Itt a szezon itt van újra, feketén bólogat az eperfa lombja. Illetve fűzfa lombja. Na mindegy is, szóval itt a várva várt szezon és ennek megfelelően ismét megkezdtük szépséges ámde szarrá rabolt Dunánk vallatását közepes lendülettel.

Múlt héten lent voltam Csabánál, elkönyvelhettünk egy szép estét, sok beszélgetést, egy akasztást, egy lemaradást és egy hódot, akivel épp munka közben találkoztunk a sötét éjszakában. Ott melózott tőlünk 3 méterre, amikor a fejlámpánk fénye megzavarta. Azért az nagyon nagy feeling, hogy a Dunán élnek hódok. Soha nem gondoltam volna.Nos tehát szép este volt, de sajnos egy halba akadtam, és ő sem akart a partig jönni.

Ma aztán, kiválasztva az egyetlen estét az elmúlt 4 hónapból, amikor esett az eső egész este és persze 12 fokra hullot a bárométer, Pistikével randiztunk egyet a szokott budakalászi meki parkolóban és nekivágtunk Visegrádnak.

Rég találkoztunk, sokat sztoriztunk, miközben vidáman szlalomoztam a szentlászlói úton az öklöm méretű varangyok között, akik köztudottan ilyen esős éjszakákra szervezik a varangy-loveparade-ot. Sajnos a legtöbben nem élik túl a nagy fiesztát az aszfalton.

Leértünk, természetesen zuhogott és természetesen még mindketten a szezonkezdés felkészületlenségével a terep- és időjárásviszonyokhoz tökéletesen alkalmatlan cipőben érkeztünk. Na majd belejövünk...

Kibattyogtunk a helyünkre és ahogy illik, Pisti 3. dobásra elkapott egy szépséges süllőt.

A piercing épp csak ott fityegett az alsó ajkában olyan emosan.

Teljes volt az öröm. Alig jöttünk és máris nem hiába. A nagy öröm közepette sajnos nekem már befészkelte a fejembe a gondolat, hogy az elmúlt 3 évben ez a mi szeretett visegrádi pályánk nem adott még 1-nél több süllőt egy este. Na de távozz tőlem negatív gondolat, ma nem így lesz. Így lett. Eláztunk, szétfáztunk, dobáltunk lelkesen, de több hallal nem akadtunk össze. Egyetlen örömöm az volt, hogy végre a megfelelő orsó van a kezemben és a megfelelő zsinór van a dobján, nem beszélve a kis cherry-ről, aki úgy riszált egész este, hogy ha lett volna magára valamit is adó süllő a környéken, biztos felpróbálta volna.

 Jó volt, nem akarok nyafogni, az is szuper volt, hogy egy ilyen szépség Pisti csaliját választotta. Csak közben azért ott motoszkál a fejemben, hogy Zsocc nem tud úgy lemenni a Ruhr-ra max 1 órára, hogy ne fogjon valamit. Domik, süllők, csukák, harcsák, mindig más.

Na mindegy, nekünk ez jutott, kis magyar szezonkezdet!

Pisz

 Na szóval, végre volt megint peca. Lent voltunk végre Balatonmáriafürdőn és szart se fogtunk a kőgáton, aminek két oka lehet: 1.) nincs hal a Balatonban 2.) nem jönnek ki a halak, ha 1 méter hiányzik a vízből (én utóbbira tippelnék).

Szóval nem ment a kő, ezért kezdtük keresni az alternatív megoldásokat. A csatorna csukás képességei elsősorban ősszel szoktak domborodni, de miután a víz igen szexy volt és nem volt más opció, hát rápróbáltunk.

Ahogy látni lehet, nem volt annyira egyszerű itt dobálni. A basirisky tökéletes erre a pályára, imádtam, hogy mindegy, hogy hova dobom, úgyis lesétál, de sajnos csak addig jutottam vele, hogy egyszer púposodott mögötte a víz, de lefordult az elkövető. Ellenben, a sandra gumik uralták a pályát. 12es gumikkal dobáltunk, ezek azért szűrték az érdeklődőket, de ennek köszönhetően sportos ellenfelekbe akadtunk csak. De mielőtt rátérnénk a halakra, fontos elmondanom, hogy a mi csapatunk mindig nagyon ügyel a dress code-ra. Ugyanis köztudott, hogy a halak számára nagyon fontos, hogy a megfelelően felöltözött férfiak horgaira hajlandóak ráfáradni. Zsocc reprezentálta a legutolsó horgászdivatot.

Miután biztosítottuk a halakat a megfelelő öltözetről és a csalikban is biztosak voltunk, nekivágtunk a kalandnak. Zsoccé volt az első hal.

Szépen dolgozott a kettes csukesz, jó sok zöldséget szedett össze, mire partot ért. Érdekes volt, hogy bár 7 körül már parton voltunk a kapások mindig 8 után jöttek. Hiába, nyáron a halbőségben a csukák is kényelmesebbek. Zsocc csodálatosan pózolt halával és a Pisti koncertjén vásárolt pólóban.

Igyekeztem én sem lemaradni, így hamarosan az én sanrám is partra segített egy szépséges csukeszt. Ő sem adta magát könnyen, de a kis ashurám számára nem volt komolyabb kihívás. Ez volt ashura tesó új házastársa, a daiwa procaster első hala.

 Az első nap eredményei annyira belelkesítettek, hogy tovább akartam gondolni a lehetőségeket. Na és akkor eszembe jutott az én kis sevylor horgász gumicsónakom. Na igen ám, de délután már nem lehet olyan szabadon garázdálkodni az idővel, akkor már Villőm is ragaszkodik a pecához. Így arra a mission impossible akcióra szántam el magam, hogy kimegyek a két gyerekkel, az ő 3 méteres spiccükkel a 2,50-es csónakban és megpróbálok pergetni mellettük, miközben 23 másodpercenként csalizok, halat veszek le a horogról és bogozok.

Nos én halat nem fogtam, de néhány ősz hajszállal gazdagabb lettem.

Szóval hamar kiderült, hogy a délutáni pecák nem rólam szólnak, viszont az egyik ilyenen, mikor Vincus már lemorzsolódott, Villő fantasztikusan fárasztva, a csonakba tessékelt egy kiló körüli kárászt. Komment nem szükséges, nézzétek az arcát.

Egy szó mint száz, a hajnalok a csukákról, a délutánok pedig Villő halairól szóltak. De ez így volt jó, és így lett mindenki boldog a nap végére. Azért csuka fronton nagy kasza nem volt, 70 centis volt a víz, csak a könnyű csalik vitték, remélem jönnek az őszi esők és októberben tobzódhatunk majd a srácokkal.

PISZ