Ahogy írtam a második részben, a lehető legrosszabb időszakban mentünk a harcsák szempontjából. Így nem is fogtunk egyet sem.

Itt a vége, köszi a figyelmet.

Na azért ennyire nem volt rossz a helyzet! :)

Azért ott motoszkált bennünk, hogy Zsolt nyáron 5 nap alatt 2 bottal kivett 10-et, ez hatott az elvárásokra, ehhez képest tényleg nem jött sok, de a lényeg megvolt, mindenki fogott és Pisti is és én is megfogtam életem legnagyobbját...

Az első reggelen olyan 9 körül pont ott álltam a botom mellett, amikor rárabolt a harcsa az angolnára. Hatalmasat rándult a bot, bent merült a 300g úszó és szaladt is a harcsa már a zsinórommal. Pont olyan kapás, mint 2 éve, nyugodt maradtam, kivettem a botot a tartóból, nyeletőfék vissza és besomtam neki egy keményet. Akkora rugást kaptam vissza, hogy kettőt léptem előre, szerencsére pont ennyi hely volt még előttem a víz előtt. Ráhúztam, majd a botot visszaengedve tekertem az orsón. Illetve csak tekertem volna, ha nem az történt volna, hogy az utazás alatt, kiesett a hajtókar ellentartó csavarja, ezért azt egy másik orsóból pótoltam, de most ebben a nem éppen megfelelő pillanatban derült ki, hogy nem kompatibilis, így lötyögött a hajtókar. Remek! Leszarom, akkor is kiveszlek...

Ugrottunk a csónakba és már csorogtunk is a bólya felé. Ezen a szakaszon nem nagyon éreztem a hal súlyát, tudtam visszaszedni a zsinorból, még integető hajtókarral is.

Pisti leoldotta a karabinert, innentől mozog szabadon a hal és akkor be is indult.

A 3 méteres bull fighter volt nálam, a 80as quantummal és 45ös power pro-val, bírta a cucc, de amikor a harcsa verni kezdte a zsinórt a farkával, illetve, amikor nekiindúlt lefelé, akkor azért a határon volt, a zsinór biztosan...

Annál a bójánál, ahol akadt, volt egy 5-6 méteres fa alattunk, oda próbált letörni a harcsa, és oda nem akartam én beengedni. Aztán jöttek a rutinos kísérletek a csónak alá úszással, de amikor ez sem sikerült, akkor jöttek is a nagy burványok majd nem sokkal később megjelent a drágaság a vízfelszínen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miután egyszer felhoztam, már nem nagyon ment el, teljesen elkészült az erejével.

 Az igazság az, hogy nem sok mindenre emlékszem, mert végig a kurva orsót fogtam és próbáltam bent tartani a hajtókart, de ekkor már tudtam, hogy enyém lesz. Átadtam a botot és ráfogtam az állkapcsára. Nem próbált elmenni már, volt időm felkészülni a beemelésre.

Aztán zutty... Itt látszik, hogy hiányzik az orsóból a csavar.

És az öröm, hogy megvan az eddigi legnagyobb...

Majd néhány nagy nagy fújtatás...

Az egész meccs megvolt 10-15 perc alatt. De a felszerelés miatt nekem sokkal hosszabbnak tűnt. Az angolna vidáman tekergett a hari torkában, látszott, hogy nem harapta meg, csak szépen rászívott. Ment is utána vissza.

Kimotoroztunk, hogy néhány fotót még csináljunk az én kis csöpségemről, illetve, hogy lemérjük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5 centi hiányzott a 2 méterhez, de ha nem mondjátok el senkinek, mindenkinek azt fogom mesélni, hogy 2 méteres volt, mégis jobban hangzik. A súlyát nem tudtuk lemérni, de olyan 50-nek gondolnám. A megemelésével azért voltak nehézségeim.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vége volt a 15 perc hírnévnek, kicsit pátyolgattuk, majd hagytuk, hogy elússzon az Ebro királya. Sok hal él ebben a mesés vízben, de a harcsák azért itt a janik. Lenyűgözően szép, ahogy egy ekkora állat lomhán, kapkodás nélkül elúszik.

Na és akkor úgy voltunk vele, hogy jeje beindult a verkli, jönnek majd a 2 fölöttiek is. De nem jöttek. Gyakorlatilag a túra első hala volt és maradt a legnagyobb.

Pisti is és Zsolt is gyönyörű harikat fogott, de nem volt annyi kapásunk, mint amennyire számítottunk, illetve sok volt a nagyon óvatos, megüthetetlen kapás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nyilván minden intenzíven horgászott vízre igaz, hogy a halak, amiket egyszer-kétszer kivettek már egyre óvatosabbak. De ha Júliusban ettek, mint az atom, akkor nem hiszem, hogy Októberre lettek ilyen kis finnyásak. Azt hiszem inkább a hold volt az oka. Nem véletlen, hogy 2 héttel a mi túránk után lesz a harcsafogó világkupa az Ebro-n. Újhold idején.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jövök még egy zárszóval, meg mesélek az új szerelemről, ami az utolsó estén talált meg, rikító sárga színével...

PISZ

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr713317059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AzHofi 2011.10.21. 11:03:54

Na bravo. Most már nyilván 2m körüli az a harcsa, mennyi ideje is fogtátok? Tuti nőtt már annyit. Meg a mérési bizonytalanságban is simán benne van az a 2-3% :-)

Azért én nem írnám le magam, hogy életem legnagyobbja, legföljebb az eddigi életemé illetve életedé. :)

Yozuri Béla 2011.10.21. 11:38:08

EGy klasszikus Darth Veder szájú állat. Giga respekt és Lájk is egyben.

Fischfucker 2011.10.21. 12:55:53

Koszonom AzHofi es Y. Bela! :-) nyilvan ugy igaz, hogy eletem eddigi legnagyobbja. :-)

SKYentist 2011.10.21. 14:41:42

Mindenképpen nagy grat a nagy harcsádhoz, meg magához az egész túrához!!!
Azért remélem nem akarod ennyivel (azaz még egy rövid zárszóval) letudni az Ebro sztorikat, nekem például ott van még egy kis hiányérzetem, hogy milyen volt a többi harcsanélküli napokon a pergetés... a többi napokon mennyi süllőt és fekát fogtatok pergetve?? éjszaka nem pergettetek?? mennyi fekát sikerült megsütve megenni??stb... :))

AzHofi 2011.10.22. 09:20:20

@SKYentist: na ja, ennyi feka meg süllő közt én biztos bevertem volna a stupekot, aztán aszimmetrikusra pergetem az európai jelentőségű felső testemet :-)

Fischfucker 2011.10.22. 22:08:46

Jövök még akkor egy pergetős bejegyzéssel ígérem! A stupekot én is beraktam, sajnos nem kaptam rá ütést, pedig nagyon faxa helyekre tettem és ott rabolt a hari meg a nagy süllő egész éjjel. :)

hida 2011.10.23. 12:01:24

Mesterek vagytok! Gratulálok az óriáshoz! Respect.
Hida

erazko 2011.10.26. 11:28:51

gyúrunk wazzzzeeeeeeeeee- konditerem és a hari emelés is menni fog..
irigykedve olvasom a sorokat...
gratulálok, férfi munka volt...

ja.
állítólag süllő feszt-verseny gyatra volt.. kevés emberrel

béke
Erasko

Fischfucker 2011.10.27. 13:03:59

Erazko!, köszi, igyekeztünk. :)

Sajnálattal hallom, a tavalyi szerintem rendben volt! Sajnáltam, hogy nem mehettem le, de így szép elkezdeni és abba is hagyni a versenyzői "karrieremet" :)

erazko 2011.10.29. 02:17:05

@Fischfucker: Nem szabad a csúcson abbahagyni, jövőhét vége fele zúzok le Balcsira.... küldök nektek szép képeket..
neki állok komolyabban multizni... meg bejáratom a Branzit is...

üdv.
Erasko

jelölj be facebookon:
szőke erazmus

Fischfucker 2011.10.29. 17:36:30

jelölés megtörtént! Várom a képeket! Én holnap este megyek le végre végre a Dunára!

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.10.29. 18:01:48

Tököm televan, minden szokásos helyemre élőhalas kempingezők ették be magukat:(
Holnap azért keresek valami szarabb, de szabad helyet, max többet biciklizek.

erazko 2011.10.30. 01:34:49

Kösz,visszaigazoltalak... alig várom már a jövő hetet, vágom a cérnát...:)
belecsapok a pergetésbe rosk& roll:) wazzzzzeeee
süti beállítások módosítása