Na tegnap végre sikerült összeraknom az igazi harcsapergető motyót, hozott anyagból. Mint a törzsolvasók már tudhatják, 2 napja sikerült 2 órát birkóznom egy 2 méter feletti harcsával, de sajnos alulmaradtam.

Megvan az új cucc:

Abu Garcia Workhorse 2,7-es bot

Shimano Nexave 4000FA alu orsó

Spiderwire red 35-ös (53kg szakító)

70-es Sufix fluor előke

Berkley not a knot

Tegnap teszteltem, halat nem fogtam, de ez várható volt, ellenben arra voltam kíváncsi, hogy mennyire érzem a cuccal a wobbler mozgását, mekkora a szerelék ereje és mennyire nehéz, bírom-e tartani egy 2 órás peca végéig.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

No, az eredmény megdöbbentő volt: A boton úgy éreztem az SSR veretését, mint még a st.croix-n sem. Hihetelenül finoman jöttek át a rezgések, végig éreztem a csali mozgását, teljes kontroll alatt volt végig. A bot ennek ellenére nagyon kemény, 2 literes palack repül vele gond nélkül.

Az orsó is meggyőző, bár az ő nagy pillanatai a következő 50kg feletti tesó megakasztása után jönnek majd el. Biztos, hogy felüdülés neki ez a meló, a nyugdíjas feeder-es állás után. A lényeg, hogy ráfért a 35-ös spider-ből 100 méter, anélkül, hogy túltöltődött volna.

A szerelék egyetlen gyengébb pontja a súlya, éreztem azért a karom 2 óra után, de bírtam simán, nyilván nem olyan volt, mint a 3 grammos drop shot bottal, de ezt az árat hajlandó vagyok megfizetni azért, hogy ne jöjjek zavarba a következő bajszosnál.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr103005369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.06.22. 11:24:47

Sok sikert hozzá!
Hajlítsa karikába egy újabb MobyDick:)
Majd szurkolok a túloldalról!

Fischfucker 2011.06.22. 11:55:04

Köszi GaBko! :)
Te ütöttél valamit mostanában?

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2011.06.22. 12:45:22

Egy 64cm es süllő volt az idei legszebb még májusban. Azóta csak kicsi süllő és Balin, de az is ritka.
Még áprilisban volt egy szép 5 csukás hétvégém:)
Mostanában csak a dunát etetem a rapaláimmal, gyönyörködöm a naplementében, Dunakanyarban:)
Nem biztos, hogy csak rajtam múlik, mert a környezetemben lévő pecások se fognak szart se mostanában:(

Fischfucker 2011.06.22. 13:35:05

GaBko, köszi a beszámolót. Kitartás! :)

Z o l i ("Z") 2011.06.22. 21:36:09

Szia Fischfucker!

Gratulálok az "munkásló"-hoz! Remélem sikerül vele pofon vágni egy termetes harcsát! Csak úgy szemet-szemért alapon! :)

Üdv.: Z.
süti beállítások módosítása