Vasárnap, miközben a mesés Pilisen vágtam át, rájöttem, hogy az utolsó szezonomat töltöm a visegrádi kövezésen. 

A hajómat át fogom október folyamán költöztetni Dunaújvárosba, Csabáékhoz, már nem lakom Pilisszentlászlón, hanem Budapestre költöztem, így nem lesz már semmi, ami oda kötne ahhoz a kőhöz. 

Ettől a felismeréstől azért rossz kedvem lett. Nincs előttem statisztika, de az itteni írásaim java és nyilván ez által az élményeim java is ide köt. 

Na azért a melankóliát hamar felváltotta a bizsergés, halat, sőt süllőt akartam fogni! Lalival szeltük át a hegyet és érkeztünk meg a Duna partjára. A víz még mindig, illetve már megint magasan, de azért meghorgászható a part. 

Első pálya, üres, szupi, nézzük, itt vannak-e a balinok! Nem voltak ott, keszegek fürödtek a 20-30 centis szélvízben, de rablás hangja nem jött sehonnan. 

30-40 percnyi meló után megbeszéltük Lalival, hogy felmegyünk az egyenesre. 

Egyenes, foglalt, a répába! Nem olyan hosszú az a kő, nem nagy buli, amikor 2-3 másik kollégával kell osztozni, ráadásul vannak a diszkós legények, akik fehér reflektorral szokták pásztázni a vizet, eget, szemközti partot és a siker érdekében olyan lumen-nel dolgoznak, hogy Nagymaroson is leesik a postás a bringáról, ha a szemébe világítanak. Na ha ők a kövön, én máshova megyek. 

Nem ők voltak ott, ismét abban a ritka élményben volt részem, hogy a pofátlanul sárga botomról megismertek: "Te vagy a FishnDirt?" hangzott a kérdés a sötétben. Megismerkedtem Wrábel Gyurival, aki hozzám hasonlóan rendszeresen tölti az idejét a visegrádi kövön, hasonló okból, mint én. Szídtuk együtt a szobi kötsög halászt, aki, hogy rohadna meg, ismét aktív és kerestük a süllőket. 

Van nekem 3 helyem, ami nagyon frankó ott Visegrádon. Ebből 2 olyan, hogy szinte mindig ad valamit, ha mást nem egy finom rávágást. Miután Gyurival megdumáltuk, amit meg volt érdemes, beharcoltam magam mellette a bokorba, mert a kedvenc helyemet onnan lehetett megpingetni. 1 dobás, 2 dobás, 3 dobás és a bumm. Teljesen idióta helyzetben, a folyással szembe dobva, a kő elé kinyomva tekertem a 11-es originalt, amikor megjött az első sütyi. Méretes, de fiatal volt a kis tüskés, fotó után ment is vissza. 

kissutyi1.jpg

Menő volt nagyon, újra süllőt tartani a kézben. Még menőbb volt tudni, érezni, hogy olyan pályán vagyok, amit ismerek, és ahol működnek a megérzések. 

Ennek mentén át is mentem a Number 2. helyre, ami szintén tuti, bár inkább kisebb vízállásnál, de 3-4 dobásra onnan is sikerült kivenni egy kis ifjoncot. 

sutyi2.jpg

Ment ő is vissza. Tyű, de jó érzés volt, mindkettőt visszatenni! Ettől én nem leszek még CnR apostol, nem is hordanám azt a sapit, mert álszentségnek érezném, hiszen imádom a halat, de eldöntöttem, hogy ha jön egy olyan jó másfeles, akkor belőle filé lesz, ha kisebb, ha nagyobb, az megy vissza. 

Szóval 2 tuti hely, 2 olyan vezetési technika, ami már álmomban is menne és egy pálya, amit 6 éve vallatok. Ez az utolsó szezon itt, minden amit erről a helyről tudok, már maximum mások sikerélményét fogja támogatni és jön egy teljesen új pálya, ahonnan mindent kell tanulni előről. Itt már gimnazista lettem, most ismét általános elsőben kezdek. De ezt nem bánom, csak ezt a pályát hátrahagyni... that is life!

PISZ

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr415544781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása