Lucky Luke nem csak gyorsabb az árnyékánál, de rohadt egy szerencsés fickó. Csakúgy, mint Lali. 

Lali hónapok óta mondogatta a közös sörözések alkalmával, de szívesen kijönne pecázni. Többen is mondták, ő volt a legkitartóbb, így múlt vasárnap sor is kerülhetett az első közös pecára.

Lali megkapta az én szeretve tisztelt 3 méteres veteránomat, a lightning rod-ot, kapott egy kis duci wobblert és némi instrukciót. Én nem fogtam semmit, ő viszont megfogta élete első pergetve fogott halát. Nem volt egy óriás a balin, de Lalinak még percekkel később is remeget a keze, amikor gratuláltam neki. A szemébe néztem, és láttam, hogy vége van a srácnak. Neki is kicsöngettek: egy 30 centis balin elintézte. Benne volt már a vírus és kezdett szétterjedni a testében…

lalielsoelso.jpg

Hazafelé, már meg is állapodtunk, hogy megveszi tőlem a berkley-t, orsóval sőt lefixáltuk a szerdai ismétlést is.

Berzai kolléga is ajánlotta, és Csaba is, mikor a héten együtt ebédeltünk, hogy thrill kell a balinnak. Vasárnap sok rablás volt, de nem sikerült ütnöm, tény, hogy a thrill-t nem küldtem csatába. Volt nálam, de soha nem hozott még sikert. Nyilván nem tekertem elég gyorsan.

Tegnap este később értünk le, mint vasárnap, és még nem volt rablás, de a kishalak ott voltak. Jó lesz ez, jó lesz ez… mondogattam magamnak, miközben a kinézett kőre léptem. Thrill a kapocsba, suhintás, fel a bot spicce, mert 40-50 centi van a kövek felett és tekertem, mint az atom. No akadás, megy ez!

Harmadik, negyedik dobásban vagyok, nem is gondolok a fogásra, a vezetésre koncentrálok, amikor egyszer csak bumm a fejbe! Megvagy haver! Bumm a fejbe! Ez az, ami lever… Kölyökbalin, de balin! Működik!

balin1_1.jpg

Két másik helyen is megálltam még, mindkét állásból kijött egy-egy balin, az egyik már olyan kilóhúszas forma, kicsit meg is tornáztatta a szerkót.

balin2_2.jpg

Megyek le a srácokhoz, Lali nem ütött még halat, de Pisti szintén háromnál tart! 45 perc alatt 6 balin. Nem szar. Meg is állapodtunk Pistivel, hogy komolyabb dolgokra is hajlandók lennénk, hogy boldoggá tegyük az embert, aki a thrill-t kitalálta.

Lali nem volt még boldog, de nem is csüggedt, neki, bár ő is thrill-el dobált, nem akadt még balin a horgára. Kezdett sötétedni, mondtam Lalinak, hogy tegye fel a másik wobit. Na most, nekem, mint nyilván a legtöbb pergetőnek van egy 50-100 wobblerből álló készletem, nyilván mindig az aktuális kedvencekkel és kegyvesztettekkel. Lalinak van az egyik wobblerje meg a másik. Nyilván ez is változni fog, de szerdán, mikor a boltban járt thrill-ért, akkor kérte a boltost, ajánljon valamit estére is és kapott, 1590-ért egy salmo minnow-t sárga testtel és piros fejjel. Ezt rakta fel és elkezdett vele ugyanúgy dobálni, mint a thrill-el, dobta, húzta ezerrel. Dobta, húzta ezerrel…

Ha ott lettem volna, nyilván lebeszéltem volna erről, elmondtam volna neki, hogy ez egy másik wobbler, más tulajdonságokkal és más mozgással, és Lali hallgatott is volna rám, és valószínűleg le is maradt volna arról, ami ez után történt.

A gyors vezetésbe ugyanis 5 méterrel Lucky Lalitól belenyúltak, de erősen, Lali harcolt és partra emelt egy 2,5 kilós harcsát. Állt, markolta a halat és akkorák voltak a pupillái, mintha egy teljes gyógyszertárat nyomott volna magába. A kis balin bevitte a vírust és ez a szép harcsa pedig felrobbantotta Lali szervezetét. Egy életre megfertőzte őt a pergetés, a Duna, a halfogás eme vadászatra hasonlító ága. Üdv, a klubban, Lali!

lalihari.jpg

Az este érkeztével felélénkült a víz, a közelben a kis süllők rohamozták meg a kövek közé menekülő halakat, feljebb testes balinok raktak rendet a szélvízben.

Na nézzük, mit tud az új Jackall SeiraMinnow 80S! Felléptem kedvenc kövemre és a kő körül rendetlenkedő süllő ifjoncok közé dobtam. Zseniális ez a csali, végig abban a mélységben marad, amire beállítod bedobáskor. Ha akarom 10 cm-el a felszín alatt vezethető végig! 30 centivel a kövezés szélétől is elhúzható koppanás nélkül. És jól mozog! Az egyik kis ügyetlen ki is nézte magának, a pöccingetett vezetésbe kétszer próbált belenyúlni, de mellé vert, a harmadik támadását pedig akkor vitte be, mikor épp kiemeltem a minnow-t, így a kis süllő felakasztotta magát a félig már levegőben lévő csalira. Miután bevágás nem is volt, kivezetés közben egy laza fejrázással meg is szabadult a horogtól. Van még mit tanulnia…

A befolyónál próbaként felraktam gumit, hogy az alsóbb részeket is végignézzük, akasztottam is egy süllőt, ami sajnos lemaradt, illetve volt egy nagyon furcsa rávágásom, ami szintén lemaradt. Azért volt furcsa, mert nagyon gyámoltalan volt a ránehezedés, de bevágás után erős, agresszív rúgásokat kaptam vissza. Sajnos ő sem jött partig. Szóltam Pistinek, hogy próbálja ki gumival, így is tett és hamarosan már ő is fárasztott.

Nagyon keményen védekezett a hal, jó pár percig dolgoztatta Pistit, aki már szinte biztos volt benne, hogy élete legnagyobb dunai harcsáját fárasztja. Meglepetésére azonban egy szép, izmos márnát fogott a gumi.

marna_1.jpg

Tökéletes volt az este, összesen fogtunk 6 balint, 1 harcsát, 1 márnát, illetve meg volt egy kis süllő is, még esetleg domi jöhetett volna, mert nincs is több ragadozó, ami itt fogható.

Az este egyetlen negatív eseménye az volt, hogy kagyló általi halálra ítéltetett az a harcedzett 9 centis SSR SFC, amit 3 éve vásároltam, rengeteg süllőt fogtam vele magam is, de ez volt az a csali is, amivel Pisti itt Visegrádon megfogta a 8,6-as süllőjét. Drága wobblerem, Rest in Peace! 

Elkészült a csoportkép, mindenki örült, a halakat kivéve, ma este ugyanis harcsapaprikás lesz csuszával, természetesen a csapattal együtt!

csapat2.jpg

BIG PISZ

_________________________________________________________________________________________

És akkor, ahogy azt meg is beszéltük, tegnap 8-kor összejött a csapat és közösen elkészítettük a jószágot.

harcsapaprikas.jpg 

Aki már evett jó harcsapaprikást, friss halból, jó csuszával, pörccel, túróval, tejfellel, az tudja, aki meg nem, az meg úgysem fogja megérteni, ezért nem ragozom agyon, ez a világ legjobb kajája, főleg jó társaságban, a harcostársakkal közösen elkészítve és elfogyasztva. Nekem ez is hozzátartozik a peca szeretetéhez, a közös gasztronómiai élmény a sikeres horgászat után. 

csapat0.jpg

Itt ért véget a szerdai peca! Remélem, hamar ismételjük! 

Big PISZ! 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr595426054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bella Ferenc 2013.07.26. 12:34:38

Szuper halak, szuper írás, gratula!!!

godzikka 2013.07.29. 11:51:16

Nem volt eseménytelen peca, és gratula a megint jó íráshoz. Legjobban az önkritikus lebeszélős rész tetszett, hogy a rutinnal felvértezett profi valszeg hogyan fosztotta volna meg a csapatot a paprikástól, ha éppen ott lett volna :)
Nekem egyelőre nem sokat adott a helyszín (tavaly egy balin + egy garda), de próbálom, töretlenül.
Voltam itt nappal is, és az öbölben part mellett a csuka sem tűnt reménytelennek.

Fischfucker 2013.08.01. 09:35:14

Szia Godzikka! Köszönöm szépen! Örülök, hogy tegnap este személyesen is megismertük egymást! :) Pisz

godzikka 2013.09.04. 13:53:47

Helló,

Kb. egy héttel azután, hogy összefutottunk, nekem is összejött a lenti köveken egy bálint világosszürkületben folyással szemben, víztetőn húzott csalira (ami hogy-hogynem thrill volt).
Viszont ezen a sima hétköznapon annyian voltunk végig a köveken, hogy dobáskor akár össze is akadhattunk volna. Nagyon népszerű lett a hely.
Régóta hallgat a blog, nyári szünet van?

Üdv,
godzikka

Fischfucker 2013.09.04. 22:03:10

Hello Godzikka! Őszi szünet van, de nem a blogon, hanem a pecában. Brutál bent a meló, nem jutok ki a partra. De ami késik nem múlik. :)
süti beállítások módosítása