Végre végre lejutottam ezen a hétvégén a Balatonhoz. Persze imádom a Dunát, de azért a nagy szerelem nekem a Balaton, itt kezdtem horgászni, itt voltam gyerek, kis túlzással itt nőttem fel.

Szoval bezsongva, várakozásokkal telve keltem vasárnap reggel 5:30-kor. Az első meglepetés akkor ért, amikor kiléptem az ajtón, pofánvert a hideg. -5 fok volt, nem mondhatnám, hogy várva vártam az etetőanyag bekeverését a 4 fokos vízben.

Ja igen, persze, ez egy olyan blog, ahol, főleg pergetésről szoktam írni. De ugye március elején ez elég furcsa lenne, mivel minden normális ragadozóra tilalom van. Szóval igazából csak arra vágytam, hogy üssek valamit, érezzem a halat a boton, legyen halszagú a kezem és elkezdődjön már végre nekem is ez a szezon.

Amikor a parta értem, leesett az állam a látványtól. A Balaton még mindig el tud varázsolni.

Ahogy a görcs engedte, elkezdtem készülni. Először végignéztem a két öblöt, hol látok mozgást. A babahalak mindenhol virgonckodtak a víz tetején ez jó jel, van élet, de persze kérdés, van-e rendes hal is alattuk.

Etettem (ez fájt ebben az időben) szereltem (ez nagyon sokáig tartott ebben az időben) dobtam és vártam, de semmi. 30 perc így telt el, aztán mikor megjött a nap is és én is kiolvadtam, akkor elkezdtem végigpásztázni a pályát. 1 órával a peca megkezdése után megtaláltam őket...

Az első kapásom után kemény ellenfél rázta az ötös bolognait és egy 30 dekás bodorka landolt a szárazon. A szezon első hala nem is apró!

Újra csaliztam, szerencsére még a csontik is elég gémberedettek voltak ebben az időben és jött is azonnal a kapás rendesen dolgozott a következő jelölt, sőt keményebben, mint az első, egy 40 dekás tökéletes szépség pihegett a kezemben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zseniális, fantasztikus, már nem is fáztam és már a szemközti fán ülő mosolygó mókus is elégedetten rágcsálta a mogyorót, gondolta a csávó nem jött hiába ma reggel.

Nem tudtam olyan mélységet állítani, hogy 20-nál tovább kelljen számolnom a kövezkező halig. Pikk-pakk összejött 21 keszeg. Tökéletesen elégedett voltam. Nem zargattam a ragadozókat, és mégis szuperül szórakoztam. Megvolt a fíling, görbült a bot, sütött a nap, ott volt a balaton, meglett a halszag, szóval minden rendben volt.

A végén készült egy csoportkép, aztán ment vissza mindenki a helyére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jobb volt a reggel, mint terveztem, elégedetten mentem haza.

A ház előtt összefutottam a szomszéddal, aki ott él és szintén horgász. Na csak ez a közös bennünk, hogy van mindkettőnknek horgászbotja. Mert ő azért tavaly segített a havernak kapával meglékelni a szerencsétlen 50 kilós döglődő harcsát a strandon, szóval nem egyezik az ízlésünk.

Meséli, hogy milyen kár, hogy nem voltam itt decemberben és januárban, mert abban a két öbölben, ahol aznap én is pecáztam, nagyon ment a süllő. Úszó, 30 centis ereszték és 5-10 percenként kapás. 60 deka és 2 kiló között jöttek. Ő csak hármat négyet vitt el egy este, de volt aki ennél többet is. Ő mondjuk csak tízszer volt lent, de ő így is elhozott 80-at (khm, az mintha alkalmanként 8 lenne nem 3-4...) De tud olyanról, aki csak Januárban elvitt 150 süllőt (mondom SZÁZÖTVENET!) Szóval nagyon ment és szerencsére az ellenőrök feléjük sem néztek, kár, hogy nem jöttem mert nagy kasza volt...

Hello jókedv, hello öröm. Itt a vége. Bohockodok itt én a keszegekkel, meg melengeti itt a szívemet, hogy nem is piszkáltam a ragadozókat, miközben a nép ott kaszál, ahol van mit. És akkor rájöttem, hogy mi mindnyájan, akik prevencióról beszélünk, meg arról, hogy keccs end rilíz, meg a szakírók, akik próbálnak példát állítani, hogyan is kell, meg mi a morál, mi mennyire nem látjuk a filmet.

Persze, mi, akik arról vitatkozunk, hogy a 60 vagy a 110 rugós orsó bírja-e tovább, mi könnyedén magyarázunk erkölcsről, meg arról, hogy milyen nagyszerű érzés a halat visszaengedni, de ott a Kővágóörsi alkoholista leszázalékolt 43 éves rokkantnyugdíjas bányász, aki a neptun orsóra feltekeri a 25-ös teknőcöt, felrakja az üvegszálas germinára és kipakol egy hónap alatt 150 süllőt a Balatonból. Szarik ő ránk és a dumára, fogja ő a drága pénzt magyar horgászra pazarolni, mikor ezerért adja el a süllőt a többit meg megeszi vagy megy a disznóknak, de akkor is ingyen van...Mer ugye az ellenőrnek se híre se hamva, abban a nagy hidegben fog is ő Pálkövén járőrözni, még a végén megverik.

Csak tegyük fel, hogy 20-an tudtak a buliról (nyilván többen). Tegyük fel, hogy voltak azért szerényebbek, vagy, akik nem szeretnek halat pucolni, számoljunk egy 100-as átlagot a pálkövei öblökre havonta. Egyetlen településen a sporttársak kikapáltak 2 hónap alatt 4000 süllőt. 300 négyzetméterről.

Szóval lehet itt gyepálni a rabsicokat, meg a kormoránokat, de ilyen az átlag, egyszerűen nem érdemeljük meg a Balatont a Dunát vagy a Tiszát. De van erre is megoldás: fuck prevention, éljen a kontrol és a büntetés!

Az a jóember, aki elviszi a 150 süllőt, és mondjuk a delma margarinos dobozban véletlenül talál egy londonyi hétvégét a párjával, az meg fogja venni a jegyet az emeletes buszon? Meg, mert annyit még talán az ő csökött agya is megért, hogy az nem olyan nagy buli, ha megbasszák 1000 fontra, ha nincs jegye. 1000 font.

Adják a horgászjegyekből befolyó bevételt vagy annak jelentős részét az önkormányzatoknak, a bevétel töredékéből lehet üzemeltetni néhány szigorú-bajszú ellenőrt és legyen 200 ropi a büntetés az első bakinál, 300 a következőnél és fél misi a harmadiknál. És akkor az önkormányzat motíválva lesz, hogy elkapja a szarháziakat.

Persze még jobb lenne, ha levágnák a kezét annak, aki lop, volt már ilyen a történelemben, esetleg ott helyben tarkólövés, és akkor, ha már mindenkinek lenne egy haverja, akit a kaller tarkónlőtt, akkor rend lenne a parton.

Ameddig ez nem lesz így, addig baszhatjuk. Mondom nem mi, fehérgalléros horgászok, meg lehet engem is téríteni a c&r-nek, de nem mi vagyunk a többség. És ameddig nem lesz radikális kontrol és büntetés, addig nem lesz semmi.

Szép az új balatoni rend, meg, hogy májusig nem lehet csónak a tavon, de ezt is a szomszédtól tudom, hogy bosszankodtak is a rabsic haverok, mert akkor most köllött venni egy vitorlást. Mer az ugye lehet a vizen, meg azt ugye nem kutathatja át a kaller, mer az magántulajdon.

Faxom de ez van.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr364288953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Z o l i ("Z") 2012.03.04. 21:45:18

Esküszöm kifizetném a lőszert, ha valaki lelőné az elsőt....

Unreachable 2012.03.05. 09:44:56

szóval, aki ellop 100-150 süllőt, azt tarkón kéne lőni, és akkor a haverjai nem tennék. Orvos látott már?

Fischfucker 2012.03.05. 10:13:03

Szia Unreachable! Üdv a blogomon! Igazából aludtam rá egyet, szerintem elég lenne egy kézlevágás is. Egy kézzel nehezebb tekerni az orsó karját. De ha mégis sikerül, és megint elkapják, akkor jöhet a második kéz is. Utána már a fekete lovag sem egyezne ki vele döntetlenben.

KrézyJenő 2012.03.05. 12:06:13

faja lenne ha kemény összegekre megbasznák a tolvajokat, de lássuk be ebben a mutyiországban nincs rá túl nagy esély hogy a megfelelő embert húzzák a deresre.

steveolson · steveolures.com 2012.03.05. 12:12:56

Ezt a karlevágós dolgot én is egyre többször emlegetem, ha gyökerekkel futok össze!

Persze a realitás nem ez lenne, hanem a több százezres büntetések, horgászeszközök elkobzása, beleértve: csónakot, hajót, vitorlást, radart, gpst-t.... És én bizony legalább 10 évre eltiltanám a a horgászattól, a visszaesőt meg örökre!

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2012.03.05. 12:34:04

Szevasztok! A helyi erők...Hányszor, de hányszor védték pl. a peczaponthu-n azokat a képeket, amin ezeknek a fogásoknak egy része volt fent...:-( Napi 5 csuka, másnap még 5-6, 4-5 süllő, soroljam? És mennyivel jobb, ha a napi kvótán belül, szabályosan rabolnak így??? Alig számít..Valóban nem a kormorán a halász, a vízállás az, amivel mi tudnánk mit tenni. Ezekkel kellene, először..Mennyi, de mennyi ilyen van! Engedéllyel, "megbecsült" helyi "horgászok"! Mert ugye az megvan, hogy ilyen rablásokat egy átutazó nem tud csinálni? Egy vízen sem?

Willyfog67 2012.03.05. 15:45:15

Üdv Fischfucker,

kicsit népmesei ez a hír,illetve a számolgatásod is nagyon merész. Mindent nem kell elhinni, még a szomszédnak sem :-)Különösen, hogy úton-útfélen hangoztatva van, mennyire nincs hal a Balatonban.
Azért negyven mázsa(maradjunk a kilós átlagsúlynál, bár ez is kétséges) süllő ekkora helyen való összezsúfolódására, megfoghatóságára még az "ánti" időkben sem volt példa. Jómagam itt élek, láttam már karón kárókatonát, személyes tapasztalatokon keresztül ismerem a horgászok lódítási, nagyotmondási képességeit. Az ilyen híreket nem árt elosztani öttel-tízzel. Mindazonáltal teljes mértékben egyetértek veled abban, hogy tőlünk, horgászoktól legalább annyira kell félteni a Balatont, mint a halászoktól, ahogy az oldalamon erről több posztban is próbáltam beszámolni. A jégolvadás utáni pecád eredményét pedig irigykedve olvastam. Nálunk még jég van a kikötőben, de holnapra elnyalja a szél, és végre én is bepróbálhatok.

Alfagumi · www.aabroncs.hu 2012.03.05. 16:13:15

@Willyfog67: Nos, ha a fele igaz, az is durva és a felére valót én tapasztaltam már, közeli dunai horgászhelyen:-( Direkt nem írom hol, mert nem generálni szeretném a kommenteket. Ha a harmada igaz? Az is igen durva..

AzHofi 2012.03.08. 21:38:35

Szerintem ha visszaengeded, akkor előtte ne kínozd őket felhám és nyálkamentesre, hogy majd a halpenész vigye el őket még nyár előtt. Egyből engedd vissza, lehetőleg minél kevesebb fogdosással. Ezeknek a halaknak kb a 10%-a éli túl... ezt imádom a versenyhorgászokban is. Össze vissza veretik, gyötrik a halat, hogy aztán elengedjék megdögölni.

KrézyJenő 2012.03.09. 07:13:40

@AzHofi: az új( de lehet hogy a régiben is) balatoni horgászrendben vissza kell dobni a sérült illetve elpusztult halat is ha az nem felel meg az előírásoknak (méret, tilalom )

AzHofi 2012.03.09. 21:49:26

@nasszájú: értem, csak itt másról van szó. Vörösszárnyúra meg bodorkára sekélyes tudásom alapján nemigen tudok méret, darab vagy időszakos korlátozásról. Amit te citálsz szabályt, azt azért hozták, hogy a jómunkásember a méreten aluli hallal ne csinálhassa azt, hogy földhoz b* aztán már úgyis döglött, elteszi. Viszont aki eredeti szándéka szerint vissza akarja helyezni a halat a vízbe, az ne gyötörje már előtte agyon azt a csóró állatot két fénykép kedvéért. Fogja meg a kezébe, vegye ki belőle a horgot, vagy vágja le ha mélyen nyelte, fényképezze le kézből, és mehet is vissza.

KrézyJenő 2012.03.10. 07:08:18

@AzHofi: teljesen igazad van, csak mint érdekesség említettem. ...és üdvözlöm is ezt a szabályt.
süti beállítások módosítása