Előre is elnézést azoktól, akik horgászós bejegyzésre számítanak, ez nem az lesz. Ki akartam írni magamból és mivel erre nincs más módom, itt teszem meg. Na jó, igyekszem azért finoman kapcsolódni a pecához, hiszen életem elválaszthatatlan része.

Az a helyzet, hogy Kata eltűnését, halálhírét, a nyomozást nagyon közelről éltem végig. Ezek nem egy outsider wanna be az esetből népszerűséget toborozni kívánó csávó sorai.

Felébredtem és rájöttem, hogy ez a világ itt Magyarországon már nem az a világ. Nem az, ahol én gyerek, fiatal, zsivány tini vagy fiatal felnőtt voltam. A balzsamos nyári esték már nem ugyanazok. A nyárban mindig azt szerettem, hogy lehetsz akárhol, lehetsz bármilyen állapotban, lehetsz egyedül vagy társaságban, baj nem érhet. A nyári meleg este körülölel, vigyáz rád a csillagos ég és a Balaton parti nádas, aludj el nyugodtan, ahol jól esik, reggel majd megébredsz, simogat a hajnali szél és másnaposan bámulhatod majd a kócsagok röptét.

Na ennek a világnak vége. Nekem. Nem akarok sem politizálni, sem filozofálni. Csak mondom, hogy mit élek most meg. Olyan, mintha a mi kis világunkba megjöttek volna a farkasok. Itt voltak biztos eddig is, de eddig egymást ették. Most már nem, most már ember hús kell nekik. Nem tisztelnek, sem embert, sem Istent (Isten, ki is az?), nincs erkölcs, nincs érték, nincs tisztelet, nincs könyörület. Csak az én van, aki elvehet mindent.

Nincs már olyan, hogy biztonság, meg nincs már olyan, hogy mi csak úgy vagyunk, és akik körülöttünk vannak, hagynak minket csak úgy lenni. Kint vannak a farkasok, de ezek kurvára defektes farkasok, mert nem azért ölnek, mert éhesek, hanem azért, mert nem tisztelik az életet. Nincs semmi jelentősége annak, hogy mit vesznek el, mindent elvehetnek, mert képesek rá.

Halálbüntetés? Ugyan már. Ha kilősz egy farkast, attól a többi még jönni fog előre és elveszi, amit el tud. Ha a farkasok a saját életüket sem becsülik semmire, mit érdekli őket, ha elvesztik. Nem itt a baj, nem itt a megoldás. Csúszik le az ország, csúsznak le az emberek, egyre több bárány vált szakmát és lesz farkas. És a farkasok is egyre gátlástalanabbak, mert az életnek nincs értéke már.

Na és akkor mit mondjak a gyerekeimnek? Mire készítsem fel őket? Ha ma ez van, mi lesz 10 év múlva?

A bárányok felfegyverkeznek és áramot vezetnek a kerítésbe.

A lányom azt mondta a múlt hétvégén: "Papa, nekem tudod mi a legkedvesebb foglalatosságom? A horgászat." A lányom! Szétrobbantam a boldogságtól. Aztán kimentünk horgászni, és nem Villő fogta a nagyobbacska halakat, hanem az unokatesója Dani. Villő kezdett aggódni, hogy nem lesz hal, amit meg is ehetne, illetve, hogy nem ő lesz a legnagyobb halat kifogó szuper-királylány. És lassan már mennünk is kellett volna. És akkor mondtam mindenkinek, hogy utolsó hala jön mindenkinek. Villő bestresszelt: "Papa én még nem is fogtam nagy halat!" majdnem sírt. Mondtam neki:"Villőcske ne aggódj, az utolsó halad lesz a legnagyobb!" - Az egész peca alatt figyeltem, hogy hol milyen halakat fognak, mennyi csonti kell a horogra, mi a legjobb ereszték. Villő szerelékén igazítottam, újra csaliztam és arra a helyre dobattam vele a cuccot, ahol biztos voltam benne, hogy jönni fog. A többiek már pakoltak, mi feszülten figyeltük az úszót és az el is indult...nem volt rángatózás, finoman el oldalra, ahogy kell. Ahogy a nagyobbak viszik el. Villő profin bevágott, embertelen profin vezette ki a termetes kárászt a sás mellől és terelte türelmesen a stégig. Csak akkor vettem át a botot, amikor a hal már verve volt és ki kellett emelni. Gyorsan a partra emeltem a legalább 40 dekás kárászt, Villő életének legnagyobb halát. Villő pupillái akkorák voltak, mint amekkorák az enyémek lehettek, mikor az Ebron a csónakba rántottam a harcsámat. Szinte üvöltöttem: "Na, mit mondott neked a Papa? Ugye Kincsem megmondtam, hogy az utolsóra megfogod a legnagyobbat!" Villő elmosolyodott és a nyakamba borult és tiszta erejéből megszorította a nyakamat...

Lehet, hogy bárány vagyok és nem farkas, remélem nem is leszek az soha, de átadom, amit tudok, megtanítom őket arra, ami ebben az életben szép és megvédem a gyerekeimet az összes rohadt farkastól. Takarodjatok!

Nincs PISZ

Nos, azt hiszem leszögezhetem, hogy szopó ágon vagyok. Elég rég óta szeretnék már írni a blogra, mert voltam is kint az elmúlt hetekben, de egyszerűen úgy gondoltam, hogy egy megmondó blogger ne írjon arról, hogy miért nem fogott halat.

A helyzet az, hogy május 6-án volt az utolsó olyan pecám, amikor jó volt horgásznak lenni. Ez a balatoni nagy kasza volt, amikor számolatlanul fogtuk a kövest, kivettem egy nagy balint és Zsoltika elkapott egy kettő feles süllőt. Nem mondom csábít Délegyháza, jó ott feketézni, meg elkapni a kis süllőket, csukákat, de rá kellett jönnöm, hogy nekem a nagy és kiszámíthatatlan természetes vizek adják az élményt. Amikor nem tudod, hogy mi ver majd rá, amikor a nagy harcsa ugyanúgy benne van a pakliban, mint a süllő vagy csuka netán a balin.

Az elmúlt 3 napot a Balatonon töltöttem. Szombaton nem mentem ki pecázni, mert annyira fáradt voltam a melótól, hogy inkább aludtam egy jót. A gyerekek is megérezhették ezt, mert még soha nem aludtak 8-nál tovább, de most fél 9kor keltegettek.

Aztán úgy döntöttem, hogy vasárnap hajnalban kimegyek a kőre, ahol utoljára azon a bizonyos májusi hétvégén voltam. 4:30-kor keltem, 5 előtt, már ki is pakoltam a kellékeimet a máriai spiccen.

Nagyon ígéretes volt a reggel: a küsz kint ívott a kő mellett, de meglepetésemre a dévérek is. Tudtam, hogy itt kell lennie a ragadozóknak, még akkor is, ha nincs rablás. A nap még nem bújt át a badacsonyi hegyen, amikor a májusi emlékek hatására a sandra mellett döntöttem. Felraktam egy ulra sexy zöld flitteres 9 centis gumit, 12-es fejjel és dobtam. Még teljesen kómásan, álomittasan, de kezemben a májusi rutinnal kezdtem el pöccingetni a kis gumit a part felé, amikor a kövezéstől 5-6 méterre tompa de erőteljes rávágásom volt.

Mondom, minden ment a rutin mentén, azonnal ütöttem, a horog ült, de éreztem, hogy nagyon nagy és erős az ellenfelem. Az első gondolatom balin volt, de amikor megéreztem a fejrázásokat, azonnal tudtam, hogy süllő az illető. De mekkora, ha a kemény fékkel és a harcos kis ashurával sem tudom 2 perce felharcolni! Olyan 4 perce mehetett a harc, amikor felgyötörtem egy jó 3,5 - 4 kilós süllőt a felszínre, alig hittem a szememnek. Vass Csabánál volt szerencsém egy ekkora tüskésbe botlani, de a Balatonon még nem is láttam hasonlót.

Aztán a süllő ismét letört, nem tudtam megállítani, ment jobbra a kövek előtt, majd éreztem, hogy a kő megtámasztja a zsinórt és a 26-os fluoro carbon azonnal megadta magát. A csoffadt kis kanóccal néztem szembe, mikor kitekertem a cuccot. 10 perce voltam a kövön. De már túl voltam életem legnagyobb balatoni süllőjének elvesztésén. Közben feljött a nap és ott véget is ért minden. 8ig még erőltettem a balinokat, de ebben a küszinvázióban nem volt mivel becsapni azt a 3-4 balint, akik ott rendetlenkedtek.

Szar volt a kedvem, de beláttam, hogy későn jöttem, elhatároztam, hogy hétfőn 3-kor már kint leszek, nyomom 6ig aztán talán hagynak majd még a gyerekek aludni egy kicsit. De hétfőn 3kor olyan tájfun söpört végig a Balatonon, hogy a házból sem jutottam ki. Ugyanez 4-kor. Ugyanez 5-kor. Baszhattam. Már megint. Mert bizony az elmúlt hetekben megjártam a Dunát is voltam Visegrádon, Szentendrén, akasztottam egy pár balint meg kis süllőt, de a partig nem jutott egyik sem.

Szóval szopó ágon vagyok, be kell ismernem, és még ha nem is annyira menő, főleg a tavalyi nagy kaszálós szezon után, de ez van és nagyon nagyon várom, hogy meg tudjam törni ezt a negatív szériát valami szépséges hallal. A vigaszom az, hogy Balatonon végre Villő lányom és Vince fiam is rákattantak a pecára, soha nem koncentráltam annyira még kapásra, mint mikor velük fogattam az első halakat, és ma Villő már simán tud 2 órán keresztül koncentrálni a pecára, megüt mindent és ami a legszebb, amit fog, aznap el is készítteti velem és meg is eszi.

Vincus annyira még nem fókuszált, ő csak odaáll és kikap egy jobb bodrit vagy vörösszárnyút. Most hétfőn, ő lett a sügérkirály, mert 3 halat fogott, mindhárom csapó volt. :)

Szóval gyerekek beoltva, de a papa horgászsikerei most késnek. Fel nyilván nem adom, a holnap este ismét a visegrádi kövezésen fog találni. Van ilyen időszak is, így jár, aki csak természetes vizeken érzi jól magát és a folyamatosan csökkenő számú ragadozókra van rákattanva.

Remélem Ti fogtok, remélem én is fogok. :)

PISZ