Fischfucker 2011.06.20. 01:24

Fuck

Kedvenc dunai pályám

 

Ma este sikerült begyűjteni eddigi életem legnagyobb pofonját.

Olyan már volt, hogy akasztottam és pár perc múlva lemaradt a nagy hal. Olyan is volt, hogy hosszú hosszú fárasztásba bonyolódtam egy hallal, de ezekből mindig én kerültem ki eddig győztesen. Pistivel egyszer 4 óráig fárasztottunk egy 30 kilós busát csónakból a Balatonon, de végül meglett a hal. Ma éjjel azonban Hidával felváltva 2 óráig fárasztottunk egy harcsát és mikor sikerült végre felhozni és megláttam, hogy legalább 2 méter hosszú, akkor elszakadt a 23-as Whiplash.

Minden adott volt a sikerhez: 23-as whiplash, 10-es flatrap, horgok lecserélve, 3x-os vmc horogra, 60-es fluorcarbon előke, a legnagyobb berkley not a knot, minden stimmelt és mégsem sikerült.

2 óra olyan harc volt ez, hogy 10 percenként cserélnünk kellett Hidával, a bot végig töréshatáron, hihetetlen erővel húztuk folyamatosan, de lefeküdt és 90 percig fel sem tudtuk emelni. Aztán köveket kezdtünk el rádobálni, akkor sikerült kimozdítani, de újra és újra visszafeküdt. Végül 2 órával a fárasztás megkezdése után, sikerült 4 méterre a parttól felemelnem, ha a halat nem is láttuk tisztán, de legalább láttuk mekkora amikor megadta magát a zsinór.

Mit lehet ilyenkor mondani? Semmit. Elment. Ott volt életed hala és nem lett meg.

Mit is írtam a kitartásról? Tanultam ma ismét valamit, a boton erősítek, felmegyek 28-asig a Whiplash-ben és megyek vissza. Jön még ilyen, ha éveket kell is várni rá.

Fuck.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr542999076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.06.20. 08:47:08

Azért gratula, gondolom, így is egy életreszóló élmény marad! Most a Moby Dick győzött :(

Fischfucker 2011.06.20. 11:00:31

Hát igen! Életre szóló élmény marad és várom a következő meccset, de most már az Abu Workhorse-t viszem magammal :)

Fischfucker 2011.06.20. 14:03:00

kösz a gratulációt GaBko! :)

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.06.20. 15:00:30

Most esik le a kép láttán, hogy ez bizony nem a Balaton, hanem a Duna (Annak is egy olyan része szerintem, amivel szemben dobálok, mert ott lakom a túloldalon. Ha a kép nem egy elterelő illusztráció:)

A Dunai kaland miatt méginkább hatalmas gratula!

Valamiért a Balaton cikkben való említése miatt arra gondoltam, hogy ott történt az eset.

Fischfucker 2011.06.20. 15:37:09

Nem, nem ez bizony a Dunán történt. Ráadásul erős sodrásban, ez is nehezítette a hal megemelését. Néha elég volt neki ráfeküdni az áramlatra és máris fütyült a fék.

hzizi · http://halesmas.blog.hu/ 2011.09.16. 12:45:40

jó kis fárasztás lehetett... ha jól értem csónak nélkül partról... nem semmi.

Fischfucker 2011.09.16. 13:50:45

Szia hzizi! Örülök, hogy csatlakoztál! :) Igen partról ment, csónak nem volt sajnos, ezért is buktuk a halat. Csónakból meglett volna.
süti beállítások módosítása