Fischfucker 2012.05.15. 11:07

Retro 1. rész

Lomtalanításra készülve előkerült a padlásról egy doboz, tele régi fényképekkel. Ebben a dobozban lapult az összes olyan horgászfotóm, amit még múltszázadi módszerekkel, hagyományos filmes géppel rögzítettem.

Na és akkor felszakadtak az emlékek. Annyira jó volt újra látni ezeket a képeket és újraélni az emlékeket. Ebből is látszik, hogy már elég öreg vagyok a nosztalgiázáshoz.

Kezdjük az elején.

Engem sajnos senki nem tanított horgászni. Nem volt senki a közelemben, aki megmutatta volna, mit és hogyan ezért az első horgászbotos próbálkozásaim sorra kudarccal végződtek, ezért az első 1-2 évben (10-11 évesen) 1x1-es kishalfogó hálóval kergettem a halakat. A képen épp a Tiszán voltunk és emlékszem 3 nap alatt sikerült két termetes dévért és egy törpét fogni. A mennyben éreztem magam.

Aztán szépen lassan megtanultam könyvből a csomókat és sokat olvasva sajátítottam el a különböző technikákat. Majd Balatonmáriafürdőn megismerkedtem Zsoltikával, aki bár fiatalabb volt nálam, de őt a papája megtanította már erre-arra így általa, vele a gyakorlatban is kamatoztathattam az elméleti tudást.

A legemlékezetesebb kasza egy olyan délután volt, mikor klasszikus önetetős kéthorgos szerkóval egyetlen délután alatt hárman kikalapáltunk 33 dévért. Mi voltunk a kőgát királyai!

 

Jól látszik, hogy a felkészült horgász strandpapucsban megy a kőgátra. Ezt akkor hagytam abba, amikor egy vihar és jégeső a kövön ért, menekülés közben szétszakadt a papucsom és véresre zúztam a lábfejem a köveken.

Na aztán, ahogy cseperedtem jöttek a komolyabb szerkók, a nagyobb pecák és a nagyobb halak.

15 éves lehettem, amikor egy Medárd idején borzalmasan beindultak a busák a Nyugati övcsatornán. A vitorláskikötőben a hajók tulajdonosai kint álltak a hajók végében és lapáttal csapkodták le a dögöket a hajójukról, hogy ne verjék szét a motort. Láttunk olyat, hogy szabadstandon egy 100 méteres sávban elindulnak a busák, egyszerre 10-15 állat volt a levegőben és jöttek ki a nyílt víz felé. Embertelen volt, ilyen invázió azóta sem volt Márián. Na ebbe sikerült belenyúlni és nyílván nem hiszi el senki sem, de szabályosan szájba akasztva fogtam egy ruszki körforgó villantóval egy 30 kilós fehér busát.

Pistike és egy volt gimis osztálytársam volt a csónakban, 4 órás volt a fárasztás, közben beindult a vihar, amitől a gimis osztálytárs úgy beszart, hogy kiúszott a partra. Ketten maradtunk Pistikével, a hal még húzott minket befelé, kb 1500 méterre lehettünk a parttól, amikor egy vitorlás kijött értünk és visszavontatott a part közelébe, majd a csónakból kimászva (én bezuhanva, de a botot el nem engedve) sikerült a dögöt megvágózni.

Soha nem fogom elfelejteni azt az extázist, amit akkor éreztünk! Soha nem is láttunk addig még ekkora halat. Embertelen volt. Utána még napokig azt álmodtam, hogy ezzel a hallal harcolok, de elvesztem.

Aztán szépen lassan rákanyarodtam a rablóhalazásra, és azóta sem sikerült erről lejönnöm. De erről a következő részben írok majd.

 

PISZ

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr814509509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Insulator 2012.05.16. 07:10:57

Bár a cím sejteti, hogy lesz még folytatás, de : Még..még...még !!!
Ez tetszett!! :-))

KrézyJenő 2012.05.16. 07:12:47

mehehe, qrva nagy! méééég :D

Fischfucker 2012.05.16. 11:27:42

Köszönöm Urak! :) Hamarosan jön a folytatás! ;-)

seven9st 2012.05.16. 14:34:21

Sziasztok!

Nagyon OFF! Már egy ideje olvasom a blogot és nagyon tetszik. Azt szeretném megtudni tőletek, hogy a Pezon & Michel Gunki HI S-H botról mi a véleményetek? 90%-ban Dunán horgászom és holtágon. Csuka, süllő, balin a célhalak, wobblerrel és twister/gumihallal szoktam dobálni.
Fogtátok már kézben ezt a botot, milyennek láttátok?
A válaszokat előre is köszi!

üdv

AzHofi 2012.06.04. 21:29:31

@seven9st: én csak a Haälen & McPherssoul -ról tudok írni, akinek ilyenje nincs, az nem is horgász. Életében kettőt készített mindkét öreg pöcs, tehát összesen négy van, 196 000 Ł volt a készlet tavaly egyik aukción. Nagyjából egy silstar ET-s bottal egyenértékűek. A Lotus elan-okat sem az útfekvéséért vagy a sebességéért szeretik az emberek :-)

AzHofi 2012.06.04. 21:30:33

Kábé olyan mintha itthon Herman Ottó horgászbotját árvereznék :)
süti beállítások módosítása