A Soca Völgye kemény hely. Nagyon kemény. Sokan látogatják és a legtöbben komoly eredmény nélkül távoznak. Egészen szombat estig én is azt gondoltam, hogy ez egy túlhájpolt, drága és szép hely, kevés hallal. Aztán szombaton este elindultunk felfelé a Tolminkán és minden megváltozott. 

El Classico volt ez a javából! Gábor, Peti, Pisti, Zsolti egy buliban, garancia a nagy peca-partyra! 

Kezdjük az elején. Tavaly már voltunk ezzel a bandával a Socán, de nem a memóriáddal van baj, nem lett belőle post. Nem lett, mert 6 horgász 3 nap alatt, igaz, fertelmes időjárási viszonyok között, másfél szárazlegyes halat fogott és néhányat streamerrel. Igaz, ebben a másfél halban benne volt Peti, azóta is emlegetett, mágikus pisztrángfogása, amikor a reménytelen küzdelemben a kudarccal és az újra és újra eleredő esővel, egy hatalmas mayfly-al, a megérzett helyről kivarázsolt egy hatalmas szivárványost, 8as előkével és az orvis glass botjával. Hatalmas bravúr és a becsület megmentése volt az a hal azon a túrán. De ez nem volt elég egy post-hoz, engem egy hosszabb harc után megtépett egy nagy szivárványos és ennyi volt.

Csalódottan, leverten jöttünk haza, de rám mégsem olyan hatással volt a hely, hogy kapja be és ide soha többet, hanem hogy meg akarom érteni, miért nem működött. 

Jó volt így, 3 nap a srácokkal, talán megértjük végre, hogy működik ez a hely. Ez adott némi lazaságot, nem ült rám azonnal a görcsölés. 

Pedig okom lett volna rá. A péntek lement, jött a szombat, és kezdett minden kísértetiesen emlékeztetett a tavalyi túrára. Csak az időjárás volt sokkal jobb. Mentünk a Bacán, Trebuscicán, Idrijcán, de egyetlen szedést sem láttunk, halakat igen, de szartak ránk. Brutál szar érzés. Lassan ül a válladra, amikor a második nap a vége felé közeledik, akkor kezded nem szeretni a túrát. Szép itt, meg minden, de a Radovnán 50 halnál járnánk öten. 

Gábor mentette a becsületünket. Pénteken, amikor már mindent kipróbáltunk, akkor mondtam neki, hogy miután ő az egyetlen köztünk, aki igazán tud streamerezni, miért nem néz rá a közeli poolra. Kapta a botját, de nem jutott el a nagy poolig, mert az összefolyásnál óriásit ment és 5 darab kapást ért el 10 dobásból és ebből 3 nagy szivárványost be is zsákolt.

Folyt a füléből az adrenalin, de meg is értem, nagyon nagy peca volt! Gábor, aki túl van jópár hatalmas halon a Dunán, közölte, hogy élete legnagyobb horgászélménye volt ez. 

A szombatot meg Pisti mentette, aki a Trebuscica és a Idrijca összefolyásánál ráérzett, hogy a partmenti fák árnyékában ott lehet a hal és hatodik dobásra meg is fogta a szépséges szivárványost. 

Amikor már én is azon kezdtem morfondírozni, hogy streamerre váltok kínomban, akkor Peti közölte este 6:15-kor, hogy ő bizony lapot húz 19-re és felmegy a Tolminkára sötétedésig. Ez jó ötletnek tűnt, Zsocc és én is csatlakoztam, Gábor, Pisti ment az ágyukkal a tegnapi helyre. 

 Nem cifrázom, mese ami ezután történt. Peti megáll a nagy poolnál. Én feljebb megyek, majd visszatérek, mire Peti közli, szárazzal fogott egy nagy szivárványost. Persze hogy fülig ért a szája. Itt voltam a legközelebb a kétségbeeséshez, kellett a tudat, hogy másnap megyek a guide-dal, nem lehet, hogy megint szákolt hal nélkül végezzek. Felraktam a saját találmányomat, egy 16-os pheasant tail nimfát, ice dubbing gallérral és elkezdtem a fehér vízet ütni. 

Két napnyi korhadt tompaságból tépett a felszínre a kapás-akasztás-hatalmas hal szaltó kombó, fel kell ébredni, ez kurva nagy! Glass bot a kezemben, 10-es előke, gyors víz, baj van! A hal azt csinált, amit akart. Próbáltam tartani a lépést. Adtam, szedtem, remegtem. Ébredj hülyegyerek, koncentrálj, ennek meg kell lennie! Még mindig kicsit fásult voltam, kezdtem felfogni mi is történik éppen. 

Amikor kitisztult az agyam és ráhangolódtam a fárasztásra, látom, hogy a pool másik végén Zsocc is fáraszt! Na ebbe belenyúltunk! Peti nagyon technikásan előbb az enyémet, majd Zsoltiét is megmerítette. 

A halam kitöltötte a merítőmet. Nem fogtam ekkorát. Hasonlóan nagyot sem. 50 centis szivárványos, jó húsban, brutál erővel. A glass botom hozta a halat. Nem szart be, tette a dolgát. Elképesztő tartalékai vannak. Hihetetlen volt, mit dolgozott. 

Ott ültem, remegtem, boldog voltam, kimondhatatlanul, és csak integettem Zsoltinak, jöjjön át, hozza a halát, csináljuk meg életünk legvagányabb horgászfotóját ezzel a két szörnyeteggel. 

Nekem már végem volt, de Zsocc mondta, hogy toljuk még, hátha. A kis nimfámat teljesen szétgyalázta a halam, ezért felraktam egy klasszikus pheasant tail nimfát, ami pontosan 5 másodpercet kapott a vízben, kapás-akasztás-szaltó kombó ismét, egy kicsivel kisebb hallal. 

Na jóóóó, ez már sok. Laza voltam, mintha be lettem volna tépve, szépen intéztük a dolgot a kis 7,5-es glassal, a hal hamar szákban volt. Ez lett volna az eddigi legnagyobb pisztrángom, ha nem fogom az előzőt. 

Itt volt a vége, meg nekünk is, járt otthon a caol ila "nagyhalas" whisky mindenkinek, meg hozzá a sörike, meg a fáradtság-boldogságban asztalnál elalvás. 

Kemény hely ez. Sokat kell itt dolgozni a halért, de a jutalom kivételes. Nagy halak, nagy örömök, ha megtalálod. Azért nem mondanám, hogy megértettük a Socát, de dolgozunk rajta. Jövőre folytatjuk. 

BIG BIG PIIIISZ 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.