2019.08.07. 15:26
65 az a Szám
Nagyon kevés időt töltöttem a Dunán az elmúlt 1 évben. Betegség, távolság, a legyezés, sok minden benne volt, de a legfontosabb mégis az volt, hogy nem húzott oda a szívem. Most végre visszataláltam, remélem hosszú-hosszú időre...
A szív a lényeg. Teljesen elvitt a legyezés, aztán jött az, hogy nem lehetek egyedül vízen a betegségem miatt, ezért, ha akartam volna se mehettem volna, de aztán szépen lassan elkezdett megint erősödni bennem, hogy ott áll a csónak, bármikor mehetek, nem kell rá szervezni semmit, nem 3 napos túra és a tökéletes szabadság, mikor az ember vágja a Dunát a hajóval és oda megy, ahova akar.
Lépésről lépésre tért ez vissza belém és így a szabadságom után egyik hétköznap fogtam magamat, beültem a kocsiba és irány Kulcs.
Kicsit megizzadtam, mire beröffent a motor 2 hónap pihenő után, de beindult és csorgós balinozást terveztem, az is lett, egy frankesz laposon megtaláltam a ballereket, messziről lehetett látni a fröcskölést. Szépen föléjük álltam, végigcsorogtam a jó részt kétszer és négy balin lett az eredmény. Ennyi kellett! És micsoda akciók: a part elé dobott illexet a beesés pillanatában verte le balin, aztán ezerrel kirohant a sordásba! Atom jól esett.
Megvolt az alap, fel lett építve a kedv, kellett még a nagy dózis, amivel az ember utána évekig megint függő. Kis kitérő, Júliusban Balatonon a nagy családom néhány ifjú harcosa nagyon rákapott a pecára. Fogtak compót, keszegeket és minden nap mentek pecázni. Elkezdtem velük dumálni és mondtam, hogy ha készen állnak, akkor egyik hajnalban nyomhatunk együtt egy balinozást. Vettek egy thrill-t, volt egy 240es teleszkópos botjuk, 30as monóval, ez megteszi. 4:50kor ott toporogtak a ház előtt, ők addigra már voltak a Balatonnál is, nem tudtak aludni az izgatottságtól, mentünk és hamar kiderült, hogy igazából egy legény, Barni rendelkezik kellő tapasztalattal a dobás terén, mert hát a dupla hármashorog nem játék, ő kezdett el dobálni.
Nem ragozom, 2 nagy balint fogott azon a reggelen és ahogy néztem őt fárasztás közben arra gondoltam, hogy a legszebb és legegészségesebb drog a horgászat, ami ezekben a varázslatos pillantokban átjárja az ereidet és nagyon nagyon lassan szívódik csak fel.
Barni, csatlakozott.
De vissza az én kis visszatérésemhez. Szóval a 4 balin eszembe juttatta, mennyire szeretem is én ezt, de kellett a nagy löket.
Jött a tegnap. Munka után le, csónakba be és megint a csorgós balinozással indult a móka. A múltkori helyek süketek voltak, elkezdtem lefelé csorogni, a jobb helyeken meg meg állva, de csorgás közben is dobálva.
A 8as SSR volt fent, amikor az egyik csorgásos dobásnál, egy pillanatra ráfogott, majd elengedte, majd újra ráfogott a csalimra valaki. Akasztottam és éreztem, hogy nem a múltkori versenyzők tesója van a zsinórom végén, inkább anyu jött le megnézni, miben sántikálnak a lurkók.
Súlyt gyorsan le és indult a fárasztás. Berohant vagy 20 métert a gyors részbe, onnan kellett kiszenvedni. Végül a csónakba emeltem egy igazi bulldog fejű terminator balint, aki a maga 65 centijével egy egyik legnagyobb dunai balinom ever. Nézd meg azt a fejet!
Az adrenalin spriccelt a fülemből még akkor is, amikor visszaraktam, nagy menet volt! Nem sokkal ez után hívott Gábor, hogy ő is vízre száll, megyünk-e együtt egy olyan helyre, ahol fogott halat pár napja. Mentünk.
Kicsit a bankrablások hangulatát idézte, mikor mellé álltam, átdobtam a szajrét, lemacskáztam a saját hajómat és az övével mentünk tovább. Gyors verdaváltás, így senki nem tudott követni minket! ;)
Megálltunk a helyen és repült is be az SSR. Második vagy harmadik dobásnál hozom fel a citromsárga kis halamat a csónak mellett és hiába sötétedett már, olyan szépen letisztult a Duna, hogy tökéletesen lehetett látni, hogy a mélyből jön fel a hatalmas sárkány és a felszínt majdnem elérő wobblert letépi ezerrel! 1 méter zsinór volt kint max, azon robbant fel a hal fröcskölt le mindkettőnket a hajóban, majd kezdett ezerrel vágtatni a mederbe.
Kapaszkodtam a botba és próbáltam a csendes oldalra hozni a halat. Csuda jó erőben volt az ellen, legalább 5-6 percig dolgoztunk egymáson, mire végre a csónakhoz tudtam húzni az ugyanúgy 65 centis süllőt, Gábor szákolta és done, a csónakban volt az idei legnagyobb süllőm (és az első dunai)!
Ott volt a nagy löket. Áradt szét, hogy még most is érzem. Még mindig csak nő, csak terjed, hogy egész ősszel, télen ez vigyen ki, esőben, hóban, hogy ha nem fogok idén nagyobbat, akkor is ott legyen az a kép, ahogy jön fel, az az érzés, amikor tépi ki a botot a kezemből, és a boldogság, amikor végre a kezembe vehettem. Ezt a posztot is azért írom, hogy ezt a dózist konzerváljam és minél tovább bennem maradjon, mert nem akarom többet elhagyni a Dunát ilyen hosszú időre.
Görbüljön Nektek is, Pajtik!
MEGAPISZ!!!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
weirdo 2019.08.09. 06:38:44
Fischfucker 2019.08.09. 08:38:40
Köszönöm, imádtam a kommentedet! :)
A gluténmentes fényevők többsége abba nyilván nem gondol bele, hogy horgásztatás nélkül a legtöbb vízen nem lenne pénz halvédelemre, nem lennének ellenőrök, és hát a helyi erők nem puszilgatnák a halakat, hanem hálóval, árammal, kapával, kaszával kilopnák a vízből, ami benne van. De nem is kell ebbe belegondolni, inkább várjuk együtt az idegen létformát, aki majd a gonosz horgászokon kezdi ördögi tervének végrehajtását! Ahogy az angol mondja, you made my day! :D
Utolsó kommentek