Azért ha nehezen is de kibújt néha, hogy végül is azért pergető horgászok volnánk mind a hárman.

Azért írom, hogy nehezen, mert az utolsó napig tényleg minden a harcsázásnak volt alárendelve. Miután minden napszakban benne volt a kapás esélye így csak rövid időkre léptünk le a táborból, max 1 órákra, mindig csak kettesével. Egy-egy ilyen túrán max 2-3 feketét sikerült ütni, a kicsik könnyen átverhetők voltak, a nagyobbak azért nehezebben.

Mondogattuk, hogy látott halat nem lehet megütni, de azért erre is sikerült rácáfolni: Kiderült, hogy lehet nagy vastag esőgilisztát kapni a táborban. Hallelúja! fogtam egy hosszú owner jig horgot, tettem egy 5 grammos bullet olmot elé a fluoro carbonra és a gilisztát úgy tűztem meg, húztam rá, mint a gumit. Magasan húztam, ha megláttam, hogy leköveti egy fekete, akkor le-le ejtettem, mindig ütötték, azonnal! Ez a módszer a legeredményesebb, de kicsit macerás. Itt a feka közel is mehet, meg is kóstolhatja, azt kapja, amire számít, betömi azonnal a cuccot. Lehet olyan szexin táncoltatni mint egy gumit, ha megtépik a fekák, cserélni kell a gilisztát.

Aztán, mikor eljött az este, akkor persze próbálkoztunk a süllőkkel. Nehezítette a dolgot egyrészt, hogy általában úgy nézett ki a táborunk, mint a sündisznó, alig volt 4-5 foknyi sáv a bójás, fenekező és stupek-es bottól, ahol lehetett pergetni, csónakkal éjjel pláne nem távolodtunk el a tábortól, másrészt a süllők rohadtul kiszámíthatóan nyomták, sötétedéskor és napfelkeltekor teljes erővel roham, fenéken ilyenkor kalapáltuk el őket, aztán éjjel semmi esély. Persze ott voltak, teljesen a felszínen, raboltak 5 percenként minden táborunk közelében, de éjjel annyi kishal volt a felszínen, mint egy októberi reggelen bármelyik balatoni kikötőben. Milliárd. Ekkora konkurenciában nagyon nehéz volt érvényesülni.

Egyszer sikerült. Már az utolsó éjjelen, a hazaút előtt, osztrák és német kollégákkal sikerült magunkat romantikusra inni, megint kiderült, hogy milyen okosak és ügyesek is vagyunk egyben, majd mikor leléptek a labancok, akkor mi még kicsit pecázgatni vágytunk. Már a camp csapata is ledőlt, és akkor jött a kísértés. Ott voltak egy nyílt tárolóban a guide-ok botjai is. És ott volt ezek között egy Illex Ashura Element Rider is...210 es kis mega szexi bot, lamborgini-sárga színben. Egy pofás kis daiwa e-gee volt rajta, a kanóc végén meg egy 5 centis kis ezüstös gumihal. Áhh, bazz, akkor is ki akarom próbálni....

És akkor már ott is álltam a móló végén és repült a kis cucc. Hoppá érzés volt. Erős gerinces bot, de úgy lövi ki az 5 grammos csalit mint a rakéta: szerelem volt első dobásra.

Ott a táborban kicsit felborulnak a természetes körülmények, mert 3 reflektor világítja egész éjjel a vizet, ez odavonzza a sneciket, akik pedig húzzák magukkal a süllőket, akik egész éjjel ott rabolnak a felszínen. Na ebbe a buliba somtam be csak tesztképpen a gumit, de a második dobásra jött a szokásos fincsi elnehezedés, ütés és már pumpált is a jó süllő a sárga killeren egyet. Ez olyan volt nekem, mintha a nő, aki szerelem volt már első látásra, meginvitál a lakására az első randi végén egy bármilyen italra... Kész, sakk matt, lehet, hogy 270 ajró a bot, de akkor kezdek is gyűjteni, viszem vissza az üres üvegeket...

 És akkor közelről is egyet, köszi, Pistike!

Minden marketing aktivitást agyonver egy ilyen élmény. Ez a bot tényleg olyan meggyőző a kézben, amihez foghatót még nem éreztem. A süllő pedig segített kideríteni, hogy dolgozik, akcióban. Azt azért nem mondanám, hogy a sütyike próbára tette a szerkót. (halkan jegyzem meg, hogy nem értem, miért árulják itthon 150 rugóért ezeket a botokat, pindurkát ezeket is sikerült túlárazni...)

Szóval, így ért véget a túra, sikerült még azért behúzni a pergetve fogott süllő rublikát is, de az Ebro tó része biztos, hogy nem a süllő, harcsa pergetés mekkája. A folyó inkább. A tavon harcsára egyáltalán nem is pergetnek, illetve nem hallottam ilyenről.

A hazaút előtt még otthagytuk a névjegyünket a pályaudvaron, aztán felcuccoltunk a vonatra és elköszöntünk erre az évre az Ebro-tól.

Pó. Asszem Te következel...

PISZ

Ahogy írtam a második részben, a lehető legrosszabb időszakban mentünk a harcsák szempontjából. Így nem is fogtunk egyet sem.

Itt a vége, köszi a figyelmet.

Na azért ennyire nem volt rossz a helyzet! :)

Azért ott motoszkált bennünk, hogy Zsolt nyáron 5 nap alatt 2 bottal kivett 10-et, ez hatott az elvárásokra, ehhez képest tényleg nem jött sok, de a lényeg megvolt, mindenki fogott és Pisti is és én is megfogtam életem legnagyobbját...

Az első reggelen olyan 9 körül pont ott álltam a botom mellett, amikor rárabolt a harcsa az angolnára. Hatalmasat rándult a bot, bent merült a 300g úszó és szaladt is a harcsa már a zsinórommal. Pont olyan kapás, mint 2 éve, nyugodt maradtam, kivettem a botot a tartóból, nyeletőfék vissza és besomtam neki egy keményet. Akkora rugást kaptam vissza, hogy kettőt léptem előre, szerencsére pont ennyi hely volt még előttem a víz előtt. Ráhúztam, majd a botot visszaengedve tekertem az orsón. Illetve csak tekertem volna, ha nem az történt volna, hogy az utazás alatt, kiesett a hajtókar ellentartó csavarja, ezért azt egy másik orsóból pótoltam, de most ebben a nem éppen megfelelő pillanatban derült ki, hogy nem kompatibilis, így lötyögött a hajtókar. Remek! Leszarom, akkor is kiveszlek...

Ugrottunk a csónakba és már csorogtunk is a bólya felé. Ezen a szakaszon nem nagyon éreztem a hal súlyát, tudtam visszaszedni a zsinorból, még integető hajtókarral is.

Pisti leoldotta a karabinert, innentől mozog szabadon a hal és akkor be is indult.

A 3 méteres bull fighter volt nálam, a 80as quantummal és 45ös power pro-val, bírta a cucc, de amikor a harcsa verni kezdte a zsinórt a farkával, illetve, amikor nekiindúlt lefelé, akkor azért a határon volt, a zsinór biztosan...

Annál a bójánál, ahol akadt, volt egy 5-6 méteres fa alattunk, oda próbált letörni a harcsa, és oda nem akartam én beengedni. Aztán jöttek a rutinos kísérletek a csónak alá úszással, de amikor ez sem sikerült, akkor jöttek is a nagy burványok majd nem sokkal később megjelent a drágaság a vízfelszínen.

Miután egyszer felhoztam, már nem nagyon ment el, teljesen elkészült az erejével.

 Az igazság az, hogy nem sok mindenre emlékszem, mert végig a kurva orsót fogtam és próbáltam bent tartani a hajtókart, de ekkor már tudtam, hogy enyém lesz. Átadtam a botot és ráfogtam az állkapcsára. Nem próbált elmenni már, volt időm felkészülni a beemelésre.

Aztán zutty... Itt látszik, hogy hiányzik az orsóból a csavar.

És az öröm, hogy megvan az eddigi legnagyobb...

Majd néhány nagy nagy fújtatás...

Az egész meccs megvolt 10-15 perc alatt. De a felszerelés miatt nekem sokkal hosszabbnak tűnt. Az angolna vidáman tekergett a hari torkában, látszott, hogy nem harapta meg, csak szépen rászívott. Ment is utána vissza.

Kimotoroztunk, hogy néhány fotót még csináljunk az én kis csöpségemről, illetve, hogy lemérjük.

5 centi hiányzott a 2 méterhez, de ha nem mondjátok el senkinek, mindenkinek azt fogom mesélni, hogy 2 méteres volt, mégis jobban hangzik. A súlyát nem tudtuk lemérni, de olyan 50-nek gondolnám. A megemelésével azért voltak nehézségeim.

Vége volt a 15 perc hírnévnek, kicsit pátyolgattuk, majd hagytuk, hogy elússzon az Ebro királya. Sok hal él ebben a mesés vízben, de a harcsák azért itt a janik. Lenyűgözően szép, ahogy egy ekkora állat lomhán, kapkodás nélkül elúszik.

Na és akkor úgy voltunk vele, hogy jeje beindult a verkli, jönnek majd a 2 fölöttiek is. De nem jöttek. Gyakorlatilag a túra első hala volt és maradt a legnagyobb.

Pisti is és Zsolt is gyönyörű harikat fogott, de nem volt annyi kapásunk, mint amennyire számítottunk, illetve sok volt a nagyon óvatos, megüthetetlen kapás.

Nyilván minden intenzíven horgászott vízre igaz, hogy a halak, amiket egyszer-kétszer kivettek már egyre óvatosabbak. De ha Júliusban ettek, mint az atom, akkor nem hiszem, hogy Októberre lettek ilyen kis finnyásak. Azt hiszem inkább a hold volt az oka. Nem véletlen, hogy 2 héttel a mi túránk után lesz a harcsafogó világkupa az Ebro-n. Újhold idején.

Jövök még egy zárszóval, meg mesélek az új szerelemről, ami az utolsó estén talált meg, rikító sárga színével...

PISZ