Igen, most érzem azt, hogy megtanultam a szárazlegyezést és a nimfázást annyira, hogy meg tudom csinálni azt, amit szeretnék, oda tudom tenni a legyet, nimfát, ahova szeretném és azt is értem, hogy hol kell keresni a halat és mivel. Nyilván rengeteget kell még tanulnom, de nagyon sok meló van ebben, és nagyon kellett hozzá az elmúlt hétvége, amikor 3 teljesen más karakterű vízen pecáztunk és sikerült mindhármon megtalálni a megfelelő módszert, legyet, és ez által a halakat. Sok sok halat...

Két nap Bled, pénteki indulás, vasárnap éjszakai hazaérkezés. Nem a legideálisabb keret, jobb csütörtökön menni, 3 napot tolni, de azért nem panaszkodom. Két nap a mennyországban. Zsoltival ketten mentünk, ő jött Münchenből, én Budapestről, a bledi szálláson volt a randi. Imádom Bledet. Mese a tó, a sziklákkal, várral, templommal, van minden, amire vágyhatsz és sok szép folyó horgászható ebből a központból.

Első napra a délelőtt Lipnica, délután Száva kombót raktuk össze. Két teljesen más peca. A Lipnica egy mese kis patak, belógó ágakkal, bokrokkal, de csodálatos halakkal és vadregényes tájjal. Elég nehéz itt a peca. Egyértelmű volt, hogy Zsoccal mindketten a 7,5es üveg botokat fogjuk bevetni. Zsocc vett egy szép Hardy-t, én a Soca-n már felavatott Orvis Superfine Glass bottal vágtam neki a folyónak. Tökéletes társ ez a bot.

Nyilván ez is hozzájárul ahhoz, hogy úgy érzem, megtanultam legyezni, mert ezen a pici patakon, ezzel a bottal és rajta az orvis access zsinórral tényleg azt tudtam csinálni, amit akartam. Most először roll cast-tal is fogtam halat, 5-10 centi pontossággal tudtam lágyan letenni a legyet, ment a cast bal és jobb oldalról is, ahogy éppen a hely engedte és jöttek a halak rendesen.

Persze volt itt még egy-két faktor, ami kellett a sikerhez. Például az, hogy a Soca-n a guide-tól eltanult praktikákat a felszereléssel kapcsolatban de sokkal inkább a víz olvasása terén, a helyek kiválasztása kapcsán, hogy hol keressem a halat, maximálisan betartottam és a halak ott is voltak, úgy reagáltak, ahogy arra számítottam. Érdekes volt, hogy olyan helyeken álltak nagy testű halak, amelyeken eddig vidáman áttrappoltam volna.

Ami még fontos volt, hogy nagy indicator léggyel dobáltunk végig. Akkorával amekkorát a bledi legyes boltokban nem is lehet kapni. Ez is Soca praktika, jól lehet dobni, mindig látható és miután főleg gyorsabb, sekély részeken keressük a halat, fél másodperce van mérlegelni a pisztrángnak, hogy rámenjen és miután nagy, bekapcsolnak az ösztönök és ráver. Még a kis cerka pisztrángok is úgy tömték be, hogy öröm volt nézni!

A Lipnica ezen szakaszán van pár szép pool is, ezek is szépen adták a halat nem csak a gyors részek, de itt már néha nimfára is váltottunk. Nem hiába. Olyan 40 fogott hal magasságában álltunk meg Zsoltival 5 körül, picit elfáradva. 9:30kor kezdtünk, itt volt az ideje szusszanni egyet. A Lipnica a kedvenc vizemmé lépett elő az általam eddig látott, megismert folyók közül. Mesés ez a hely és egy lélek nem pecázta rajtunk kívül aznap. Nyilván ez is kellett ahhoz, hogy ilyen mohón szedjenek. Nem volt stressz a vízen.

A Száva Otoce-nél opálos és e miatt teljesen döglött volt. Persze botcsere, a glass ment a cserepadra, elő az rl winston lt, a kilences 5# szörnyeteg, pont erre a vízre termett. 12-es trout hunter leader a tökéletes prezentálásért (Soca praktika) és mehetett fel a saját kötésű red tag. Semmi. Zéró szedés. Szomorúan úszkált a kis piros farkú legyem, senki le sem szarta.

Akkor nimfa. Zsocc hamar meg is fogott egy szép nagy 40 plusszos szivárványos piggy-t. Kerestük őket tovább a brutál sebesen vágtázó vízben, és meg is találtuk őket, nagy és erős telepített pöttyösök kerültek pheasant tail nimfa végre. Ez a kedvenc nimfám, szeretem is kötni és a halak is szeretik. Ez a behemót adta az eddigi legnehezebb szákolási feladatot, nagy volt, erős és annyira húzott a víz, hogy a bot minden tartaléka kellett, ahhoz, hogy szák főlé tudjam terelni. De a Winston hozta ezt a halat is. 

Megvoltak a nagyok talán menjünk. A nimfázás azért nem akkora móka mint a száraz. Meg 10 órája nyomtuk ekkor a kánikulában, a tűző napon. Szóval kezdett elfogyni a szufla. 8:00. Nincs okunk szégyenkezni, végigtoltuk, fogtunk is.

Pont Petivel beszélgetek, mikor jön az első szedés. Aztán még egy. Bocs, Peti, le kell tennem. Kicsit letisztult a víz, eltűnt a nap a hegyek mögött, és beindultak a halak kegyetlenül. Mintha nem ugyanaz a víz lenne! 8:30 és 9:30 között fogtam vagy hat halat, köztük csak egy helyi rezidens kapitális pért, a többi mind szivárványos.

Azért csak hatot, mert rohadt nagyok voltak, ezeket ki is kellett fárasztani ám a gyors vízben. Az utolsót már szinte csak füllel fogtam, hallottam a szedést, mintha ott fodrozódott volna, ahol a legyemnek kellene tartani, bevágtam és ült! ötször rohant el úgy a halam, hogy majdnem backingig húzta. Vissza, megint el. Meglátta a merítőt, megint ki a világból. Aztán vagy 15 perc játék után Zsocc szákolta. Ekkor volt 9:30. Ültem ott, fotóztuk a halat és nem tudtam felállni.

12 óra legyezés egyetlen nap alatt. Behoztuk a lemaradást, két napnyi pecát csináltunk meg egy napban. Hazatántorogtunk és készültünk egy nagy és alapos pihenéssel a másnapra.

PEEERSZE! Ettünk, megittuk a nagyhalas whisky-t és lementünk Bledbe bulizni. Háromkor estünk haza, így a vasárnap zombi módra indult. De erről a következő postban!

BIG PISZ!!

Nem kell minden posztnak a Háború és Béke hosszával vetekednie, nem kell mindig rekord halakról beszámolni, a halfogás nem mindig heroikus küzdelem. Néha csak lecsattog az ember a kertje végébe és fog egy jó balint 30 perc alatt. Ilyen a nyár a Rómain.

Ez a jó a nyárban. Ilyenkor nincs rajtad a görcs, mint októberben, hogy nagy süllőt kell fogni, vagy kora tavasszal, hogy kiszaladsz az időből, mielőtt megfogod a haridat, nyáron lazaság van. Nem ilyenkor akarod megfogni a nagy haladat. Ilyenkor leginkább a balinok a játszópajtások. 

Tavaly októberben költöztünk a Római egyik szuper lakóparkjába, közvetlenül a Duna partján. Azóta teljesen átalakult az életünk. Főleg most, nyáron. Minden napunk olyan, mint egy nyaralás. Hazajövök, lekapom a kajakomat a teraszon lévő tárolóból és 10 perccel később már evezek is. Vagy futok a parton és utána becsobbanok a park egyik medencéjébe. Vagy a kislányommal és csodálatos feleségemmel elsétálunk a Nap Bácsiba világbajnok tortillába tekert szürkemarha burgert majszolni és kavicsot dobálni (bizony, már nem a Fellini a király, a jó kaja mellette lakik). 

Vagy csak lecsattogok a partra dobálni, ha ígéretes az idő és ha van 30 percem. Mert ennyi kell. Általában akkor, mikor Réka fekteti Borikánkat, akkor indulok neki. És mire elalszik, már otthon is vagyok. 

Most kezdtem, ma voltam harmadszor lent. Semmi stressz, csak kisétálok a ház elé, aztán haza. Nem mászkálok, nem kutatok, csak egy hely, pár dobás. 

Már elindultam volna haza, de még elkezdtem írni egy üzenetet. Nem volt mozgás. Aztán egyszer csak hallom a kedvenc esti, vízparti hangot, azt az öblös csobbanást, felnézek, látom hol fodrozódik a víz, aztán elhúz a hátúszó, ráfordul és kivág egy teljes testes szaltót. Na jó, maradok. Ha ennyire szeretnéd. 

Harmadik dobásra a lábam előtt verte le a tricorollt. Nagyon keményen védekezett három méter zsinóron. Tiszta pisztrángos volt a tánca. Aztán persze szelidült, fotóztam, örültem, partra tereltem, fotóztam és elengedtem. 

Legközelebb a táskát sem kell lehoznom, csak a flipflop, a berkley, rajta a rarenium kis műszerem és a tricoroll a kapocsban. És a harminc perc. Aztán a teraszon a cava és a bokrok dús lombját végignyaldosó fáradt esőcseppek, amelyek e hőségben soha nem jutnak el a gyepig. Mert ilyen a nyár a Rómain. 

PISZ