Mivel nem mindig juthatok el pecázni akárhova, kénytelen vagyok pesti/budai partra is kijárni. Helyeket nehezen találok, a google nem nagyon segít, így azokra a dolgokra hagyatkozom, amit Kristóf és mások mellett pecázva tanultam. Így sikerült már a lakásom 20 perces bicajúttal is elérhető körzetén belül egy 7 centis süllőt, egy termetesebb csukát és egy 3,5 kilós pontyot fognom.

A ponty kifogása előtt már ismertem a helyet, egyszer levittem egy botot itt a partra, amikor barátnőm a környéken napozott. Tudtam, hogy a víz elég mély, kb 3,5-4 méter már a part mellett is, valamint teljesen áll (hiszen egy öböl vége). Elsőre elég sok keszeget fogtam, így amikor volt egy kis időm, nem a Szabadság és az Erzsébet hidak közötti bizonytalan pergetést választottam, hanem kimentem a bolognaimmal a felfedezett részre.

Egy doboz kukoricát vittem és egy pergetőbotot. A beetetés nem túloztam el, a doboz felét több részletben beszórtam és vártam, hogy hátha lesz valami a horgon lévő két másik kukoricámmal is. A másfél óra telt el kapás nélkül mindkét boton. De végül eltűnt az úszóm, egy szép lassú balra menetelés közben.

2014-06-22 20.37.24.jpg

3,5 kiló 47 cm, életem első dunai pontya. 25 perc fárasztás, aminek a végén egy gyerekekkel parton sétáló apuka segített a kiemelésben, hiszen szákom se volt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr926414817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása