Na a mai úgy kezdődött, hogy Pisti 0:30-kor elindult Budapestről, lement Balatonmáriára (169 km) felcsípte a gumicsónakot és utána jött 4-re Révfülöpre (újabb 70 km). Fanatikus? Igen. De ez az elszántság determinálta is a következő eseményeket.

Az alap szitu az volt, hogy tegnap a meteorológia ellenére itt Révfülöpön verőfényes napsütés volt és 22 fok. Ezzel szemben ma reggel a meteorológia ellenére (rohassza az ég a random időjósokra a rothadást) ocsmány idő lett és 10 fok (!). Ezt persze már csak a parton konstatáltam, addig fél katatón állapotban jutottam el az elmúlt hét után.

A póló, rövidnaci kombó nem volt túl meggyőző, de hajtott a lelkesedés, ugye.

Minden jól indult, Pistivel mindketten csónakba pattantunk, el a helyemre, kikötöttük magunkat és indult a peca. Ekkor még mosolyogtam:  

 

 

Aztán jött a szél, majd a villámlás végül csendben majd függönyszerűen az eső. Szartam én már le a halakat, folyt rajtam végig a 10 fokos víz, vert a hideg szél. Mentem volna már a francba, de ott volt a barátom, aki átutazta a fél világot, hogy ma reggel itt lehessen, nem mellesleg ő mellcsizmában és vastag pulcsiban ült a csónakban, de mindegy szóval ott volt a barátom, akit nem hagyhattam cserben. Nem gyakran van, hogy várom egy peca végét ma ez volt. És akkor indultam el végül, amikor már teljesen kihűltem. Végem volt, minden mozdulat fájt és úgy éreztem hihetetlen energiát emészt fel.

7:30-kor indultunk el végre ki, én addigra már lilán és vacogva, teljesen átverve a hideg esőtől és széltől. Kiérve, alsógatyában ültem be a kocsiba és 30 percig csak ott ültem csutkára csavart fűtéssel.

Először is kapja be Medárd meg az összes szeles, hideg, esős haverja és legyen már végre nyár! Hogy a répába lehet 10 rohadt fok Július 2-án a Balatonnál??

Másodszor ki az a fax, aki esőkabát nélkül megy pecázni Medárd idején? Mi.

Harmadszor meg lenyomtam egy hetet a Balatonnál, oké, hogy a 12mm pellettel szűrtem ki  keszegeket, de sikerült nulláznom. Ilyen még nem volt.

Nem siratom a Balaton halállományát, mert van benne hal, tavaly is sokat fogtunk és idén sem lehet panasz. Csak nem voltam jókor a legjobb helyen, illetve, lemaradtak azok a dögök, akiket sikerült elcsípni. Nem baj, de nem is örömteli.

Kell a sikerélmény, kell a hal. Görbüljön! 

Pisz


A sztori vége az lett, hogy Pisti kint ült 3-ig, de nem jött semmi. Aztán átment a mi horgász-bölcsőnkbe, Máriafürdőre és a kőgáton fogott egy másfeles pontyot. Megérdemelte. Bakker már én is megérdemelnék egy jobb halat ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr283033129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.07.02. 22:17:03

Remélem itthon a Dunán sikeresebb leszel:) Bár itt se sokkal jobb a helyzet. Pergetés helyett feedereznem kellett már, hogy legalább néhány keszeggel összemaszatolhassam magam végre.

Fischfucker 2011.07.04. 15:39:10

GaBko! Hát igen, legközelebb én is csontival és 12-es zsinórral ülök majd ki a nádba, hogy legalább görbüljön. Nyilván akkor fog majd beugrani a ponty is ;)

Z o l i ("Z") 2011.07.06. 10:46:13

Jártam így én is...
Nem is oly rég, csodálatos borult vasárnap reggel kimentünk haverral a Dunára, h de jó lesz. Kb fél óra múlva elkezdett esni. Cimbi 10 perc múlva asszongya: "Szerintem megyek, nincs nálam esőkabát. Jössz?" Áhhh - mondom - csak szemerkél... Cimbi kocsiba be, tipli. Zoli kint maradt a parton. Olyan 5 km-es körzetben senki... Tök jó. Ja. Csak a szemerkélés átváltott masszív áztatóba, és némi északi szél is jött. Felmértem a lehetőségeim. Thermo pulóver. Nem vízálló. Alatta hosszú ujjú Daiwa póló. Nem vízálló. Alatta pólóing. Nem vízálló. Nadrág. Nem vízálló. Sportcsuka. Nem vízálló. Zokni, boxeralsó. Se. Illex pergetőtatyi. Na ez az egyetlen ami vízálló. Legalább a fényképezőm nem ázik szét. No. Gondoltam meghajigálom a vizet egy olyan km-es szakaszon és aztán húzok. Ekkor még csak a thermom volt nedves. Zsír. Bírjuk. Dobálózok dobálózok oszt azt veszem észre, h hejde trükkösen rángatom a bot spiccét.
Na nem azért mert annyira pro vagyok, hanem mert reszkettem mint a kutya... Ekkor vettem észre, h csurog a water a gerincemen. Na mondom dobok még párat a 200 méterre lévő aprócska ruganyszerűség végénél. Mert ott faszán megtörik a sodrás. Konkrétan futottam odáig, hátha kicsit felmelegedem. Hát annyira sikerült, h már nem reszkettem. Kb az 5-6. dobás után BÁMMM. 53 centis olyan 2feles kövér balin. Gyors fotózás, hal vissza, Zééé haza. Az alsógatyámból is csavartam a vizet. Párom azt mondta nem vagyok normális. Én erre csak megvontam a vállam és annyit mondtam: "Pergetőhorgász vagyok."

Fischfucker 2011.07.06. 10:52:56

Zéé, na igen, ennyi. Pergetőhorgászok volnánk vagy mi! :)
süti beállítások módosítása