Zsocc: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És a képek: 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az elárasztott falu

 

 
 Csónakban az első

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dagi haresz a csónakban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyik 2 méter feletti a csónakban

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pányván az óriás

 

 

 
 A túra legnagyobbja, a 215 cm-es 70 kilós szörnyeteg.

Van kérdés? Nincs kérdés. Irány az Ebro!


 

Péntek:

Zsocc már a vonaton. Ma hajnalban fogott még egy 215 cm-es 70 kilós példányt, a túra legnagyobbját, búcsúzóul. Összesen 10 darabot fogott, kb. 450 kilós összsúllyal. A német guide-ok is azt mondták, hogy a teljesítménye embertelen, és soha nem láttak még senkit, aki így nyomta volna egyedül. Pedig Zsolt csak pihenni ment, nem akart senkinek, semmit bizonyítani. Magának sem. Mondta, hogy voltak mellette 3-an, két hete kint vannak és 6 bottal eddig összesen 1 140cm harit fogtak.

A fotók jönnek, holnap remélem ki tudom rakni őket.

Respect Zsocc! Októberben együtt ütjük majd a bajszosokat arcon. Remélem pergetve is.


Csütörtök:

Zsocc ma végre pergetett. Hart-tal fogott 4 feketét és egy süllőt. Két olyan lekövetése is volt, amitől a szíve megállt: egy méteres harcsa a csónakig követte a wobblert, tisztán látható volt, amikor lomhán lefordult, illetve egy 6-8 kg körüli ponty is lekövette a csalit egész a csónakig, de nem vert oda. Pedig az Ebrón lehet pergetve nagy pontyot fogni.

Teljesen más világ, nem? Magyar horgásznak elképzelhetetlen. Még a németnek is, aki pedig úgy megy a Ruhr folyóra, hogy soha nem megy haza fogás nélkül. Soha. Szóval nem is tudom. Nem tudom, hogy jó-e ez, hogy a legkisebb süllőcskét is tudjuk értékelni, vagy inkább az a jó, ahol nem az a kérdés, fogsz-e harcsát, hanem az, hogy sikerül-e 2 méter fölé menni...

Biztos vagyok benne, hogy egy kifogott 30 kilós dunai harcsa többet jelentene nekem, mint egy 80 kilós ebroi. De akkor is és mégis, arra vágyom, hogy életem végéig olyan halgazdagságú helyen horgászhassak, mint az Ebro.

Talán így lesz...


Szerda: 

Zsocc 6 harcsánál tart. Ma reggel jött neki egy 180 centis. Azt írta, hogy már csak akkor ír, ha 2 méter fölé tud menni. Az írta, olyan volt az éjszaka, mintha 5 másodpercenként sziklákat dobáltak volna körülötte a vízbe. Embertelen.

Én meg itt csoffadok Július végén 16 fokban az esőverte ablak mögött az irodában, de jó is nekem. Kibírhatatlanul messzinek tűnik az Október, amikor végre én is ott leszek.

Nyomjad Zsocc, lélekben Veled vagyok!

Megmérte a tegnapit, pontosan 2,04 cm és 60 kiló. Azt írta, hogy most fordult előtte a felszínen egy erősen 2+-os harcsa és olyat csapott a farkával, hogy lefröcskölte. No comment.


Kedd: 

Zsocc ma délután fogott egy két méteres harcsát délután 5-kor húsz perccel a csalizás után. A csali egy angolna volt. Egyedül rendezte az egészet. Annyira kész van a srác, hogy nem emlékszik rá, fogott-e ma másikat is. Nem volt biztos benne.

Respect!


Hétfő:

Meséltem már Zsolt barátomról. Nem úgy jött össze a nyaralása, ahogy tervezte, erre fogta magát és Essenből elment az Ebrora egy hétre egyedül. Mondom elment harcsázni egyedül. Senki nem megy harcsázni az Ebro-ra egyedül.

Tegnap érkezett 1-re a táborba, 4-ig kialakította a bázisát 10 km távolságra mindenki mástól, berakta egyedül a bolyákat behordta a csalit üvöltő szélben és este 9-ig fogott egyedül 3 harcsát. 130 cm, 150cm és 170 cm. Sátra nincs, a szabad ég alatt alszik egyedül.

Embertelen. 1 napja azon gondolkodom, hogy én ezt nem vállalnám be. Félnék. Beesel a vízbe, bevered a fejed, bármi történik, és ott vagy egyedül 10 km-re mindentől térerő nélkül.

Hajrá Zsocc, várjuk nagyon a képeket és a beszámolót, amit itt teszek majd közzé! Maradj életben!

 

Pisz

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr723099849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Z o l i ("Z") 2011.07.26. 22:06:18

Király a srác!!! :))
Amúgy nem pergetőhorgász véletlenül??? :))

Z o l i ("Z") 2011.07.27. 12:24:51

Tutttam én!
Csak egy pergetőhorgász lehet ennyire tökös. :D

Z o l i ("Z") 2011.07.31. 06:03:37

Nem gyengén adta elő... Hát hiába, aki a Dunán tud halat fogni, bárhol megállja a helyét. Grat Zsoccnak! :)
süti beállítások módosítása