Gyönyörű tájakon, helyenként érintettlennek tűnő vadonban cserkeljük a halat az Alpok kis patakjain, folyóin, mintha megállt volna az idő, lopakodunk a partra, mindenre figyelve, az aktuális rovarrajzást tökéletesen imitáló szárazat a vékony fluoro elöke végére kötve, tökéletes prezentációval tesszük a megfelelő helyre és már szedi is le a nagy szivárványos pisztráng! Aztán jön a következő, de valami nem stimmel: pont akkora és pont ugyanúgy néz ki, mint az előző. Az ötödiknél már nem is akkora buli ez, végül, még a szendvicsem alufólia csomagolását is leverik, amit próbaként tettem fel, mert minden ettek. Amikor ennyit utazunk, sokat költünk a tökéletes élményre, akkor az a lényeg, hogy sok halat fogjunk, azok közül, amiket lehet, hogy előző este raktak a vízbe, vagy, hogy azt érezzük, egy tapasztalt helyi mohikánt sikerült átvernünk a tökéletes imitációval és a lehelet finom prezentációval?

Idén a Petivel közös szezonnyitó pecán a Radovnán futottunk bele több helyen is frissen telepített szivik nagy csapatába és persze a hosszú tél után a kiéhezett legyes horgász nehezen tudott ellenállni a kísértésnek, hogy 35-45 centis pisztrángokat táncoltasson a rohanó patakban, de tényleg olyan volt, mintha ugyanazt az egy halat fogtuk volna meg újra és újra. Tényleg mindent levertek, az is szinte mindegy volt, hogyan tettük be a legyet, nem lehetett az ötödik hal fárasztásával sem szétugrasztani a csapatot, swimming dead volt a javából, agyhalott medencenövendékeket kaptunk el első napjaik egyikén. Még védekezni sem nagyon védekeztek.

De nyilván azért telepítenek, mert van igény rá. Egyrészt az egyesületi tagok vihetnek el halat, tehát nyilván a helyi erők ezeknek a halaknak a nagy részét hamar hazahordják, másrészt a vendéghorgász ha már ilyen sokat fizet itt a kalandért, akkor szeretne halat is fogni. És nem minden vendégnek van lehetőséges sokat gyakorolni, technikát fejleszteni, saját maga legyet kötni, van aki egyszerűen csak jól akarja magát érezni és halat akar fogni. Teljesen érthető!

Ugyanakkor az is érthető, hogy vannak azok a pecások, akik sok időt és energiát fordítanak saját technikájuk, felszerelésük fejlesztésére, rongyosra olvasták John Goddard: Waterside Guide című örökbecsű művét, maguk kötik a legyeiket és mindig igyekeznek a rajzásokhoz, körülményekhez igazítani a haditervüket és igyekeznek a legnagyobb, legszebb és legdörzsöltebb halakat átverni. Nekik a butuska stock fish megfogása kicsit olyan, mint a Préri tavon pontyot fogni.

Érdekes, hogy az egyes víz-kezelők mennyire másként állnak ehhez a kérdéshez és mindkét irányzat lehet eredményes, pont azért, amit leírtam a kétféle igény létezéséről. Két szélsőséges példa: A Steyr Ausztriában az egyik véglet, ahol 110 EUR a napi zsuga, de cserébe szarrá foghatjuk magunkat gyönyörű sebesekből, szivikből, sőt még szajblingot is lehet ott fogni, lehet elvinni halat, görcsöl a kezünk estére a fárasztástól, grillre perdítjük a napi zsákmány legszebbjeit és hideg sörrel öblítjük le a 110 ajró okozta keserű szájízt. A másik véglet a Soca völgye, ahova senki nem azért megy, hogy rekordot döntsön napi fogott halakból, hanem azért, hogy sok munkával, viszonylag kevés lehetőségből igyekezzen kihozni a maximumot. Itt egy elrontott, rossz ütemű bevágás azt is jelentheti, hogy a napi egyetlen esélyünk ment el. Nyilván itt is telepítenek, de lényegesen kevesebb a stock fish, mint például a Savinján vagy a Száván. A kevés sikerélmény miatt mégsem tört meg a Soca népszerűsége, sorra látni, hogy skandináv, amerikai, angol sztárpecások (csajok is!) látogatják a márvány pisztrángok földjét és számolnak be fantasztikus élményeikről. Maddie Brenneman egyenesen a világ talán legszebb sebeseinek nevezte a minap a szlovén halakat az instán. Természetesen ő is a Soca völgyében pecázott.

Szerintem egyre erősödni fog az irány és a vágy, hogy ne a sok és könnyű fogás, hanem a természetes szaporulat és az őshonos halak becserkészése tegye ki a napi programot egy legyes túrán akkor is, ha a magas jegyár ellenére esetleg komoly eredmény nélkül zárul egy peca-nap. Annál nagyobb élmény lesz, ha másnap feljön az a pöttyös szépség az este kötött caddis variációra, bekapja, lélegzetvisszafojtva kivárjuk azt az ütemet, ameddig becsukja a száját és megütjük, ül a horog és kemény menet után, magunk merítjük meg életünk legszebb vad pisztrángját!

Vad pisztrángra fel, itt az újabb legyes szezon, mindenkinek sok szép fogást kívánok!

Tight lines!

PIIIISZ

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.