam le, hogy nem értettem egyet Steiner Norberttel abban, hogy neki a legrosszabb, mert nem az ő engedélyét készülnek épp elvenni. Nem tudom ki mennyire ragaszkodik az engedélyéhez, én eléggé.

Baszd meg Te már bocs. Ismét egy teljes szintaktikai csúsztatás. Nem arról szól ez a mondat, hogy azért mert c&r horgász vagyok engem bármi alól fel kellene menteni, hanem arról, hogy méltatlannak tartom, hogy egy olyan embert készülnek éppen halvédelmi bűncselekmény miatt elmarasztalni, aki soha nem vétett tudatosan a halak ellen, sőt megkíméli a halak többségének életét és másokat is igyekszik erre ösztönözni.

Kedves, hogy elmondod, szerintem írjon mindenki olyan bejegyzéseket, amilyeneket szeretne és nem kívánom Neked, hogy elvegyék fél évre az engedélyed, de ha ez véletlenül megtörténne, úgy, hogy fogalmad sem volt arról, hogy szabályt sértesz akkor lehet, hogy belőled is kijönne némi érzelem.

Nem vettem támadásnak csak nem szeretem a figyelmetlen olvasásból vagy bármilyen egyéb okból történő csúsztatásokat, ugyanígy a Trump-féle retorikát sem szeretem like: "elárulhatom, hogy mások ugyanígy gondolják".

Azzal, hogy kiraktam ezt a postot vállaltam, hogy mindenféle vélemény meg fog találni, természetesen mindenkinek tisztelem a véleményét és köszönöm, ha megosztja velem. Csak próbáljuk meg figyelmesen elolvasni, amit írtam és az alapján véleményt formálni és próbáljunk meg talán tartózkodni az ilyen általánoításoktól, hogy mások is úgyanúgy gondolják, mint Te. Biztos vannak ilyenek, de 1500 like van ezen a cikken, ami nekem nem arra utal, hogy mások szerint is üres nyavajgás volt, amit írtam. Béke!

Clogfly 2021.02.04. 17:37:42

Mindent nagyon alaposan elolvastam, es pontosan erre reagáltam. Ahogy látom, pontosan neked voltak értelmezési gondjaid, főleg a c&r részzel kapcsolatban. Sehol nem írtam, hogy magát a büntetést vitattad ezzel kapcsolatban, hanem annyit írtal, hogy neked a c&r szemlelet miatt "rosszabbul esik a büntetés". Ha visszaolvasod ezt a bekezdésed, akkor beismerheted te is, hogy baromi abszurd ez a kijelentés. Most is írtad: "hogy méltatlannak tartom, hogy egy olyan embert készülnek éppen halvédelmi bűncselekmény miatt elmarasztalni, aki soha nem vétett tudatosan a halak ellen, sőt megkíméli a halak többségének életét és másokat is igyekszik erre ösztönözni.". Nem, ez nem méltatlan. Még mindig csak ugyanazt tudom írni: hibáztál (igen, nem tudtál a kíméleti területről, tudom), és ehhez semmi, de semmi köze az életszemléletednek, amiről ők ott különben nem is tudhattak. De na, ha már kekeckedni akarok: soha nem vétett tudatosan a halak ellen? Véletlenül akasztod a horgot a szájukba? Na látod, pontosan ez az önáltatás az, ami engem baromira felbosszant a magyar c&r mentalitásban. Én is visszaengedem a halakat, de emiatt nem érzem különbnek magam senkitől: egy szimpla állatkínzó pecás vagyok. Mondjuk itt már kezdünk nagyon messze menni a témától, de érted, mire gondolok?

Lehet 1500, de akar 15 ezer lájk is, a tények akkor is tények maradnak. Hibáztál, megbüntettek, pont. Nincs ezen mit szepíteni, a többi szarreszelés. És igen, én sem örülnék hasonló esetben, de abban is biztos lehetsz, hogy nem ilyen jellegű posztban fejteném ki. Es hogy ne tűnjek szívtelen gyökérnek: nagyon sajnálom az esetet, tényleg. Bárki hibázhat, és rettenetesen szar érzés lehet, szerintem én bebújnék sírva egy sarokba arra a hat hónapra. Szóval együttérzek, de a lényeg mégis az, hogy - szerintem - ez a bejegyzés méltatlan hozzád, és az ügy kimenetelét tekintve felesleges is. Persze nyilvan azt irsz, amit akarsz. (A Trumpos analógiában teljesen igazad van, azért elnézést kérek!)

Fischfucker 2021.02.04. 19:12:45

@Clogfly: Semmi más célom nem volt ezzel a posttal, mint hogy felhívjam a figyelmet egy olyan problémára, egy olyan hiányosságra, ami nagyon is valós: 75 rugót fizetsz egy országos jegyért és cserébe nem kapsz normális tájékoztatást a kíméleti területekről, a helyszínen nem jelöli azokat semmi, de ha véletlenül belefutsz akkor a vége 6 hónap eltiltás és rendőrségi feljelentés orvhalászat vádjával. Az én esetetemben ott volt egy kőgát, ami segíthetett volna, ha tudom, hogy ott nem szabad horgászni, de azóta osztottak meg velem olyan esetet is, ami kicsivel feljebb történt, ahol semmilyen tereptárgy nem jelöli a kíméleti területet, az ellenőrök egy vízmű térképen mutogatta, hogy kíméleti területen volt a sporttárs. Honnan kellett volna tudnia? Kötelező a horgász csónakban internet és gps? A helyszínt nem kell jelölni, de ha Te rátévedsz akkor 6 hónap és 30 rugó. Ezt a tényt akartam megosztani a lehető legtöbb horgásszal, hogy lehetőleg ez mással ne történjen meg. Ez volt a célom. És a Tiéd? Leírtad, hogy neked is mennyire fájna, ha elvesztenéd az engedélyed, de nem az empátiádat akarod kifejezni, amikor nekem írsz, hanem NAmajdÉNmegmondomHogymitésHogyanKellettvolnaTenned! Te is horgász vagy, én is, mindkettőnk élete a víz, de benned erősebb a majd én megmondom, hogy kellett volna postot írni, mint az, hogy átérezd milyen szar amikor elveszik a hobbidat, életedet fél évre. Mit nyertél azzal, hogy belerugtál abba, akinek már így is szar? Egy embert becsméreltem a cikkemben, azt a szarjankót, aki figyelmeztetés helyett inkább levideózott és felnyomott, de annak ellenére, hogy azóta megtudtam a nevét, nem fogom ide kiírni, mert nekem semmivel nem lesz jobb, ha őt mondjuk többet senki nem akarja maga mellett látni, amikor kiül valahova pecázni. Büszke vagyok a magyarságomra, de kurvára nem hiányzik a magyar nyelvű blogolás, mert a sav olyankor is folyik, amikor nem értem az értelmét. Az instán a legyes blogom postjaival 10-15 ezer horgászt érek el Amerikától Japánig, naponta postolok, de soha senki nem akarja megmondani nekem, hogy mit hogyan kellett volna, meg mit nem kellett volna. Nem igaz, a 3 év alatt 3 ilyen kioktató kommentet kaptam. 3 magyar sporttárstól. Nem értünk mindenben egyet, de köszönöm, hogy megosztottad. Béke.

prototipus 2021.02.05. 21:32:29

1./ Clogfly-tól: "elárulhatom azt is, hogy mások ugyanígy gondolják" vagyis mások úgy gondolják mint én = trappista retorika (mármint ilyen címke akasztása a másikra)
Fischfucker-től: "1500 like van ezen a cikken, ami nekem nem arra utal, hogy mások szerint is üres nyavalygás volt, amit írtam" vagyis mások úgy gondolják mint én =/= trappista retorika...vagy mégis? Nem tudom eldönteni! :)
2./ Amúgy Clogfly nem általánosított, hiszen a barátokkal történt beszélgetés alapján mondta, hogy mások (barátok) gondolják úgy, ahogyan ő gondolja azt, amit gondol. Meg is engedték, hogy elmondhassa. Kár volt ezért bocsánatot kérnie, bár vélelmezem a trappista címkézés nagyot nyomott ezen...
Az 1500 like-ra utalás alapján egyetértést vélelmezni sem feltétlenül helyes. Mert mi van akkor, ha a történet alapján a like a halőrnek ment? Nem tudhatjuk!
3./ A videós leszarjankózása, - ahogy maga Fischfucker is fogalmaz - becsmérlése, pecás társadalomból történő kiközösítésének (hogyan?) meglengetése mellett szerencsére a videós nevének kiírása elmaradt, így ezen a vonalon további eljárások sem indulnak. :)
4./ Clogfly: " Én is visszaengedem a halakat, de emiatt nem érzem különbnek magam senkitől: egy szimpla állatkínzó pecás vagyok." Az önmérséklet nélkül, számolatlanul, sok esetben nagy méretű halat szórakozásból kifogó, megpuszilgató-ölelgető-bal alsó hatost a rend kedvéért lefertőtlenítő, majd éltető elemébe (öreg hölgy, sőt Öreg Hölgy, helyi kocka tó stb.) visszaeresztő horgász ezt vajon miként látja? Bár alapvetően nem erről szólt a cikk, de miként Clogfly is felhívta rá a figyelmet, a halak elengedése, a CR népszerűsítés itt egyfajta morális adalékként lett megjelölve, így az ezzel (ti. CR) kapcsolatos gondolatoknak is lehet itt helye.
5./ Amúgy nagyon jó ez a blog formátum, hiszen minden, a témához szorosan kapcsolódó anyag egy helyen van. Én egy ideje nem is vagyok fent a közösségi médián, így csak ezt fórumot érem el. Persze ebben a nagy pörgésben Melánia accountját használva azért láttam, hogy a hozzászólások többsége a kapd be - kapja be a MOHOSZ tengelyen pörög.
6./ Végezetül: Amennyiben Fischfucker úgy érzi, hogy az eljárás részleteiről - nyilván a saját érdekét szem előtt tartva, annak lezárultát követően - beszámol, úgy azt szívesen olvasnám, annál is inkább mert orvhalászat témában, az esettel azonos tényállás szerint nem találtam határozatot. Talán mert rosszul kerestem, talán mert olyan ritka, hogy szinte nem is létezik. És ez adhat némi reményt.
Üdvözlettel

Fischfucker 2021.02.06. 00:09:33

@prototipus: Örülök, kedves Prototipus, hogy ilyen kiváló szórakozást tudott a fenti vita nyújtani, bevallom én meguntam már kissé. Nem mintha nem lelnék én is örömöt különböző retorikai fogások elemzésében, de ez a téma kifulladt kissé. Adott egy horgász, aki pórul jár a Dunán, nem tudott egy szabályt,elkapták, megbüntették, erre ír egy bejegyzést, hogy a többi horgász figyelmét felhívja erre, ezzel talán megkímélve néhány sportársat a hasonló kellemetlenségtől. Az írásért kap sok pozitív és néhány negatív kommentet. End of story. A blogot jó ideje nem használom már, nem is áll szándékomban újra kezdeni.

Véleményező2. 2021.02.06. 22:34:14

Komoly történet. Ne hagyd annyiban!

Csónakos_Eszti 2021.02.10. 19:37:48

@Fischfucker: Az utolsó mondat nagyon elszomorít:( tartom amit 2 éve is írtam, én legalább 50%-ban ennek a blognak köszönhetően lettem pergető horgász. Ez a kb 100 bejegyzés egy sokkal szebb zárást érdemel, mint egy idióta helyzet miatt elvett engedély és az alatta összegyűlt kommentek.

Fischfucker 2021.02.10. 19:44:18

@Csónakos_Eszti: Szia Eszti! Nagyon köszönöm! Sok pozitív komment is érkezett, itt is és FB-on is, ami persze tök jó, de én tényleg csak a figyelmet akartam felkelteni. Ez sikerült, ezzel a blog beteljesítette a feladatát. Szép volt, jó volt, elég volt. Teljesen más dolgok foglalkoztatnak most, mint például, hogy hogyan lehet egy 1 centis nimfáról a lehető legjobb macro képet készíteni :D Az Instán a bamboobroz név alatt él tovább a blogom, nézz rá, hátha a legyezéshez is kedvet kapsz! :) Görbüljön!

Csónakos_Eszti 2021.02.10. 19:56:58

@Fischfucker: ezt a célját tényleg betöltötte, meg többet is. Ha valaki végigrágja magát a bejegyzéseken, komoly ízelítőt kap abból, miért érdemes félre tenni a feeder botokat:)
Viszont se insta, se FB, de ha egyszer Márián látlak majd rádköszönök egy Xzoga feliratú csónakból és átbeszéljük a makro kontra nimfa témát:) (Az előző csónakon volt Eszti felirat, innen a nicknév). Sok sikert, remélem mielőbb kézbe kapod az engedélyed!

Fischfucker 2021.02.10. 20:35:11

Xzoga felirat. Figyelni fogom! Július 6 után hétvégente, nyugodt víznél reggel 5-7 között megtalálsz bambusz bottal a kézben, valszeg épp balint fogok fárasztani a nádas előtt :) Aztán egy sört is bedobhatunk este!

Csónakos_Eszti 2021.02.10. 22:41:04

Így legyen, meg fogjuk találni egymást! :)

Véleményező2. 2021.03.22. 11:59:45

@Fischfucker: Üdvözletem! Lehet, tudni, hogy hol áll az ügy? Mi volt a határozatban? Meg lett fellebbezve? Biróságra be lett adva az ügy? Csak azért kérdezem, mert talán ha történik valami intézkedés, akkor a jövőben talán kevesebb vétlen "áldozat" lesz.
süti beállítások módosítása