Jaj, hol is kezdjem. Sok mindent szeretnék megírni. Talán a legfontosabb, hogy egy 25 éves álmom vált valóra május 3-án vasárnap reggel 10 körül. De kezdjük az elején.

El Classico, aki még nem olvasott a Fish&Dirt horgászünnepről, azok kedvéért, ez a május 1-i hétvége és az okt 23-i hétvége neve minálunk, amikor Zsoltikám magyarba látogat németből és Pisti és néha Lali is tábort ver Balatonmáriafürdőn egy horgászat központú buli erejéig. Sok hal és sör, kevés alvás és fürdés. Ez a mi mottónk.

Az idei csütörtökön délután indult, amikor 4:00-kor közöltem szeretett kollégáimmal, hogy önthetik a cuccot rám nyugodtan, mindent megoldunk, de szigorúan 5:00-ig, akkor ugyanis én pattanok innen el és irány a Balaton azonnal! Így is lett, hazavágta, motyó, kutya kocsiba be és irány az M7!

Zsoltika már landolt Márián, Pisti úton Komáromból, koncertről. Mikor megérkeztem, Zsolt még a kövön volt, gyorsan be is melegített 4 süllővel, csak, hogy a rozsdás tagok újra működjenek. 11-re Pistike is befutott, természetesen kocc a pálesszel, de eldöntöttük, hogy szakítunk a hagyománnyal és nem romboljuk le magunkat első este tökéletesen, mert klassz lenne kipróbálni, milyen szédülés, fejfájás és hányinger nélkül menni a kőre.

Így is lett, meglepően felkészülten és frissen indultunk neki az első napnak. Az erős déli szél nem volt túl bíztató, de a körülmények miatt mégis optimisták voltunk, nem jött meg a nagy meleg túl korán, bármi becsúszhatott ma. Küsz sehol, nem baj fogunk pár pontyot. Nem fogtunk. Ellenben jöttek a kisebb süllők, főleg kő mellett vezetett pici gumikra. Nem kell mindig az awaruna, a balatoni halak nem annyira igényesek, mint a tiszai rokonok, a balzer haruto gumit is nagyon megszerették. Kövesek és süllők is tiszteletüket tették, de a nagyok elkerültek minket. Fontos, hogy mikor a Balatonra jövünk, átállítjuk a szemünket. A méret, ami mondjuk a Dunán pirinyó lenne, itt megsüvegelt példány. Nyilván nem olyan itt a tüskés közönség a kövezés környékén, mint a balatoni akadókon, ahol egy szobányi területről tehetséges sporthorgászok minden évben kirángatják az összes kapitális fogast, itt ritkán jönnek igazán nagyok. De nem is ez a lényeg. A móka és hogy ne unatkozzunk. Na persze azért legyen pár méretes példány is a sorban, mert igaz, hogy szép a süllő, de nagyon nagyon finom is. Szóval a 35 centis süllő már boldogság, napsütés, a 40 feletti pedig kiiirrááály!

A péntek a kövön telt, nyomtuk a pergetést, bolóztunk, mérsékelt sikerrel, de nem unatkoztunk. Aztán gondoltam egyet és a kis egyrészes berkley-re felpattintottam egy thrillt és dobtam Badacsony irányába. Nem láttunk balinrablást, de hátha. Tekerek kettőt és bumm! Nem balin, de akkor mi ez? Nincs idő gondolkodni, a hal brutál tempóval elindul balra, fogy a zsinór atom gyorsan! A dolgot nehezítette, hogy mellettem épp fárasztanak egy 9 kilós pontyot, de megoldjuk, átfűzöm magam a zsinórokon közben a kis pálca tarja a halat, ahogy bírja. A rakétám megcélozza a partot, ami 300 méterre van, én futok a kövön utána. Ekkor éreztem az ütéseket először a zsinóron, na akkor busa kizárva, harim van!! Kb 10 perc telt el, amikor már kezdtem elhinni, hogy ez végre, végre meglehet. Amikor már fogy az ereje az ellenfelemnek, már tudom néha húzni, akkor engedte el a horog. 125 centi nyálka a zsinóron, ennyi maradt utána.

Olyan ez, mint mikor megvernek és megaláznak egyszerre. Marad a teljes üresség, meg a harag. Nem is tudsz egyből pecázni, leültem és csak néztem magam elé. Fuck. Elment a sokadik. Én vagyok az, akinek szinte csak bukott harcsa sztorijai vannak. Maradt a bajszi a nagy misztérium, amit Magyarországon nem tudtam még feloldani. 2-3 kilósak jöttek már, de ez nem az volt.

Péntek este, miközben én a harcsával harcoltam 2 kapitális pontyot kaptak ki mellettünk fenekezővel, ezért este megvitattuk változtatunk e.

A nagy dilemma. Mindig ez a nagy dilemma egy több napos pecán. Elterveztünk valamit, feladjuk azt egy nap után, és alkalmazkodunk a körülményekhez, változtatunk és próbálunk más módszerrel sikeresek lenni, vagy kitartunk a módszernél, várjuk, hogy bejön, de ezzel azt kockáztatjuk, hogy lemegy a 3 nap komolyabb siker nélkül. Mindkét taktikát követtük már, mindkettő hozott már sikert, de mindkettőbe bele is buktunk néha. Arra jutottunk, hogy változtatunk, és mivel ocsmány szar idő volt szombat hajnalban, kihagytuk a hajnali műszakot és reggel elmentünk a Keszthelyi horgászboltba beszerezni a kellékeket.

Zsoltika pár botot is be akart újítani, hogy legyen normális szettje Magyarországon, mi pedig meg akartuk venni a kellékeket a fenekezéshez és esetleg egy fenekező harcsázáshoz, mert arról is hallottunk jókat a horgászoktól. A boltban nagyon kellemes meglepetés ért, az eladó srác felismert, igazából Pistit ismerte meg először, kiderült, hogy ő is lelkes Fish&Dirt olvasó. Vajda Gábor, aki maga is szenvedélyes pecás sokat segített, így hamar összepakoltuk a cuccokat, Zsoltika otthagyta a boltban Uganda éves GDP-jét és már készültünk is a délutáni menetre.

Zene, pezsgő és napsütésben szerelés Zsoltiék teraszán. Ez egyrészt hagyomány, másrészt majdnem olyan jó, mint a peca maga. A piócaszedés pedig könnyebb, mint gondoltam, a parti csatornákból egy csipesszel 15 perc alatt megvolt az esti készlet. Készültünk, változtattunk és szart sem fogtunk. Már a fenekezőkkel. Tök kuss volt. Se ponty, se harcsa, de még a taposott küszre sem mozdult rá egy rákon kívül senki, mintha ciánoztak volna. De mentették a napot a süllők, kősüllők és sügérek. Ilyen El Classico sem volt még. Jöttek délután is, mélyebbről, de a legszebbeket, így egy 37 centis kövest és egy 45 centis süllőt a kövezés mellől, a lábam alól kapáltam ki a verhetetlen, csodálatos és bámulatos 7-es SSR SFC-vel, ami sokszor segített már a Balatonon. A Duna a nagytesóé, a 9-es ott a király, de a Balcsin a 7-es a raj csávó.

Na és akkor eljött a vasárnap és a tökünk tele volt már a kőgáttal, botorkálással, elhatároztuk, hogy nyomunk egy nyugger csukázást a csatornán. László Tamás kolléga említette, hogy a csukeszek mellett a harik is mozognak, de mondtam is a srácoknak, minket ezek a problémák el szoktak kerülni. Mi mégis a tökéletes metszete a két halnak, ha csalit keresel? Abból is mi a legjobb sekély csatornákon? Természetesen Ottó bácsi kanala. A Lutra 16-os. Vettem még Keszthelyen egy szexi lángnyelves verziót, ez került a 45-ös fluoro carbon előke kapcsába. Sétálunk, sokat, nagyon sokat sétálunk, dumálunk, élvezzük, hogy itt vagyunk, aztán helyet választunk, és dobálni kezdtünk, csend és béke. Én itt kapkodva szoktam helyről helyre menni, de most valamiért csak állok, dobálok, élvezem a tökéletes nyugalmat és akkor kiveszi valaki a botot a kezemből.

Na jó, megpróbálja, de inkább nem adom, hanem adok neki egy horgot az arcába. Jó keményen. A szerkón nem fog múlni. A fix 45g Abu van a kezemben, rajta a sokat próbált procaster, 15-ös zsír új fonott, erős kapocs, 45-ös fluoro carbon, erős horog a kanálon. Végigfutott a check list. Lehet erőltetni. Próbálok nem arra gondolni, hogy el fog menni, de nehéz, mert csak ez zakatol a fejemben. Mikor fog megint megkönnyebbülni a cucc. De a cucc kitart, a hal pedig brutálisan dolgozik. Minden eddig pergetve fogott halam megadta magát már eddigre, ez meg rövid pórázon úgy nyomja, mintha soha nem fáradna el. Be az alámosott part alá, ki a gödörbe, keresi, a menekülést. 

Közben megjönnek a srácok, Pisti, ahogy szokta, ha nagyon ideges fárasztás közben, nyomja a dumát, "Ezharibazmeg!", Zsolti nyugodtan filmez. Én meg kapaszkodom a botba, minden sejtem a halra, a fárasztásra figyel. Aztán fáradni kezd, már megmutatja magát, nem is tippelgetünk mekkora, ki kell szedni, ki kell szedni valahogy, már pipál, de letör újra, Pisti lecsúszik a sáros parton, lip grip felejtő, ráfog az állára, de elengedi, a szívem a számban, Pisti újra ráfog, már nem enged és kihúzza a partra. Vége. Megvan!!! Megvan az első igazi! Harcsa, baszki HARCSA! És mekkora!!! Nem ám, kis szaros, ez egy fenséges, tökéletesen szépséges szörnyeteg. És kint van és már nem tud elmenni!! 

110 cm és 10 kiló. Ez az én legnagyobb magyar harcsám. Ez a legnagyobb pergetve fogott halam. Erre a halra várok 15 éves korom óta, amikor egyszer egy májusi estén itt a csatiparton a fenekezős giliszta csokromat felvette egy harcsa, aki olyan komótosan indult el vele, hogy szerintem nem is tudta, hogy meg lett akasztva, aztán elfogyott a zsinór, ő meg távozott, szóval azóta akartam itt Márián, itt a csatornán egy ilyen állatot a partra húzni és most sikerült. 2 nappal korábban elbuktam egy halat és most visszakaptam. Az élet rohadt ritkán ennyire igazságos.

Fotó, videó, ámulat és tisztelet meg némi bizonytalanság után, ami a harcsa tilalmat illeti úgy döntöttem, hogy nem veszem el az életét. Imádom a harcsapaprikást csuszával, de majd a következő. Majd egy kisebbet. Ezt az állatot elengedtem és nem bántam meg. Így kellett lennie. 

Ha áll 3 horgász a parton és dobálgatnak, akkor nem látod köztük a különbséget. Max annyit veszel észre, hogy az egyik kevesebbet dob, többször mélázgat el, mint a másik kettő. Pedig ebben az emberben olyasmi zajlik ilyenkor, mintha most esett volna a legszebb szerelembe. Tele van a fejed és a szíved képekkel, érzésekkel, amiket folyamatosan pörgetsz újra és újra átélsz. Pecázgattunk még, Pisti az örök kedvenc hornettel, aminek azóta szobrot is emelt Ürömben, elkapott pár szép kövest, én meg csak lebegtem a csalános fölött, nyálkával borított kabátban és mérhetetlenül boldogan. 

Íme a videó az akcióról:

Zsoltika hazarepült, és véget ért egy újabb  

BIG BIG PISZ 

Tegnap nézegettem az előrejelzést, a mínusz 4 nem ígért sok jót, de gondoltam, bírtam én már hasonlóban, most is is túl fogom élni. Na igen, csak mínusz 12 volt ma reggel, a Tisza zajlani kezdett, mikor átvettem a ladikomat és egyedül nekivágtam az Alvíznek. 

Nehéz volt kelni, nem volt konfortos a sötét Budapesten mínusz 7-ben bepakolni a kocsiba 5kor, de aztán mikor már bent voltam, ment az ülésfűtés, szólt a zene, akkor már jó volt, már csak oda kellett érni 7re Mikihez, hogy átvegyem a ladikomat. 

Aztán, mikor a mínusz 12-ben kiszálltam, akkor kicsit megszeppentem, de ha már leautókáztam, akkor ne forduljak ilyen hamar vissza, meg nem vagyok az a feladós típus sem. Mikinek azért volt 2 rossz híre: A Tisza ma hajnalban zajlani kezdett, igaz ez csak a pillejég, de nem lesz tőle jobb a peca. A másik, hogy tegnap éjjel egy jólelkű helyi brazil agyonvert egy szerencsétlen kutyát a Révházi sólyán. A szerencsétlen állat vérével színezett jég borította a sólya egy szakaszát. 

Agyonverte és otthagyta. A szerencsétlen meg belefagyott a jégbe, mozdítani sem lehetett. Jól indul. Arra gondoltam, hogy azokat a kedves ismerőseimet, akik a 2. kerületből nyomják a MindenEmberEgyenlőt és a MindenkiMagyar és NincsCigánybűnözést, meginvitálnám, hogy ugyan vasárnap a Millipop helyett ugorjanak le már a gyerekekkel Tiszaburára és egyesüljenek itt embertársaikkal. Ezen a sólyázón most, hogy már Miki elégette a kutya tetemét szánkózni is lehet. Juhhuuu! 

Szóval ezzel a kellemes élménnyel indult a nap. A ladikomat Kisköre felé irányítottam és mint egy szibériai jégtörő elkezdtem a jeget vágva a túrát. Sokkal jobban bírtam az utat, mint, amire számítottam. Csak a kezem fázott kissé. Érdekes dolgokat tud tenni a felszereléssel ez a hideg. A nulla fokos víz kimondottam meleg volt a levegőhöz képest, amikor a horgonyt emelgettem, nem is a gyűrűkkel volt a gond, mert az Abu botomon viszonylag nagyok a gyűrűk, hanem a nano ráfagyott a dobra. A 17-es fluoro előkét nem tudtam használni, mert szabályosan eltört, akár már egy 6 grammos fej dobása közben is, a hajókötél egy helyváltoztatás (1 perc) alatt is annyira megfagyott, hogy verekedni lehetett volna vele. Vagy döglött kutyát arrébb lökdösni. 

De mindezek ellenére, magam is meglepődtem, de élveztem a pecát. Sütött a nap, a parton vidra szaladt, láttam sast, szélcsend volt és jól voltam. Halat nem fogtam, de nem szenvedtem. Egyedül voltam és szuperül éreztem magam magammal. 

Csak a sok kibaszott kormorán... Olvastam persze én is, hogy mekkora pusztításra képesek, meg, hogy sokan vannak, de amit ma láttam, azt nehéz volt elhínni. Az erőműnél megszámlálhatatlan mennyiségű rabló volt, olyan lakomán, hogy az hihetetlen. Egy mázsa halat is össze tudtam volna szedni, annyira sok halat öklendeztek vissza a rohadtak. A kormorán ugyanis, ha megzavarod, akkor kiöklendezi a torkában lévő halat, különben nem tud felszállni. 

A mai menü dévér volt, jász (láttam jó 80 dekásakat is) és balin. De Miki szerint a múlt héten süllő diétán voltak a madárkák...

A kiöklendezés előtti pillanat, látszik a rohadék torkában a hal. Hihetetlen méretű halakat tudnak benyelni. Persze annak sincs sok értelme, ha sokat kergetjük a szarháziakat, mert a kiöklendezett hal a legtöbbször elpusztul, az éhen maradt madár pedig újra vadászni fog. 

A jó hír, hogy holnap hajnalban megkezdik a rablóbanda írtását, 500 kormorán kilövésére van engedély, remélem ki is fogják tölteni a kvótát. 

Furcsa volt a mai nap, hal nem volt, de senki sem fog most a Tiszán, kipróbálhattam magam ilyen extrém körülmények között is és bírtam, láthattam a saját szememmel, mire képesek a kormoránok és jobban megismerhettem egy igazán kedves fickót, Miki, köszi mindent, legközelebb majd halat is fogunk! 

Pisz!