Fischfucker 2011.12.16. 22:11

na végre

Hellobelló! kissé beszippantott a munka, picit meg is haltam, de most újra itt. Na nem azért, mert halat fogtam. Illetve, lehet, hogy fogtam, nem is akármit, de erről csak később írhatok. ;-)

Szóval tél van. A naptár szerint. Az időjárás olyan, mintha az októbernél elakadt volna a lemezen a tű. Nem baj, nem fogy úgy a pellet.

Szóval én télen is szoktam vadászni, de ilyenkor főleg horgászcuccra. Ha már nem jutok le a vízre, legalább történjen valami, ami ott tart a halszag közelében.

Na, aki olvasta a bejegyzésemet az Ebroról, tudja, hogy beleszerettem egy illex botba. Azt hittem, hogy az element rider-be, de kiderült, hogy az az ashura shooting star 210 M.

Na ma este vettem egyet.

Ez a bot itthon százmittudoménmennyi, a németeknél 269 - 300 EUR. Én ma 140 EUR-ért hoztam el egy eBay aukción, úgy, hogy még egy általam választott illex wobblert is kapok mellé. Na ja. Ez volt az 5. aukció. 3 napja 10 másodperccel buktam egyet, igaz ott 161-nél állt meg a licit. Yes. Megvan.

Egészen biztos, hogy még ebben az idióta időjárásban fel is avatom. Ha más nem, beakasztom egy fába és kipróbálom mit bír.

Éljenek a beteljesült álmok és a német ebay.

Pisz

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr423469695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Insulator 2011.12.17. 15:12:31

Hááááát... vehettél volna gunky botot is ami ugyan ilyen csak a színe más.
Nem oly nagy a durranás mint amilyennek kinéz.

tromb1 2011.12.18. 18:24:04

üdv fischfucker.
Kb 3 hete leltem e blogra végig is olvastam ehez is grat.
grat a bothoz király pálca (semmi köze a gunky-hoz) volt a kezemben ez is nekem
element rider 210M van, ugyanaz a blenk
és gyürű más kialakítású nyél.Duna Visegrád hosszu köves egyenes 9-11cm minnow-ra lett kitalálva.

Fischfucker 2011.12.18. 18:29:45

Insulator! Koszi, de tudod, en az illexbe lettem szerelmes! :-)
Tromb1! Koszi, udv a blogomon, alig varom, hogy dobaljak vele. Januarban lesz nalam a palca, akkor fel is avatom! :)

tromb1 2011.12.18. 19:47:14

Üdv
Rio Ebro....4 képein a legendás illex ashura seabass 210M látható dögnehéz alu
orsótartós a shuting jelentősen könnyebb
189gr és nem fagy hozzá a kezed.
Az ashura nekem is a kedvencem.

guerillahun 2011.12.19. 18:02:07

Helló! Véletlen találtam rád a youtube-on, aztán onnan már nem volt nehéz eljutni a blogodig. :)
Már vagy száz éve, hogy együtt horgásztunk BMfürdőn, meg Fűzfőn ... Beugrott már, hogy ki vagyok? :)
Kisebb-nagyobb kihagyásokkal ugyan, de aktív vagyok/voltam horgászat terén az elmúlt években is és örömmel látom, hogy Te is maradtál a pergetés/horgászat mellett. Jó lenne összehozni jövőre ismét pár közös horgászatot. Mit szólsz?

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.12.24. 10:41:49

Boldog Karácsonyt! A Süllőfilé már várja az esti vacsorát! :)

Fischfucker 2011.12.24. 13:52:19

Szia SNDOR!!!! :) Üdv a blogomon! :) Örülök, hogy megtaláltál! tavasszal nyomjuk újra együtt!
Boldog Karácsonyt! :)

guerillahun 2011.12.25. 08:25:23

Ok, úgy legyen. Itt foglak keresni. :)
Neked is boldog karácsonyt!

tromb1 2012.01.03. 16:28:50

hali
Ha valakit érdekel a kalandosoknak van egy karcmentes illex ashura sooting star-juk 50eft.
süti beállítások módosítása