A Fish&Dirt blog reális képet próbál festeni a valóságról. A horgász nem mindig sztár néha inkább lúzer. Velem legalábbis megesik néha. Amikor meg nem bánunk kellő tisztelettel Gandalffal, akkor nincs min csodálkozni.

Úgy esett, hogy végre volt megint egy fél napunk pecázni Pistivel. Célba is vettük Délegyházát. Egy teljesen átlagos szombati napnak indult ez, de a furcsaságok akkor kezdődtek, amikor az egyik helyi kocsma teraszán Gandalf bodzaszörpözött éppen kis hobbit barátaival.

Nem tagadom, nem köszöntöttük szürke Gandalfot kellő tisztelettel, ami később egyértelműen hibának bizonyult.

Az idő nagyon változékony volt, hol kisütött, hol beborult, aztán zuhogott, majd megint kisütött, szóval nem volt éppen idilli a helyzet, de azért nyomattuk. Főleg wobbler, de én ismét végigdobáltam a gumijaimat, egy két zsebsügér jelentkezett, de semmi komolyabb. Aztán láttuk, hogy elég sok sügér mozog közvetlenül a vízfelszín alatt, ezért elővettem a világ legszexibb popperét, a hart csodát, amiért már egyszer be kellett úsznom a 18 fokos Balatonban.

A kis hart olyan szexin verette magát a felszínen, olyan szépen lehetett vezetni az Ashurával, hogy szinte megsértődtem, amikor valaki belerondított ebbe a táncba és lekapta a kis édest a vízfelszinről. Besomtam neki egy rendeset aztán nem értettem az eseményeket...A botom végén kókadtan fityegett a fonott (sérült lehetett a zsinór, a bevágásnál elszakadt a vékony fonott)... e közben 30 méterre a parttól egy gyönyörű termetes fekete 3-4 alkalommal is a levegőbe vágta magát szájában a popperemmel... Ott álltunk Pistivel az állunk a sárban és mint a színházban néztük a látványos bemutatót a nélkül, hogy bármilyen módon bele tudtunk volna szólni. Szar volt. A hal végre megszabadult a poppertől és az megjelent a vízfelszínen. Már láttam magam előtt: ha ezzel az átkozott popperrel dobálok, annak mindig úszás a vége, de inkább szereztem egy csónakot és kimentettem érte.

Megint néhány zsebsügér, meg bicska csuka, illetve kölök süllő, de semmi komoly. Aztán felraktam egy blue fox békát. A béka is olyan szépen mozgott, hogy öröm volt nézni. És láss csodát a sokadik dobásra egy jó másfeles feka feljön és rámar a kis fekete békára, de hiába az extra hármas horog, nem akad. Fax kivan...

Pisti azért kivett egy szebbecske fekát csak, hogy mentsen valamit a napunkból.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hát szóval bár nagy királyok vagyunk meg minden, meg a ruhánk is nekünk mindig a legmenőbb a parton, de ez a Délegyháza még nem megy nekünk. Vagy lehet, hogy a szürke Gandalf átkozott meg minket, amiért lefotóztuk az engedélye nélkül...Remélem már elmúlt az átok. Szeretnék idén még halat is fogni. 

 

PISZ

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fishndirt.blog.hu/api/trackback/id/tr444571986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Insulator 2012.06.08. 07:06:22

Van ilyen. Inkább folytasd a retro sorozatot.

KrézyJenő 2012.06.13. 07:15:33

mög köll böcsűni oszt ami gyün, oszt kész :D
hogy örülnék d1-en ha süllőt fognék...
jó poszt, így tovább

starboard · http://horgaszat-befektetes.blogspot.com/ 2012.06.13. 16:27:42

sokat kell kijarni es akkor a nagy szamok torvenye alapjan bejon a nagy...

akkora a terheles a tavon, hogy szerintem a fekak mar tudjak mikor jon a pentek-szombat-vasarnap ... ekkor nem esznek csak uszkalnak :)
süti beállítások módosítása