A legyezés is egy nagyon hosszú tanulási folyamat. Fontos, hogy kezdőként olyan vízen kezdj el gyakorolni, ahol sok és könnyen megfogható hal van. A Soca nem ilyen hely. A Soca Völgye nagyon igazságos: mindegy, hogy milyen időszakban, melyik folyón, szárazzal vagy nimfával pecázol, itt mindig nehéz halat fogni. Ha valaki a Socán egy olyan napot zár, amikor 2-3 halat is hálóba tudott terelni, akkor bárhol máshol is meg tudja már fogni a halat. Legalábbis a helyiek ezt mondják...

A streamerről nem írnék, mert nem értek hozzá, de az a módszer kivétel e szabály alól. Streamerrel lehet fogni rendesen. Az ok szerintem az, hogy sok nagy hal van és nagyon kevés a 20 centi alatti példány. Mi nem láttunk egyet sem. Egész egyszerűen felzabálják a kisebbeket, így cuppannak azonnal a streamerre. 

De akkor az elejéről. 

Ez volt a harmadik túránk a Soca Völgyébe. Nem szeretünk veszíteni. Visszajárunk, mert meg akarjuk fejteni, meg akarjuk törni ezt a mesés völgyet. Sehol nem olyan szép Szlovéniában, mint itt. Sehol nem olyan nehéz Szlovéniában, mint itt. Ez adja a hely varázserejét.

Pénteken kényelmesen, délután érkeztünk, új szállás, nagyon kedves házigazdák, épp csomagoltunk ki, mikor megkérdezték, lenne e kedvünk egy welcome drinkhez? Miért is ne, köszönjük. Vágókép: Este 10kor az almafák alatt lóbáltuk az új botjainkat a szomszéddal, aki a helyi halőr és a horgászklub egyik vezetője és a háziakkal, valamint Laurával és Gyulával, akik szerencséjükre csak 2 órával utánunk futottak be. A világ összes alkoholját elfogyasztottuk helyi barátainkkal, de hát Peti szülinapja volt, nem aprózhattuk el. Fish&Dirt Style. Máshogy már nem is sikerülhet.

Szombaton Gasperrel, a Soca Fly alapítójával mentünk egy közös napra. Nem volt könnyű, az indulás. De azért a rutin velünk volt, mégha az évek nem is állnak ilyenkor az ember oldalán. 15 éve ment volna ez alvás nélkül is… Szóval mentünk és készült a haditerv: Kezdünk az Idrijcán és utána nyomás a Socára. A Soca, a névadó az év legnagyobb részében egy meseszép nagy hömpölygő folyó, kishajóval, SUP deszkás turistákkal, strandoló családokkal, kőhajigáló csemetékkel. Legyezésre alkalmatlan. De ilyenkor a szezon végén, ideális körülmények esetén perfekt peca. Alacsony a vízállás, lassul a folyó, gázolható lesz, meg is telik szépen horgászokkal. Szombat délután minden kanyarban állt légyész. 

Nem nagyon ment a dolog. Nyilván nem voltunk a legjobban, de nem találtuk még a helyet és magunkat. Gasper sem tolta már azzal az elánnal, mint nyáron. Hosszú volt a szezon plusz épp jött ki egy betegségből. Lassú pályákra vitt minket nagy vízzel. Na ott nem egyszerű, főleg szárazzal halat fogni. Ha nem dobsz elsőre tökéleteset, ha nem lesz hibátlan a prezentáció, az egyetlen léggyel, ami érdekli a haladat, ha nem raksz fel 6x-es előkét, akkor baszhatod. Plusz ami még ilyenkor bejátszik, hogy ebben a hidegben már csak a nap derekán, rövid ideig repülnek a bogarak, táplálkoznak a halak.

Két hatch, rajzás volt egész nap, egyszer az adams legyek repültek 30 percet, utána a blue-olive legyecskék, megint 30-40 percig, akkor volt lehetőség. Mindketten 1-1 akasztott, de elvesztett halig jutottunk Petivel, ezekben a rövid szakaszokban. Akasztás, egy, kettő, kiakadás. Nem tudsz mit csinálni, benne van. Sokat lehet azért tanulni Gaspertől, csiszolta a technikánkat, mutatott trükköket, aztán ment, mert lejárt az idő.

Mikor indult, mondtam, hogy én még nimfával átbogarászok egy nagyon szexi részt, ahol egy oldalág szép fehér vízzel érkezett meg a főágba. Sok halat fogtam már ilyen zavaros összefolyásokban. A borgőzön át halványan rémlett, hogy Tomo, a halőr két whisky között mintha adott volna a szupertitkos nimfái közül kettőt. Na, az egyik került a fluoro előke végére.

A harmadik vagy negyedik úsztatásban egy pillanatra lemaradt a zsinór a víz ritmusáról, durr! Ez most nem akadás, ez mély és rugalmas ellenállás, hopp egy rúgás, na akkor halam van. HALAM VAN! Egész napos fásultságot leráztam és koncentráltam az ellenfelemre. Termetes, erős, de nem idegbeteg, akkor valszeg nem szivárványos. Ne találgassunk, figyeljünk! Hamar sikerült beterelnem a két erős áramlás közötti területre, ahol szinte állt a víz. Szerencsére ott is maradt, a fenéken védekezett.

Gyors check list, RL. Winston LT bot, új bauer, új mastery trout legyes zsinór, 5x leader, 14-es fluoro előke. Lehet erőltetni picit. Két három perc és feljött egy nagy márvány pisztráng. Nem hibrid, márvány. És NAGY. Na most, a márvány csak itt él a Soca Völgyében. Mindenki, aki ide jön ebbe a völgybe legyezni, azt az álmot dédelgeti, hogy megfogja a saját márványát. Nekem ez a harmadik túrám és még nyáron sikerült Gasperrel egy mini hibridig jutnom egy egésznapos brutál peca végén. Életem hala a horgon. Megint.

Peti épp elindult, hogy megnézze mizu, extázisban kértem meg, hogy szákolja meg a halamat. Mikor a marmorata meglátta a hálót, még visszazúzott a mélybe, de hamar visszatért. Peti szákol és megvan. Hatalmas! Nem csak a kezdeti lelkesedés láttatta nagynak a halat, ez tényleg nagy! Megmérem, és 45 cm hosszú az én világ legszebb halam! Annyira fáradt vagyok, hogy csak ülök ott, ölemben a szák, benne a legkülönlegesebb mintázat, amit a Jóisten halra rakott, és próbálom felfogni, hogy megvan.

Peti is nagyon örül, velem örül. Csinálunk pár szexi képet és visszaengedem ezt a bombázót. Mehetünk is haza. Így kellett zárni ezt a napot. Hívom Gaspert, ő is nagyon boldog. Minden jobb, ha a vége jobb. 

Csendes este, finom vacsora a Sterk Panzióban a Soca felett a dombon, légykötés, szundika. Másnap Tomo várt minket a ház előtt 9kor. Ja, tényleg! Megbeszéltük ezt is még pénteken. Szerencsére ő is emlékezett. No guideing just fishing together. A Tolminkára mentünk, mert mindenki más a Socára. Egész nap egyedül voltunk a folyón. Mese peca volt. Vittük a kis Winston bambusz botjainkat, és elkezdtük keresni a pajtikat.

Az első versenyzőt nekem sikerült megütnöm, egy nagy poolban, amit csak akváriumnak hívunk. Sok nagy testű szivi állt össze itt, és érezhetően az összes helyi nimfát látták már. Na elő a saját pheasant tail nimfámmal és első úsztatásra meg is lett a kapás. Igen ám, de ültem, hogy ne lássanak, a halam meg az akasztástól úgy megugrott, hogy a bot már a parafa markolattol görbült, mire feltápászkodtam. Na igen, a 11 órás szivárványos gyors. Egy jó húsban lévő 43as szivit zsákoltam be, hihetetlen, hogy mit bír a bambusz botom. Gond nélkül szelídítette meg ezt a vad halat és terelte szákba.

Peti nem sokkal később szárazzal ütött egy hasonló méretű versenyzőt. Óvatosan, de határozottan fárasztotta és szákolta. Na ez már beszéd! Most jöttünk és máris kétszer annyit fogtunk, mint tegnap. De szép az élet!

Találtunk egy szakaszt, ahol sok nagy pisztráng lakott és a nap közepén gyönyörűen elkezdtek érdeklődni a száraz legyek iránt. De a Socán vagyunk. Ha le is szedi, olyan óvatosan fogja meg, hogy sokszor az akasztás pillanatában meg is lép a hal. Tomo is vesztett halat, nem csak a mi készülékünkben volt a hiba. De már az a tény, hogy sikerült a bambusszal úgy letennünk a legyet, hogy a nagy pisztrángok nem csak megnézték, de le is szedték azokat engem megnyugtatott, hogy fejlődtünk, fejlődtem. Három pisztrángot is sikerült itt becsapni. Érzed mindig melyik az a dobás. Csak most már nem tízből egy. Nem is ad a Soca Völgye annyi esélyt.

Nyilván ez a nap sem volt egy Száva szintű kasza, de volt akció, mozogtak a halak, fogtunk, boldogság volt. Tomo 4 fogott hallal vitte a napot, de ő itt született. Konkrétan ott a Tolminka partján. Sokat kell még tanulnunk a Socáról, de fogunk is, mert jövünk még. Jövőre itt újra.

Mega PIIIISZ

Van úgy, hogy tökéletes az idő, érzed minden porcikádban, hogy ennie kell a halnak, és a szokásos, tuti pályáid mégis csődöt mondanak. Ilyenkor új pályát kell keresni, de hol és hogyan? Különösen akkor izgalmas ez a kérdés, amikor este, sötétben, ködben akarsz ennek nekiugrani. Erre adnék egy tippet.

Pontosan ez történt velem tegnap. Eleve későn értem ki, mert az esti fürdetésről nem mondanék le. Elmentem három bevett, jól ismert pályára, de döglött volt a víz, nem történt semmi. Tudtam, hogy egy hétig biztos nem jutok ki peccantani és éreztem, hogy ma mennie kell, csak meg kell őket találni. 

Na jó, akkor keressük meg tüskéseket. Lassan ereszkedett le a köd, sehol a hold, marad a fülünk, mint a helyválasztást támogató egyetlen érzékszervünk. Első kérdés, amit ilyenkor feltesz magának az ember, a mederben, vagy a part menti kövezések mellett sejtjük-e a halat? Nekem az volt a tippem, hogy még inkább kint vannak ilyenkor a partszélben a kishalak, ott kell lennie a süciknek is. Választottam egy ideális és biztonságos távolságot a kőtől, 3-4 méterre beálltam a parttal párhuzamosan, motort felcsaptam, evező kézbe és lassú csorgás teljes kussban.

Indult a lopakodó üzemmód. Minden zaj, zörej kizárva. Fülelek ezerrel. Jött egy uszály, megálltam, megvártam, ameddig elmegy, elül a hullámzás, megnyugszik a víz és akkor csorogtam tovább. Nem is nagyon dobáltam, az is zaj, az is elvonja a figyelmemet a hangokról. Olyan 40 perce csoroghattam, mikor jött az első rablás hangja, aztán újabb, hajtották a kishalakat rendesen. De még túl messze voltak ahhoz, hogy meg tudjam becsülni a pontos távolságot. Jobb ilyenkor halkan lerakni a horgonyt, nehogy ráhajtsunk a pályára. Jött még egy rablás és így már be tudtam lőni a helyet. Persze magamtól is észrevettem, hogy atom pályán vagyok, mert ezen a szakaszon, bár nem látszott semmilyen part alakulat, mégis, 4 méterre a parttól állt a víz.

A süllő szeret lustulni az ilyen pályákon, tudtam, hogy vagy itt vagy sehol. 2 méter körüli víz, a rapala ssr 9 sfc-ért kiállt a szitu. Elég sokat dobtam és még semmi. Kezdtem csalódott lenni. Annyira éreztem, hogy itt meg kell jönnie, meg rablások is voltak. Aztán kockáztattam és a sötétben kipöccintettem teljesen a kő mellé a fahalamat. Három tekerés és finom ránehezedés. Még egy felet tekertem rajta, annyira óvatos volt a nyúlás, nem jött, hát megütöttem. Sportos volt a válasz, de érezhetően nem volt kapitális az ellenfelem. Egy szép 51 centis süllő érkezett a csónakhoz.

Jaj de szeretem ezt! Amikor hosszú szünet után, újra ad a Duna! Gyönyörű, izmos, szépséges sárki. Hiába, a süllő a kedvencem. De a buli nem ért még véget!

Most már tudom, hol állnak, repül az SSR ismét a partszélbe. A szerencse velem van, koppanás helyett csobbanás. A csónak előtt kapok agresszív koppintást, de nincs meg. Vissza ugyanoda, ezúttal jól fogja meg, süllő kölök. Aztán még egy kis 35-ös pajtika ugyanonnan. 3 süllő alig 15 perc alatt!! Soha nem volt még Kulcson, hogy hármat fogtam volna süllőből. Jaj de gyönyörű ez az este!

Közben ereszkedik a köd és nem vagyok közel a kikötőhöz, vigyázni kell. De nem tudom abbahagyni. Megküldöm, túl dobok az eddig átfésült területen, és nem hiába. Azonnal leveri ismét egy rendes süllő. Szépen lassan vezetem a hajó fel, kiélvezem minden pillanatát. A negyedik süllőm. Egy helyről. Hihetetlen és egyben csodálatos. Ismét egy 50es sárkány érkezik meg, beemelem, pár fotó és gyors visszaengedés.

Az összes drágaság ment vissza, mindenki egészségben úszta meg a kalandot. Én is, de nem sokon múlt. Az utolsó pillanatban indultam vissza a kikötőbe, mikor beálltam a helyemre, addigra sűrű paplan huppant a Dunára. Helyenként 60-al jöttem hazafelé az autópályán és kettőre értem haza, de leszartam. Négy süllő egy ismeretlen helyről, egyetlen este alatt. 

Istenem, de szeretek horgászni! Éljenek a halak! 

Görbüljön Pajtikák!

Mega Szupa PIIIISZ